Keresés ebben a blogban

2019. január 29., kedd

Önellátás A-Z-ig. Első rész- folytatás

Gondoljuk csak el: a XIX. sz. első felében még a napi fogyasztási cikkek 95%-át a falu megtermelte önmagának, tehát nem mindenki mindent magának, de legalább falun belül maradt a megtermelt érték! 
A hagyma szállítása lőcsös kocsival az első világháború végén
Az ekét, szerszámot, patkót a helyi kovácsok készítik, a kelmét a takács, vagy az asszony szövi télen, abból ruhát a szabó varr a szomszédban, az állatbőröket a varga cserzi, a tímár készíti ki, a szűcs csinál belőle viselhető holmit. 
Fotó: Virágné Fejes Éva 2015. Beregdaróci kenderes napok
A molnár részesedésért őröl, a fazekas helyben készíti agyagedényeit, mindezért a paraszt saját termékeivel fizet, nem pénzzel! Vagyis nincs helye benne a banknak, a multinak, a tőkésnek, az államnak is alig-alig, így ez nem tetszik nekik, jöjjön a kapitalizmus és az önfenntartó falunak vesznie kell! 
Túristvándi vizimalom 

Lássuk csak: Magyarországon 1867-es „kiegyezés” után indul meg a kapitalista szabadrablás és az önellátó gazdasági rendszer felszámolása hatalmas lendülettel: már az 1910-es évekre 3 millió koldus országa vagyunk, mely 3 millió emberünk ki is tántorog Amerikába és csak nagyon kevés tér vissza. Ez volt az első megrendítő csapás a hagyományos falusi gazdálkodásra, társadalomra, aztán jön a kapitalizmus mindent elsöprő dömpingje, ami a maradékot maga alá gyűri, de a nyakas magyar paraszt még tartja magát, visszavonul portájára, néhány hold földjére és csendes ellenállásként hosszú távú önellátásra rendelkezik be. Van benne gyakorlata: Mohács óta egyfolytában idegenek rabolják az országot és tökmindegy, hogy lófarkas, vagy sasos zászló alatt jönnek, visznek amit érnek, tehát parasztunk megtanul elrejteni és rejtőzködni, túlélni. Nekünk, magyaroknak akarnak amerikai filmeken túlélést tanítani, hogy hogyan maradj életben a sivatagban két napig? Röhögnöm kell!

Itt egy nép él túl már 500 éve mindent: törököt, széthúzó magyar politikusokat régen és ma, habsburgot, németet, oroszt, románt, Trianont, vesztes háborúk sorát, kommunizmust, kapitalizmust, ami nálunk nem volt, az a jólét és nyugalom. És mégis élünk! 
No ez biztasson mindannyiónkat: van önellátás, van túlélés, de azt nem adják ingyen, nem letölthető két kattintással és nem a kényelmes fotelból kell nézni!
Tehát XX.sz. eleje: a vidék még teljesen maga termeli élelmét, eszközei egy részét, de használati tárgyai nagy részét már boltban veszi, városi, ipari termék. Szolgáltatásokat még nem igazán vesz igénybe. De a rohamozó világgazdaságnak ez sem elég, még ezt is el akarja venni, küldi hát a kommunizmust, ami szó szerint minden paraszttól elveszi mindenét, amivel önellátni tudott eddig: földet, jószágot, eszközöket, sok esetben a házat, portát is és némi kényszerkitérő (internálás, málenkij robot) után egy városi munkás lakótelepen találja magát, egy négyzetméternyi spájzzal, 20 négyzetméternyi virágoskerttel. Itt a vég, innen már nem áll fel!

Akik falun maradtak, egyetlen lehetőségként a kolhozokban, magyarított verzióban tsz-ben folytathatták életüket, mindenüktől „önként és dalolva” megfosztatva, de legalább portájuk megmaradt és néhány évnyi kommunista őrjöngés után kezd lazulni nyakán a hurok: tarthat disznót, tehenet, baromfit, sőt a tsz-től „kap” háztájit, amit saját hasznára művelhet, egyfajta jobbágytelekként. Így a hetvenes évekre ismét szárba szökken az eltiport magyar önellátás, de inkább árutermelési jelleget ölt: a hízókat, bikaborjukat „leadja”, a tojást, zöldséget a felvásárlóhoz viszi,a termékeknek csak kis része kerül vissza a helyére: a helyi piacokra. Egyre több a kereskedő és a máshonnan, nagyüzemekből érkező zöldárú, a hizlaldákban előállított vágósertés, minden a szakosított nagyüzemi mezőgazdaság felé mutat, ebben az időben a szocialista kooperáció révén Magyarország mezőgazdasága kb. 40 millió embert etet!!! Ma meg önmagunkat képtelenek vagyunk ellátni?!

1990. után más piac vetett szemet Magyarországra, melynek útban volt az erős magyar mezőgazdaság, az önellátási rendszer pedig egyenesen ellenség lett, de immáron nem lehetett direkt módon elkobozni, elzabrálni a javakat, hát jött az új „figura”: a demokráciába ágyazott mindenható szabadpiac, mely a spekulációs tőkéjével 5 év alatt felszámolta a magyar emberek utolsó ellenálló képességét is: a feldolgozó rendszerek felvásárlásával és bezárásával egy csapásra megszűnt a mezőgazdaság „kimenete”, ezzel párhuzamosan aktív hazai politikai segítséggel felszámolják a helyi termelői piacokat, elzárva ezzel a maradék egérutat az értékesítés előtt. Egyidejűleg támadásba lendültek az új piacgazdák: a hipermarketek és kereskedelmi láncok, mindent lehengerlő média dömpinggel formálva át a magyar fogyasztási szokásokat és hintve el sikeresen azt az álságos elvet, hogy nem éri meg termelni, mert olcsóbban meg lehet venni a szebbnél jobb portékákat, a parkolókkal kényelmesített „nyugati típusú” bevásárlóközpontokban!

