Keresés ebben a blogban

2019. február 8., péntek

Önellátás A-Z-ig - Kis kitérő a második és a harmadik rész között.

Csaba írásának megjelenése után rengeteg hozzászólás érkezett pro és kontra is. (admin). 

Reagálás a hozzászólásokra: 

Ez nem elmélet, ez az, ahogy én élek. 

Közben megint elolvastam a fészbukon a hozzászólásokat, úgyhogy egy kis kitérő: nos, én nem tetszetős, vagy kevésbé tetszetős elméletet irkálok itt, hanem azt, ahogyan élek! 

Szénagyűjtés
Fotó: Virágné Fejes Éva
Gyanítom az engem leelméletezők városi népek, akiknek persze nem baj, ha van véleménye, bár többre mennénk, ha a TAPASZTALATAIMMAL, TAPASZTALATOK állnának szemben, nem pedig vélemények. Mert mint mondottam: ahány ház, annyi szokás, mindenkinek mások lehetnek a tapasztalatai a falusi életről, a gazdálkodásról és attól lehet mindegyik jó, élhető, hiszen most sem egyforma az életünk, ugye?! A falun belül sem egyforma az élet, a gazdálkodás. 
Szabados Csaba videója
Azt mondja valaki: ez egy komoly szakma, amit évekbe telik megtanulni, én azt mondom ez egy életforma, amit egész életen át kell formálni, tanulni, csiszolni és átadni, ha van kinek. De: a fiatal, az idegen, az új ember nem mindig kér belőle, mert okos, mert makacs, mert ő jobban tudja, mert másképp akarja csinálni, mert addig úgysem hiszi el, hogy keményebb a fal, míg ki nem próbálja! Tudom, három gyermeket neveltem fel, sok-sok fiatal nőtt fel körülöttem, akiknek nyomon követhettem sorsa alakulását. Csak nagyon kevés volt az, aki meg is fogadta valamely tanácsát az idősebbeknek, akik tapasztalataikat akarták átadni: „az a te idődben volt, ma már más a világ” vágták oda és uzsgyi, neki a falnak! Egyszer, kétszer, sokszor. 

Tudjátok, az élet nincs kipárnázva, nincsenek mindenhol útjelző karók, használati utasítások, de még tuti receptek sem. A paraszti életről sem. Az olyan, amilyennek ki-ki, magának csinálja! Mi kell hozzá? Föld, jószág, eszközök?! Igen, de hogy hány féle variációban lehet ezt csinálni? Ahányan vagyunk! Persze vannak sémák, minták, stílusok, lehetőségek, elgondolások, tervek, tapasztalatok, ötletek, amiket ki lehet próbálni, aztán” vagy lesz belőle valami, vagy m’én valahova”. És persze vannak a vélemények, amikből még soha semmi nem kelt ki, nem lett leves és nem lett fedél! 
Hegyvidéki Termelői Piac - János Kórház mellett
NAK termelői piackereső
Nagyon jó dolog, a tudatos vásárlói klub kialakítása, mint a gazdálkodók tuti piaca és a vásárlók tuti beszerzési csatornája, ez lehet az egyik biztosítéka az önellátó gazdaságok fennmaradásának! De hogyan is mondta az egyik termelő? Csak háromféle növénnyel foglakozik a fóliában, ezért ilyet nem tud csinálni, sem önellátni. Így igaz! Egyedül nem megy! De ha kerítenétek magatok mellé a környékről még néhány termelőt, aki éppen más növényeket termel, vagy állati termékeket „állít elő”, már ütőképesebb TERMELŐ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETET alkothatnátok, mindenki legnagyobb megelégedettségére! 

Mondhatni ez is elmélet, hű de szép is lenne! Nem, nem elmélet: csak nézz körül a világban, Európa számos országában régóta működik és senki nem akarja a másikat átverni, csőbe húzni, élősködni. Csak nálunk a „szövetkezet”szóra még mindig a szocializmus kolhozai jutnak eszébe és az a generáció, akinek már fogalma sincs arról sem, csak annyit tud róla, hogy az rossz! Politikai vetületeibe a valaha létezett szocializmus intézményeinek nem mennék bele, mert az végeláthatatlan vitákba torkollhatna, csak azt szeretném rögzíteni főleg ’85 után születettek agyában: a szövetkezet nem az ördögtől való úri huncutság! Ha az önkéntes, tagjainak előnyére válik és közös célok érdekében, mindenki javára működik! Létezik ilyen! 

Rajtunk múlik! 
Amilyenné tesszük! 

Az írás pár éve jelent meg Szabados Csaba tollából, akit mindannyian ismerhettek az Önellátás A-Z-ig c. filmből. A filmet itt nézhetitek meg.

Aki termelői piacon szeretne értékesíteni, vagy vásárolni, megteheti. Egyre több van belőlük az országban. Ha nem tudod, hol van a lakhelyedhez legközelebbi, A NAK által közreadott listában és térképen itt lehet keresgélni. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése