Nincs olyan ember, aki ne ismerné Jókai Mór nevét,
műveit, ám mint természetszerető embert, kertészt és gazdálkodót nagyon kevesen
ismerik. Pedig legalább olyan kiváló kertész volt, mint amilyen író.
Kertészkarrierje a Svábhegyről indult.
Jókai Mór 29 évesen, 1853-ban vásárolta meg ezt a 3
hektáros területet, amit ma csak Jókai-kertként emlegetnek, az Egy magyar
nábob honoráriumából. Feleségével, Laborfalvi Rózával igazi mintagazdaságot,
mintakertet alakított ki az egykori kőbánya helyén. A telken csak egy rozzant
ház állt, egyébként elhagyott kőbánya volt …” Egy mély gödör, sok agyagdomb, törmelék halom,
szakadékos hegyoldalok; benőve mind földi bodzával, galagonya, borbolya és
kökénybozóttal. Napokig eltartott, a mig baltával, fürészszel utat birtam
magamnak törni a bozóton keresztül hogy meglássam, mi az, a mit fölvásároltam.
Erre a területre álmodott Édenkertet az író, és amit
megálmodott, meg is valósította. A sivár, kopott, elhagyott kőbánya helyén pár
év alatt valóságos paradicsomot varázsolt, pedig több kihívással is szembesült.
„Ez ám a
kertészgazdának a nehéz tudománya (a ki hegyvidéken lakik): - megfogni a
földet, megfogni a vizet, megfogni a napot, megfogni a szelet. „
„A
legelső dolgom az volt, hogy észak és nyugot felől a házam előtti fönsikot
beültettem lomb-fákkal. „
A szél ellen hársat, juharféléket, szilt, barkócát
(berkenyét), vadgesztenye- és diófákat ültetett. Ezzel a védőparkkal megfogta
az egyébként kemény északi szeleket , ami a hegyen fújt, s mint írta, még a
lakásba is befújt az ajtó és ablakréseken keresztül, olykor a gyertyát, mécsest
is képes volt kioltani. Ezek a fák védték a gyümölcsösét is a pusztító
szelektől.
Betemette a kőbányát és három teraszt alakított ki a
telken. Így a lezúduló víztől is védve volt már a telke. A teraszokat
feltöltötte jófajta termőfölddel, és kerteket alakított ki rajtuk.
Kút nem volt a telken, a közeli Mátyás-kútja forrástól
hordókban hordták a vizet. Idővel vízfogó gödröket ásatott a kerítések mentén,
„melyek a zápor-folyást
fölfogják”, „s nagy (több száz akós) cziszternákat ásattam, erős fa
bodonokkal kiburkolva, amikbe az esőviz a lakóház és a később épült gazdasági
épület tetejéről összegyülemlett „.
A kert egy részét nagy kőtömbökkel rakta körül, melyek visszatükrözték a
napsugarakat, és ezzel melegebbé tették a mikroklímát. A vidék természeti
adottságait figyelembevéve gondosan tervezett talajmintákkal,
szélvédőtársítással válogatott gyümölcsfák és szőlő telepítésével alakították
ki gazdaságukat. Rengeteg gyümölcsfájuk volt, kertjükben megtermett a
görögdinnye és a füge is, de Laborfalvi Róza állítólag a paradicsomaira volt
mégis a legbüszkébb.
A birtokon volt egy présház is, ami a vincellér
otthona volt, itt érlelődtek a saját termelésű borok a pincében, és a présház
udvarán tartották a háziállatokat. Merthogy az író és felesége tyúkokat
tartott, de volt vízhordó szamaruk, újfundlandi kutyáik és teheneik, amelyeket
a színésznő maga fejt, disznóiknak pedig szabad bejárásuk volt a villába.
Mikor már megismerte minden részét a telek talajának,
mikor fáradságos munkával betelepítette azt szőlővel, akkor jött a baj, a
filoxéra az ültetvénye kétharmadát elpusztította. Ekkor a hiányzó részt
újratelepítette és megkezdte harcát a kártevők ellen. Főleg hazai szőlőfajtákat
telepített. Míg a szőlőgyökértetű (filoxéra) sorra gyilkolta a továbbra is a
hazai szőlőtőkéket, Jókai a szakszerű gazdálkodásnak és a kedvező helyi
talajadottságoknak köszönhetően meg tudta védeni ültetvényét a bajtól.