Mára elértük a szinte „zéró szintet”: már a falvakban sincs nyomokban sem önellátást folytató család, közösség pedig – az egész országban 6 települést kivéve – végképp nincs! Generációk nőttek fel közben, akik már élőben sem láttak valódi falusi gazdálkodó portát, sem tapasztalat, sem szándék, de még bármilyen gazdálkodás, önellátás szükségességének gondolata is távol áll ma a fiatalságtól és az elkényelmesedett városi lakosságtól, ugyanakkor egyre többen érzik igényét, hogy a közelükben termelt, egészséges élelmiszert vásároljanak. Ezt persze támogatják az egyre sűrűsödő botrányok, az emberi fogyasztásra alkalmatlan nyugatról származó szemét-élelmiszerek boltokba kerüléséről.

Ha már a mánál tartunk, térjünk ki pár mondatban a falu mai helyzetére, ahol az önellátás, a kisárutermelés „hadszíntere” lenne! A magyar falvak 1976. óta hullámokban, de folyamatosan lakosságvesztésben „szenvednek”, mára ez elérte a 30-90%-ot, persze tájegységenként változóan. Az Alföld erős agrár jellegű, hagyományosan nagy létszámú falvai tovább tartották magukat, mint a hegyvidékek, perifériálisabb jellegű térségek amúgy is gyenge termőhelyi adottságú aprófalvai, de az önellátás ott is megszűnt. Az elvándorlás természetszerűleg a fiatalabb, munkaképes lakosságot érintette, maradtak az öregek, akik fogyatkozó életerejükkel még tartanak némi jószágot, a végén már csak néhány tyúkot, aztán a kertet is elhagyják és vége, más nem jön helyükbe. Ha kihalnak, örököseik előbb-utóbb túladnak a szülői házon, megveszik pénzes városiak, nyaralónak és jó esetben lesz belőle zsinnyegős kaszával szépre nyírt pázsitú, egyen-mahagónira festett tornácos-kerítéses álparaszti műporta, ahol évente egy-két hetet töltenek, míg nyűg, vagy anyagi teher nem lesz a havi fűnyírási kötelezettség.

Így alakul ki a ma országunkban egyik jellegzetes falutípusként aposztrofálható „üdülőfalu”. A másik lehetőség a „ gettófalu” kialakulása, mely a munkaerő-piacon esélytelen, leginkább etnikai lakosság tömeges betelepülése ezzel párhuzamosan a még ott maradt régi lakosság pánikszerű menekülése hoz létre. 
Harmadik típus, mely elég közel van valamely városhoz, hogy agglomerációs alvófalu legyen. Ezt az eredeti lakosság elvándorlása, kihalása után a falusi romantikát és az olcsó ingatlanárakat igénylő városi értelmiség népesíti újra, sajátos suburban- települést hozva létre, ami sem ilyen sem olyan, se nem város, se nem falu, de az állattartás maximum a házőrző kutyára, a földművelés a fűnyírásra korlátozódik.
No és mi lett a falvakat övező termőföldekkel? Felvásárolták a környező nagyobb települések gazdái, hiszen a földalapú támogatás remek megélhetési lehetőség a gazdálkodáshoz egyébként mit sem értő, pénz-csinálta „gazdáknak” is, így az újratelepülés is nehézségekbe ütközik, hiszen aki jönne, annak meg nem jut már föld.

De még mindig van kiút…

Szólnunk kell – ismét visszakanyarodva- az eredeti önellátás eszköz – és igényszintjéről, mielőtt a mai formáit kezdenénk taglalni, mert az akkori szint és a mai igények köszönő viszonyban sincsenek egymással! Az eredeti parasztgazdaság azt ette, használta – túlnyomó többségben, - amit megtermelt és csak azt! Lássuk csak, milyen termékkör volt ez: tehén (szegényebbeknél kecske) tej, túró, tejföl, sajt, vaj, mint tejtermék kör. 

Vajköpülés Kazár, Nógrád m.
Húsárú: csirke, tyúkhús, (módosabbaknál évi két-három birka), disznóból kolbász-hurka, szalonna, disznósajt, füstölt húsok, zsír. Ha valaki borjút, ökröt, tehenet vágatott a mészárszéken, azt szétmérték a faluban, ilyenkor jutottak némi változatossághoz, de nem vihették túlzásba: a marha főhaszonállat volt. A húskínálatot színesíthette a nyúl és galamb, mindez szezonális jelleggel, nem rohangáltak minden héten húsboltba, ha akartak enni valamit, merthogy nem volt! Tavasztól nyár végéig a baromfi, ősszel a legelőn meghízott birka-kecske, borjú, télen disznó, lúd. Lényeges még a tojás. A kenyeret maguknak sütötték, hetente egyszer, az kitartott a következőig.
Zöldségfélék: egyik legfontosabb táplálék volt sokáig a köles, a hajdina, a tarlórépa, kenyérgabonaként a rozs, zab. Aztán fő élelmezési cikké lépett elő a krumpli, számottevő a kukorica, a tök, uborka, káposzta, répafélék. Eredeti formájukban, esetleg savanyítva.

A többi zöldség legfeljebb szezonálisan.
Gyümölcsök: alma, körte szilva, barack, szőlő, faeper, dió, dinnye és ezek mindenféle feldolgozásai. Nos, nagyjából ennyi a kínálat, mely tájegységenként és koronként még változott is, esetleg tájjellegben kiegészült, vagy valami túlsúlyba került.
Most képzelje el mindenki, hogy ennyiféle élelmiszert fogyaszthat csak!
Hazai zöldségek , gyümölcsök 
Eszközök: Még 40 éve is minimális mennyiségű tárgy vette körül az embereket, az elektromosság épp csak hogy betette csápjait a parasztportákra és sokáig nem vonzotta a konnektor-függő készülékek hadát, így a használati tárgyak még jó ideig megőrizték eredeti formájukat, anyagukat. sok kézi eszközt maguk készítettek az emberek: favilla, gereblye, szénahorog, vesszőkosár, vesszőseprű, cirokseprű, hamukihúzó, vályú, stb. Hűtőgép helyett megfelelt a kút, vagy a hűvös kamra, verem, de a szalonna-kolbász jól megvolt a nádfedeles ház padlásán. Egyszerű kézi szerszámok: ásó, kapa, lapát, villa, fejsze, metszőolló évekig, évtizedekig szolgálták gazdájukat, egy jó lőcsös szekér egész életre kitartott. 

A tárgyak átlagéletkora 20 év lehetett, egy cipő kiszolgálta az összes belenövő gyereket, ruhadarabok anyáról leányra szálltak, becses porcelánokat örököltek menyecskék nagyanyjuktól… 
Ma a„tartós” fogyasztási cikkek 98%-a fél éven belül a kukában van! De legfontosabb az eszközállományban, hogy nem igényelte működéséhez állandóan drága anyagok vásárlását, nem igényelt költséges szervizelést, meghibásodását falun belül javítani lehetett és nem kellett hozzá dráguló üzemanyag. Igen, a fő energiaforrás a ló, vagy ökör volt, ami „tankolásként” a munka szüneteiben legelt egyet, aztán éjjel feltöltődött és másnap megint dolgozott. Ez az igazi megújuló energiaforrás, még évente meg is újította magát egy utóddal!

Egy önellátó gazdaságban nem csak az a bevétel, ami kp. formájában befolyik, hanem az is, amiért nem kell pénzt kiadni!




/ Folytatjuk / 

Az írás pár éve jelent meg Szabados Csaba tollából, akit mindannyian ismerhettek az Önellátás A-Z-ig c. filmből. A filmet itt tekinthetitek meg.


2019. január 28., hétfő

Lovak dicsérete I. - Misztérium

Lóra termett a magyar! - tartja a mondás. Sokan szeretnének lovat tartani, vagy lovagolni. Többen megteszik, de szép számmal vannak olyanok, akik csak csodálják ezeket a pompás, hatalmas állatokat, ám termetüknél fogva félnek is tőlük. 
Talán segít a félelmek oldásában és kedvet is kapnak, ha a most induló cikksorozatunkat elolvassák. 
Fotó: Konthencz Henrietta

A Vidéken újrakezdők csoportban több lovas tagunk is van, ezek egyike Henrietta. A lovas sorozatunk írásai őt dicsérik. Hasznos ismeretek tárháza kezdő lovasoknak és a lótartás, lovaglás gondolatával barátkozóknak egyaránt, ám akik irodalmi élményekre vágynak csupán, ők sem fognak csalódni.  Fogadjátok szeretettel.


MISZTÉRIUM


Szeretnék köszönetet mondani egy követőmnek, mert nagyon jó témaötletet adott. 
A kommentjének az volt a lényege, hogy miért kell túllihegni, túlmisztifikálni ezt a ló dolgot? 
És ez a gondolat szöget ütött a fejemben…

Tényleg misztikus állat a ló, vagy csak én „lihegem” túl a történetet?


Őszintén szólva, nekem nemcsak a ló, hanem az ember és az összes többi élőlény, mind-mind egy kicsit misztikus. 


Mert értem én, hogy a tudomány mindent megtud magyarázni és már mindent felfedeztek, bebizonyítottak, de nekem akkor is a józan paraszti eszem azt súgja, hogy az, hogy létezünk, az maga a csoda és, hogy minél „egyszerűbb” egy lény, annál közelebb van a természethez, annál jobban rá van hangolva, érzékenyebb rá. 

Amit még ősemberként mi is tudhattunk – de mára, már elfelejtettünk – azt ők még mindig érzik, és csak úgy, maguktól tudják. 

Ha belegondolunk a születés, maga egy csoda.


Egy szemmel nem látható, apró sejtből egy külvilágtól elzárt burokban, gyakorlatilag a semmiből kifejlődik egy élőlény. 

Példának okáért egy ló.


Egy olyan állat, amire ha ránézünk, azt gondolhatjuk, hogy nem is valóságos. 

Számomra bámulatos, hogy - a fizika törvényének ellenszegülve,- négy kecses, vékonyka láb hordoz egy több mázsás testet. Mi ez, ha nem mágia? 

És nem csak egyszerűen nehézkesen megtartja, hanem lendületesen viszi előre, elrugaszkodik, megemeli, és amikor visszahuppan a földre nem csuklik össze, nem törik darabokra, hanem megy tovább. 

Ha ez nem lenne elég, az ember még nyerget tesz rá, és ő maga is ráül, és a ló lábai, még ezt is kibírják... 

Nem beszélnek.


Mégis értik egymást, és nem beszélik a nyelvünket, mégis értenek bennünket. 


Volt alkalmam megfigyelni, hogy beteg gyerekekkel, hogyan viselkednek. Mi nem tudjuk megmondani nekik, hogy vigyázzanak rájuk, ők mégis türelmesebbek, engedékenyebbek velük. Szinte csikóként terelgetik, óvják őket. Mi ez, ha nem csoda? 
A máskor kezelhetetlen kancám, miért tudott lépésben hazavinni, miközben – a saját bénázásom következtében – törött kézzel, a fájdalomtól félájultan lógtam rajta? 
Ha túrázás közben eltévedünk, és a lóra rábízva a nyakába dobjuk a szárat, ő hogy talál haza? 
Vihar közeledtével mindig betereltem a lovaimat az istállóba, mert féltem, hogy beléjük csap a villám. Volt, hogy kergetőztem velük, mégsem akartak bemenni, és volt, hogy már maguktól ott toporogtak az istálló tövében és ahogy kinyitottam a kaput, csak úgy tódultak befelé. 

Hogy mi volt a különbség?


Amikor kergetőztünk csak egy kiadós nyári zápor lett a fekete fellegekből. Amikor pedig maguktól bekéredzkedtek, leszakadt az ég és szinte világvégét ígérő vihar támadt. 

Honnan tudták?


Hogy érezhetik azt, amit mi csak az időjárás jelentésből sejtünk? 


Honnan tudják a karámba kicsukva, hogy bent az istállóban haldoklik egy társuk? 
Miért hagyják magára, - még a saját anyja is - a kint született életképtelen csikót? 
- Azt a csikót, amelyiket én bevonszolok a boxba, állatorvost hívok hozzá, infúzióra köttetem, megteremtem neki az összes életben maradáshoz szükséges feltételt és mégis elpusztul. – 

Miért védik vállvetve a karámban megszületett másik csikót, honnan tudják a még magzatmáztól maszatos, pihegő újszülöttről, hogy erős és egészséges lesz? Honnan tudják, műszerek, orvosi ismeretek és vizsgálatok nélkül? 

Miért vagyok ideges, hisztis és türelmetlen, ha nem mehetek napokig ló közelbe? És miért nyugszom meg, már a látványuktól, érintésüktől, a velük, közöttük eltöltött időtől? 

Különleges lennék? 
Kétlem. 
Én csak élvezem, kihasználom az általuk keltett, nyújtott érzetet, és ez maga a varázslat. 
Cserébe „reklámozom” őket. „Rajongókat” szerzek nekik. 
Mea culpa. (Én vétkem.) 
Mert a mai gépekkel telezsúfolt életünkben, sajnos szükségük van egy kis „piárra”. 

Tudom, hogy a gépek manapság nélkülözhetetlenek, de látom, hogy lassan, teljesen átveszik az uralmat felettünk, és mi bezárkózunk a hideg, rideg világukba ahelyett, hogy kimennénk a szabadba az élő, érző lények közé. Nem örökre, végérvényesen, csak addig, amíg ráérzünk újra a valós lételemünkre a nyitott, szabad, zöld térre és egy kicsit visszatérünk az éltető természethez. És újra, mint az ősember, mezítláb, bőrökbe bújva, talpunk alatt érezve az energiát adó földet, "tudatlanul" megértjük az állatokat és a természetet… 

Értjük, majd részévé válunk, és ebben segít a ló… 

Ez maga a MISZTÉRIUM...

Írta: Kothencz Henrietta író és lovastréner 

A téma szerelmesei még többet olvashatnak, láthatnak az általa létrehozott Lóháton negyven felett facebookos oldalán, vagy látogassatok el a hasonló című személyes blogjára.

2019. január 27., vasárnap

Önellátás A-Z-ig. Első rész

AZ ÖNELLÁTÁS


Gondolatok és tapasztalatok


Sokan keresnek meg manapság azzal, hogy szeretnének falura költözni, gazdálkodni, egyenesen falusi önellátást folytatni, miközben látom: fogalmuk sincs az egész mibenlétéről. Számos kezdeményezésről is hallani, olvasni, ami egész falvakat állít a lehető legteljesebb önellátás pályájára, - sok helyen hál’Istennek sikeresen – egészen odáig, hogy próbálnak létrehozni az eredetihez közeli társadalmi-gazdasági berendezkedésű falvakat, ahol ugyancsak az önellátó, más néven organikus gazdálkodás lenne az alap. 

Ezért tartom szükségesnek hogy illúziók, sallangok nélkül beszéljünk az önellátásról, a falusi létről, annak mai realitásairól és lehetőségeiről, mert – sokakkal együtt nekem is - az a véleményem, hogy az egyik legsürgetőbb dolga társadalmunknak – és egyben kitörési pontja is – a falusi élet és élelmiszer termelés újjászervezése! 

Ehhez tudnunk kell: miről is beszélünk! Mondom ezt azoknak, akik eddigi életüket, vagy nagy részét városban töltötték és hallgatva idők szavára, vagy kényszerből fontolgatják a falura költözést, gazdálkodást.

Régi parasztudvar (Múzeum) Orfű 
Először egy vázlatszerű áttekintés, majd bővebben.
1. A falusi társadalom, gazdaság régen, amikor még tényleg az volt.
2. Az eredeti önellátás eszköz és igényszintje.
3. A falu mai helyzete.
4. Az önellátás mai lehetősége.
5. Hová és hogyan menjek, ha falura akarok költözni?
6. Egy önellátó falusi porta és csatolmányai.
7. Mit, mennyit termeljek, hová, hogyan adjam el, avagy üzemméretezés.
8. A fenntarthatóságról
9. Jól meggondoltam? Akkor hajrá!

1. 
Kezdetben vala egy alkalmatos hely valami vízfolyás mentén, amihez bejárható távolságra legelők, szántónak alkalmas földek, erdők egyaránt valának, így az emberek alkalmatosnak találák azt lakóhelyül választani. Építenek hát egymás közelében emberi és állati hajlékokat magok és jószágaik védelmére az időjárás, valamint emberi-állati kártevők ellen. Másnap aztán összeterelték állataikat és közösen pásztorokra bízzák azokat, kik kihajtják az barmokat legelni.
Hagyományos parasztudvar (KBMA) Petánovics Katalin: FEJEZETEK GYENESDIÁS NÉPRAJZÁBÓL 
A többi népek pedig ökreiket eke elé fogva felszánták az arra legalkalmasabbnak ítélt földeket, amennyit bírtak és szükségesnek gondoltak önmaguk kenyerére és barmaik takarmányára. A felszántott földekbe vetettek is – közösen, mert úgy könnyebb, - zabot, rozsot, tönkölyt, árpát, kölest, hajdinát, majd közösen, - mert úgy hatékonyabb, - le is aratták, haza hordták, kicsépelték és ki-ki tehetsége, területe szerint illendőt hazavitte. De nem csak a magot, hanem a pelyvát és a szalmát is, mert itt nincs hulladék, nincs olyan melléktermék, amit a parasztgazdaság ne tudna hasznosítani. (Pl. a rozs szalmája volt az a bizonyos zsúp, amit hazánkban évszázadokig tetőfedő anyagként használtak, istállóra, házra, templomra egyaránt.) De a többi kalászos szalmája is mind értékes anyag volt: alomként szolgálva embernek (szalmazsák volt akkoriban az ágybetét), állatnak.
Szántó-vető felvidéki polgár. 1662. évi rézmetszet.  (OSZK)
DOMANOVSZKY MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET : BERLÁSZ JENŐ: A MEZŐGAZDASÁG ÁLLAPOTA 
Aztán benépesült az udvar mindenféle jószággal: tyúkok, kacsák, libák a baromfiudvarban, kecskék, birkák, disznók a közeli legelőkön, tehén, szamár, ló a fő haszonállatként, tejforrásként és igásként. Egy parasztportán csak egységben képzelhető el a növénytermesztés és az állattenyésztés, egymásra épülve, egymást kiszolgálva. Hogyan? 
Így nézett ki egy gazdasági udvar 1934-ben Ráckeresztúron
Az állat adta a vonóerőt a földműveléshez, szállításhoz, a talajerőpótlást trágya formájában a szántóknak, a „fűnyírót” a legelőknek és persze a legfőbb hústartalékot az embernek. Ezen felül számtalan „melléktermék” szolgálta az önellátó embert: a kacsa, liba pehelytollával tömték meg a párnát, dunyhát, a birka bőréből készültek a meleg téli ruhák (suba, guba, bunda), gyapjából szőttek, faggyúja mécsest táplált, bendője oltóanyag volt a sajthoz, a kos hólyagjából erszényt, később dohányzacskót készítettek. Marhabőrből készültek a lószerszámok, szíjjak, övek, erős vízálló kabátok, tegezek, bőrvértek, nyergek és még sorolhatnánk. A paták szarujából gombok, hajtűk, fésűk lettek, a szarvakból kürt, vagy ivótülök, csanak. Egyszóval a belek egy részének kivételével, nem volt az állatoknak olyan része, amit fel ne dolgoztak volna házi körülmények között, a maihoz képest kezdetleges eszközökkel, de nagy szakmai tudással és szorgalommal.
Régen kikészítéssel a tímár és a varga foglalkozott. Főleg szarvasmarha-, ló-, sertés-, juh- és kecskebőrt dolgoztak fel. Tímárok és vargák titkai 
Az állattartás igényeihez igazodott a növénytermesztés, meg persze a család kenyérgabonáját is meg kellett termelni. A szántók kapták vissza az állatok „végtermékét” a trágyát, mely az ugarolással együtt a talaj termőképességének fenntartását jelentette évszázadokon át, míg az ember ki nem találta a vegyszereket, teljesítmény fokozókat, de ez már a fenntarthatóság témaköre.
Trágyahordás saroglyával (Átány, Heves m.) 
Magyar Néprajzi Lexikon: trágyázás, ganézás 
Nos, ez volt a falvak kialakulásának elnagyolt története, erről elég annyit tudnunk, hogy aztán több száz (vagy ezer) évig nem változott lényegesen: voltak szolgálónépek, akik művelték a földeket, nevelték a jószágot, végezték dolgukat és voltak urak, akik beszedték az adókat, szervezték a munkát, bíráskodtak és védelmet nyújtottak. Mert nem volt elég sohasem csak megtermelni a javakat, meg is kellett védeni azt, a vadaktól és rablóktól egyaránt. 

Mellesleg egy rövid kitérő a középkori viszonyokra: egy jobbágytelek nagysága, bár függött a vármegye földjeinek minőségétől, országosan 16-36 hold szántóból (7-16 ha) és 6-22 kaszás rétből (1 kaszás=1 szekér széna, 1 tehén téli takarmányozásához kb. 4 szekér széna kellett) és belső telekből (1.100-1.200 négyszögöl) állt, „Alapelv volt, hogy a nyolcadtelkes jobbágy is akkora föld birtokában legyen, hogy abból családját eltarthassa és kötelezettségeinek megfelelhessen.” Ebből a jogából pedig őt, míg művelte földjét és teljesítette kötelezettségeit ki nem lehetett vetni! Mi is van ma?
Kopáncsi tanya a hódtói út közelében, a III. dűlőben, 1974 tavaszán. 
Füvesi Mihály tanyája 
SZENTI TIBOR : A TANYA 
Ha jobban megnézzük, egy kisbirtokos jobban ki van szolgáltatva az államnak, bankoknak felvásárlóknak, mint volt valaha a jobbágy, több terhet visel, mint valamikor a jobbágy és bizonytalanabb a léte, mint valaha is volt a jobbágynak! 

Nos, lendüljünk túl a „boldog” békeidőkön és nézzük a legutóbbi még működő önellátó falusi életet! Ez – magyarországi viszonylatban a XX.sz. első felére tehető, bár már itt erősen megjelennek a városi, ipari termékek, de még tartható az életforma, csak mind több falusi kézműves marad munka nélkül és tűnik el a városok munkásnegyedeiben. 

/ Folytatjuk / 

Az írás pár éve jelent meg Szabados Csaba tollából, akit mindannyian ismerhettek az Önellátás A-Z-ig c. filmből. A filmet itt tekinthetitek meg.







2019. január 26., szombat

Készítsünk ciroksöprűt!

Vidéki ember télen sem tud unatkozni. Szerszámokat javít, nyárról halogatott apróbb dolgokat javít, készít. Így van ez nálunk is. A hó és a hideg a lakásba kényszerít bennünket.
Varrunk, kézimunkázunk, kézműveskedünk.
Vidéken a söprűk keresett eszközök. Lakásban, udvaron egyaránt. Én egyébként is nagyon szeretem őket. 
Sepregető kislány
A madaraknak és a baromfiaknak minden évben termelünk cirkot. Vétek lenne a magoktól megtisztított cirkot veszendőbe hagyni menni. Adta magát, hogy söprűt kell belőle készíteni. No de hogyan?
Régóta nézegetjük a söprűkötés rejtelmeiről szóló videókat. Gondolkodtunk is egy söprűkötőgép elkészítésén, aztán úgy döntöttünk, az évi 4-5 db seprű miatt nem kell kötőgép. Talán el lehet azt készíteni anélkül is. Kihívásként éltük meg a söprűk születését. Kicsit nem szabályosak, nem dizájnosak, de a célnak épp megfelelnek. A kicsikkel a réseket, bútorok alját, fal és bútor közötti részeket pókhálózom, a nagyobbal a szöszöket sepregetem össze bútorokról, szőnyegről. Mindennap azért nem porszívózok én sem.
Néhány képsort mutatok a készítés menetéről, mely alapján bárki el tudja őket készíteni, csupán alapanyag kell hozzá.  
A kellő hosszúságban levágott, megszáradt cirokszálakat egy ritkásabb fésűvel magtalanítjuk. A magokat felhasználhatjuk baromfiak etetéséhez (nálunk a kiscsibék kapják), madarak téli etetéséhez és ne feledkezzünk meg egy-két marékkal félretenni vetőmagnak sem.
Cirokszár tisztítás

A megtisztított cirkot méretre válogatjuk. Nálunk ez abból áll, hogy a cirokszálakat egymás mellé rakosgatjuk úgy, hogy a végük egy vonalban legyen. A közel egyforma hosszúságúakat egy-egy kötegbe különrakjuk.

Méretválogatás
Az így kapott kötegeket egy helyen (deréktájon ) jó erősen összekötözzük csinos csomóba. 
Egy kisebb söprűhöz való köteg
Ezután tehetségtől és fantáziától függően vagy levarrjuk a végén több sorban, vagy mint a lentebbi képen látjuk, konverves dobozzal összefogjuk a köteget. 

Még befejezés előtt állnak

Készíthetjük külön nyéllel, de ha elég hosszúak a cirokszálak, akkor a saját szárából is alakíthatunk ki nyelet.

Söprűkollekcióm egy része
Látjátok, némi kézügyesség, fantázia és máris készen van. 
Nem kell megijedni, hogy én ezt nem tudom elkészíteni, főleg , ha adott az alapanyag. Arra biztatok mindenkit, ha készíteni szeretne valamit, ne habozzon. Lehet, hogy az első darab nem lesz a legtökéletesebb, de időben az ember saját technológiát dolgoz ki, s ettől lesz egyedi a készített darab. Mint nálunk. El is neveztük a projektet "Virág seprűkötő manufaktúra"-nak. 

Megjegyzés: a sors fintora, hogy miután elkészültek ezek a darabok, felmerül, hogy nem ártana egy vesszőseprű sem a portára, vagy netán kettő. Google nekünk is a barátunk. Beütöttem, hogy vesszőseprű, s milyen képek jöttek velem szemben? Hát az én söprűim, csak kicsit szebb, szabályosabb kivitelben. 


Kellemes téli időtöltés kívánunk.


2019. január 23., szerda

Ásó, kapa meg a többi

A magazinunkban már írtunk arról, hogy önálló életet kezdőknek milyen alapvető felszerelésre van szükségük a konyhában és a ház körül. Mostani írásunk arról szól, milyen szerszámok szükségesek ahhoz, hogy a kertet művelni tudjuk. 
Kép forrása: Pinterest
Mivel a vidéken újrakezdés sokaknál azt jelenti, hogy kiköltöznek vidékre, s közülük többen rég nem lakott, műveletlen, elvadult kertekkel találkoznak, belátható, hogy a kötelező szerszámkészlet nem korlátozódhat csupán a kertészkedésre. 

Induláskor kellhet egy jó erős fejsze, egy kisbalta, egy keretes fűrész és lombfűrész. Metszőolló sem hiányozhat a felszerelésből. Ha van elvadult rész a kertben, vagy ha fákat, bokrokat szeretnél kivágni (bodza, akác, gyümölcsfák), ezekre szükséged lesz mindenképpen. Ezekhez a munkálatokhoz nem árt, ha szert tudsz tenni egy csákányra is. Ez a gyökerek kiásásánál tesz nagyon jó szolgálatot, de később gödrök ásásánál is használni lehet, ha kavicsos, törmelékes, gyökerekkel átszőtt a talaj. 

Favágó fejszék (Bakonycsernye, Veszprém m.) Forrás: Néprajzi lexikon
Kisbalta helyett vagy mellett egy szekerce is hasznos tud lenni. Ezzel oszlopokat, karókat tudsz nagyon klasszul hegyezni, de a szerszámnyelek behelyezésénél is jó szolgálatot tesz akkor is, ha bolti nyelet veszel meg akkor is , ha saját magad vágsz nyélnek valót. 


Mindenképp szükséges egy jó ásó és egy lapát. Nem csupán talajforgatáshoz jó az ásó, hanem gödörásáshoz, talajegyengetéshez is.

Vaspapucsos faásók (Kalotaszeg, v. Kolozs m.), vas ásók (Átány, Heves m.) Forrás: Néprajzi lexikon
Nem árt mindezekhez egy talicska sem, mert gyökereket, fát, földet, törmeléket, trágyát, bármit tudsz vele helymozgatni. 


Vasvillára is szükséged lesz, ezt a szalma-széna mozgatásához is tudod használni, de a frissen levágott fű, gyom, növényi maradványokat is ezzel tudod összegyűjteni, kupacolni, szállítóeszközre felpakolni.

Vasvillák:1. kétágú kovácsolt villa 2. háromágú villa (általános forma) 3. négyágú villa 4. gombosvégű villa (Mind: Átány, Heves m.) Forrás: Néprajzi lexikon
A kertműveléshez az ásón kívül nem árt egy nagyobb kapa, amivel krumplit tudsz vetni és kiszedni, komolyabb árkokat tudsz kiásni. Kell egy kisebb kapa, amivel a zöldségeskertet tudod kapálni, sort húzni, töltögetni, sarabolni, talajlazítani. 
1. Hegyaljai (Enyed vidéki) szőlőkapa, 2. kukoricakapa, 3. szénvonó vasa, 4. oltványkiemelő ásó, 5. kukoricakapa, 6. téglakapa (Torockó, v. Aranyos-Torda m.), 7. kerti ásó Forrás: Néprajzi lexikon
Szükséged lesz még egy gereblyére is. Ezzel talajt tudsz egyengetni, de minden  egyebet, levágott füvet, lombot is össze tudsz gereblyézni vele.
Viszák (Vas m.) – Szuhahuta (Nógrád m.) – Sóvárad (v. Maros-Torda m.) – Szögliget (v. Abaúj-Torna m.) Forrás: Néprajzi lexikon
A növényeket még kapálás előtt el is kell ültetni, így egy ültetőfa vagy ültetőbot sem árt, ha van. Persze ezt sem kell feltétlenül boltit venni, egy arra alkalmas formájú ágdarab is megteszi. Kihegyezve, simára faragva néha tartósabb a boltinál is.
Ültetőfa: 1. furkó (Átány, Heves m). 2. szőlőültető (Varga, Baranya m.) 3. szőlőültető (Bihardiószeg, v. Bihar m.) 4. palántaültető (Dunapataj, Bács-Kiskun m.) 5. ültetőfa (Dunapataj, Bács-Kiskun m.) 6. dohányültetőfa (Verpelét, Heves m.), 7. szurkáló (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m.), 8. cuca (Kálmáncsa, Somogy m.) Forrás: Néprajzi lexikon
Kaszát és egy sarlót is hasznos beszerezni kezdeti szerszámkészletként. Kaszakőről se feledkezz meg! Egy jó reszelő sem árt a szerszámok élezéséhez, sőt egy kisebb kalapács is jó, ha van, némely szerszámnyél nem csak ékeléssel, hanem szögeléssel is rögzül a szerszámhoz. Ezenkívül a kaszát, sarlót ezzel ki tudod kalapálni.
Fogazott élű arató sarló (Kovászna, v. Háromszék m., 20. sz. első fele) Forrás: Néprajzi lexikon
Egymankós kasza Forrás: Néprajzi lexikon

Szükséged lehet még egy pajszerra (feszítővas). Ezzel tuskókat tudsz kifeszíteni helyéről, de talajban lévő nagyobb köveket is, sőt járólapokat, egyéb nagyobb, súlyos dolgokat, akár farönköket is tudsz vele mozgatni. 



Jó, ha van egy rudalóköteled is. Ezzel bármit le tudsz kötni, rögzíteni, de fakidöntésnél is jó, ha kéznél van, sőt vontatásnál is. 

Szükséged lesz még legalább egy locsolókannára. 

Dróthuzalok vagdosásához, feszítéséhez nem árt egy kombináltfogó és egy harapófogó sem. 
Permetezőkanna is elmaradhatatlan minden portán. Nem csupán permetezésre lehet használni, hanem a frissen elvetett zöldségmagvak sorait is remekül lehet vele locsolni. 

Egy-két guriga madzag sem árt, ha van már induláskor, ezekkel a sorokat ki tudod húzni mellette, később pedig kötözésre használhatod. 

Egy kosár vagy vödör is elkél a kertben, hozzá egy kintre használatos éles kés. Ezzel le tudod vágni a terményeket, a kosárban tudod gyűjteni a leszedett terményeket. Én a kosarat szeretem, mert ha netán sáros a föld és tőle a termény is, akkor első körben a kerti csapnál a kosárban öblítem le. Vödörben hordhatsz vizet, terményt, bármit, de szemetet is gyűjtheted benne. 

Ha szeretnéd, hogy szép és ép maradjon a kezed, szerezz be néhány kerti munkakesztyűt is. 

Később lehet gépeket is beszerezni, de a felsoroltakkal már el lehet indulni. Aztán a szükség, a pénztárca és egyéb körülmények majd mutatják, mi az, amit még feltétlenül be kell szerezned. Mi az, ami kézi erővel nehézséged okoz neked. 

Később lehet beszerezni rotakapát, kerti kistraktort, fűnyírót, láncfűrészt, sövényvágót. Ha túl nagy területet ölel fel a kert, akkor a benzines változatokat részesítsük előnybe, mert a hosszabbító nem ér el mindenhová. 

Lehet a kapakészletet specializálni, bővíteni. Ugyanígy lyukfúró, ágaprító, szecskavágó is megkönnyíti a munkálatokat. Jó ha van locsolóberendezés, slagok, víztárolók az esővíz felfogására és tárolására, de a kertben is jól jön egy-két hordó, hogy ne friss, hideg vízzel locsolj, hanem állott vízzel. 

Hasznos, ha be tudunk szerezni egy nagyméretű rostát is, ezzel a magágyhoz tudsz földet rostálni, de a komposztot is illik megrostálni. 

Komposzthoz felhasználhatjuk a faleveleket, azokhoz jó, ha van egy lombseprűnk. Ez lehet a fémből vagy műanyagból készült bolti változat, de lehet sima vesszőseprű is. 

Lehet beszerezni szárvágót, ha kukoricát is termesztesz, és a szárat fel akarod használni. Ha olyan növényeket termesztesz és nem szeretnél folyton gyomirtókhoz nyúlni, lehet acatolód. Megkönnyíti a munkát egy fattyazókapa is. 

Be lehet szerezni egy nagyobb ponyvát, amin pl. a kiszedett növényeket meg tudjuk szárítani, vagy csépelni. 

Nem szokás, de megemlítem. A kerti munkáknak is megvan a maga öltözéke. Semmiképp sem nyitott, vékony, gumitalpú szandálban, papucsban dolgozz a kertben, főleg, hogy nem művelted évek óta. A talajban lehetnek olyan dolgok, melyek komoly szúrt sebeket okozhatnak. A kapa is megpattanhat egy-egy komolyabb rögön, kődarabon, s a kapa könnyen a lábujjadban köt ki. Kaszáláskor, főleg a gyakorlatlanok körében is előfordulhatnak ilyen balesetek. Érdemes egy kényelmes, de legalább elől zárt és erőstalpú lábbelit beszerezni a kerti munkálatokhoz. Ha kötöttebb a talaj a kertben, egy pár gumicsizma is fontos kelléke a felszerelésünknek.

Kapálók (Átány, Heves m.) Forrás: Néprajzi lexikon

A nyári tűző nap ellen érdemes könnyű, szellős szalmakalapot beszerezni, hölgyeknek, uraknak egyaránt. 



Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kerti munka elég fárasztó tud lenni, néha megizzad az ember. Érdemes jó nedvszívó anyagokból készül, kényelmes ruházatot használni. Azt is tudni kell, hogy a kert nem napozóhely. A teljesen fedetlen testrészeinket védeni kell néhány növénytől. Ilyen pl. a kukorica. Levelei élesen vágják az ember testét, mint a beretva. Érdemes nagyon vékony, de hosszúujjú inget felvenni, ha nem akarunk sebektől éktelenkedő felsőkart, hasat, hátat. 
Vannak allergizáló növények, mint pl. a paszternák. Az érzékenyebb bőrűeknél komoly égési sérülésekhez hasonló kiütéseket okozhat. De vannak, akik az uborka vagy tök szúrós szárától is kiütésesek lesznek. Paradicsomművelésnél, ha sokat érintkezünk a paradicsomnövénnyel, az érintkező fedetlen testrészeink szépen bezöldülhetnek majd besötétedhetnek, amit szinte semmivel sem lehet lemosni, csak akkor tűnik el, ha lekopik. Ha valaki tudja magáról, hogy érzékeny, akkor célszerű laza, lenge hosszúnadrágot viselni kertművelés közben. 

Hölgyeknek, de uraknak sem megvetendő, ajánlott egy sokzsebes kiskötény. Ebben lehet az ömlesztett magokat, de a zacskósakat is belerakni és onnan vetegetni. 

Vidéki portán nem árt, ha van még egy udvari söprűnk és egy hólapátunk is. 

S hogy a felsorolt szerszámokat hol tudod nagyon olcsón beszerezni? Érdemes néha kilátogatni a méhtelepekre. Hihetetlen, mennyi szerszám van oda kidobva. Érdemes nézni az örökségből megmaradt hirdetéseket is, mert sokan fillérekért megválnak az ilyen szerszámoktól, s általában nem egy-egy darabot árulnak, hanem többet, néha egyetlen áráért. Persze, ha menet közben kiderül, hogy valami szerszám kellene, ne röstelljünk bekopogni a szomszédhoz és kérni tőle egyet, vagy ha neki nincs, megkérdezni, kitől kérhetnénk. Ezzel a jószomszédsági kapcsolatainkat is ápoljuk. 

Szerszámnyelet akár magad is tudsz szerezni. Megteszi bármilyen egyenes, lehéjazva megfelelő vastagságú ág. Ez lehet akár bodza is, vagy mogyoró, stb. Később aztán kicserélheted akár boltira, akár egy asztalos által készítettre. Légyege, hogy egyenes legyen, és ne legyenek rajta göcsörtök, meg élek, mert az vízhólyagot csinál a kezedre. Egy szekercével vagy kisbaltával remekül meg lehet faragni, a reszelővel meg simára csiszolni. Ha némi smirgli is akad a háznál, akkor tükörfényesre csiszolható pár mozdulattal. 

Természetesen a felsorolás közel sem teljes, hiszen naponta jelennek meg újabb és újabb, a munkákat megkönnyítő szerszámok, gépek. De nem is a teljesség volt a cél, hanem a legfontosabbak összegyűjtése. 

Eredményes felkészülést kívánunk a kerti munkákhoz.

2019. január 22., kedd

Ha korán veted, hamar virít

Úgy tartja a közmondás: Ha a búzát korán veted, hamar virít. Igaz ez a mákra is.



Az idős, vidéki emberek úgy tartják, addig jó elvetni a mákot, amíg a békák meg nem szólalnak, különben megkukacosodik a termése, és oda a munkánk! 


A régi népi megfigyeléseket nyugodt szívvel elhihetjük. Ezért a mákot jó korán el kell vetni, javasolt vetési ideje február második felétől április közepéig tart, bár hóra is lehet vetni. Ahogy a tél enged szorításából, és a földekre lehet menni, el lehet kezdeni a vetését. 12 cm-es sortávolsággal 1 cm mélyre vessük a magvakat. 

Ha mákvetésbe fog valaki, érdemes azt összekeverni homokkal vagy fűrészporral, mert különben nagyon sűrű lesz a máksorunk. Amikor eléri a 3-4 leveles állapotot, akkor jön a máktermesztés neheze, a ritkítás. 6-10 cm-re kiritkítjuk az állományt, a várható gubónagyság függvényében. A kihuzigált, fölös töveket ne dobjuk el! Áztassuk be a növénykéket 2-3 hétre vízbe, majd 1:25 arányú hígításával locsoljuk körbe a gyümölcsfák vagy a bogyósok tövét. Nem lesznek hálátlanok.




Fontos, hogy tavasszal csak tavaszi mákot vessünk. Van a máknak ugyanis őszi változata is. A tavaszi mák egyedfejlődési időszaka 120-160 nap, az áttelelő őszi máké viszont 250–270 nap. Ezért ne keverjük a magokat Az őszi mákot ősszel kell vetni, szeptember végén, október elején, s ez már 3 °C -on elkezd csírázni, márciusban pedig már szárba is szökken. A kiskertekbe az őszi mák ajánlott, amely korábban terem, nagyobb a maghozama, a korai fagyokra nem érzékeny, és ellenálló a máktokbarkóval szemben.

Azt sem árt tudni, hogy ha nem kiskerti mennyiséget szeretnénk termelni, akkor bejelentési kötelezettségünk van. 

„A kábítószer előállítására alkalmas növények termesztésének, forgalmazásának és felhasználásának rendjéről szóló 162/2003. (X. 16.) Korm. rendelet 2015. március 1-jétől hatályba lépő rendelkezései értelmében a termesztő az étkezési mák 500 m2-t meghaladó termőterületen történő termesztése, valamint területnagyságtól függetlenül az étkezési mák kereskedelmi céllal történő termesztése esetén köteles a termőterület szerint illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága részére a termesztés megkezdése előtt, de legkésőbb tavaszi vetésű étkezési mák esetén a vetési évben április 30-ig, őszi vetésű étkezési mák esetén a vetési évben november 30-ig bejelentést tenni.” 

Talán sokan emlékezünk a néhány éve előbukkanó vitákra: szabad-e mákot termeszteni? A törvényalkotók megoldották a kérdést: jól elkülönítettem meghatározták azon fajtákat, melyek fogyasztásra alkalmasak. Ezek az étkezési mákok, melyek jellemzője, hogy alacsony az alkaloid tartalmuk. Tehát, ha kiskertünkbe vetünk, nem érhet az a vád bennünket, hogy kábítószer előállítására alkalmas növényt termesztünk. 

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy fehér virágú változata Magyarországon drognak számít; ezért csak a lilás-rózsaszínes virágú változata termeszthető. Ha mákunk van, a boltban vásárolt mák valóban étkezési mák, s ha elvetjük, lilás virágokat hoz.




A mákról van még egy kedves történetem. Édesanyámat egyszer meglátogatták városi, fiatal férfikollégái. Anyukám büszkén mutogatta a gyönyörű kertjét. Épp akkor virágzott a mák. Halvány virágai fekete közepükkel teljesen elbűvölték a vendéget. Mi ez a növény, csodálatos a virága! – kiáltott fel egyik. Ez a mák virága – válaszolta édesanyám. 

Ez gyönyörű! De akkor miért mondja nekünk Ilonka néni (ő volt édesanyám), hogy na, szép kis mákvirágok vagytok? 

Édesanyám, mint mindig, csak bölcsen somolygott. 

Akik nem ismerik a kifejezés. A mákvirág gúnyos értelmű a dicsérő jelzővel együtt, büntetést, feddést, dorgálást érdemlő személyre mondják. Szép mákvirág, drágalátos mákvirág, gyönyörű mákvirág vagy. Hasonló a jelentése, mint a jómadárnak.

A máktermesztésről hasznos információkat olvashattok a itt.

Kívánom, mindenkinek sikerüljön megtermelnie a téli mákosgubára és bejglibe valót.