Az író nemcsak afféle műkedvelő földesúr volt, de komoly
szakmai tudásra is szert tett. A kertészeti szakirodalom mindig keze ügyében
volt , sőt kertészeti tevékenységét, amit egész végig itt csinált, Kertészgazdászati jegyzetek című, 1896-ban megjelent könyvében meg is írta. Ez
Jókai egyetlen realista műve, egy 90 oldalas, rövid, de vicces, önirónikus
jegyzet. Ebben beszámol tapasztalatairól és módszereiről, többek között a
filoxéra, a levél- és pajzstetvek, a peronoszpóra elleni küzdelmeiről, a
birtokuk létrehozásáról, az örömökről felejthetetlen sorokat vetett papírra.
„13 évnek folytonos sikere ád nékem
jogot, hogy jegyzeteimet másokkal is közöljem, hátha használhatok vele
valakinek.”
A könyve itt olvasható. http://mek.oszk.hu/11500/11569/pdf/11569.pdf
Emellett írt szaklapoknak is, sőt gyümölcseit
kiállításra is elvitte. Egy ilyen alkalommal találkozott Ferenc Józseffel, aki
megkérdezte tőle, hogy lehet egy író mezőgazdasági kiállító. Mire Jókai csak
annyit válaszolt: „Kertész
vagyok, felség, és ez a büszkeségem.”
Jókai természetszeretetének köszönhetően nem csupán
kertje növényeit, fáit ápolta féltő szeretettel, hanem a kertjében fészkelő
madarakat is számon tartotta, törődött velük. 1875-ben egy kifosztott fülemüle
fészek miatt még majorosát is elbocsátotta - erről bátyjának lánya emlékezik
meg emlékirataiban. A Jókai-kert madárbarát kert volt már Jókai idejében, csak
akkor még nem így hívták.
„Madarat persze az én kertemben megölni
nem szabad, hanem jó nevelést kell nekik adni. Egész esztendőn át ők segítik
nekem a hernyót pusztítani, s én jutalmul átengedem nekik az összes eperfáim
termését.”
Az árnyat adó fák, a gyümölcsös, szőlő és kert mellett
volt egy gyönyörű szép rózsakertjük is a villa előtt, ami elsősorban Laborfali
Róza munkáját dicsérte.
„Szeretem az alacsony házikómat, s az
enyéimet, kik benne laknak,… el tudok ácsorogni naphosszat a Svábhegyen, magam
ültette, most már vén fáim alatt és bámulni azt a soha meg nem unt képet magam
előtt: a nagy Duna melléki rónát, a láthatáron csillámló toronytetőkig s vissza
a szemlátomást növekvő ikerfővárosig…”
– írta Jókai Mór 1876-ban svábhegyi birtokáról.
Ide vonult el a város zajától, a falusias környezetbe.
A házaspárnak hosszú évekig ez a svábhegyi birtok jelentette a boldogságot.
Kora tavasztól késő őszig itt kint éltek, s csak a telet töltötték Pesten.
„Mint
egy sziget közepén, úgy lakom egy sziklatömb tetején. Ez nekünk való hely, akik
szeretjük a világot látni és láttatni is benne, s mégse lenni benne.” – írta megemlékezésében.
Gyümölcsfák, veteményes és díszkert alkotta
paradicsomi körülmények között szabadon szárnyalhatott írói képzelete.
Szeretett a természetben dolgozni, ezért a parkban egy kis kerti pihenőt
alakíttatott ki, malomkő asztallal, oroszlános paddal, hogy itt alkothasson.
A lombos fák árnyékában található egy Anakreon szobor
is, mely Róna József munkája 1904-ből. A szobor érdekessége, hogy a szobor
Anakreont ábrázolja, viszont Róna József Jókai arcképével alkotta meg a szobrot
, melyhez Jókai maga üld modellt.
Mozgalmas társasági életet éltek. Nagy gonddal művelt
birtokukra afféle szentéjként tekintett a korabeli irodalmi társaság. A
svábhegyi villa kertjében zajló szüretek a magyar művészeti élet nagy eseményei
voltak. A vendégek a Laborfalvi Róza híresen jó főztjét is megkóstolhatták.
Svábhegyi nyári rezidenziájáról mindig szeretettel
mesél, több művében is ír róla.
„Mikor az én svábhegyi telkemet
megvásároltam Schweitzer hegedügyárostól, házastul 2200 forintért, akkor azon
nem volt egyetlen gyümölcsfa sem. Tavaly kináltak már ezért a kertemért
épületestül harminczezer forintot. De hát nem adom el. Ez az én életemnek a
föltétele. Egy millióért sem tudnék magamnak jó egészséget és jó kedélyt
vásárolni, a mit a kertem megád nekem.”
A körülmények azonban úgy hozták, hogy mégis egy idő
után más hol töltötte a nyarakat. Jó 20 évig élvezte a Svábhegy nyújtotta
idillikus környezetet. Ám az 1870-es évek közepére a szomszédos telkeken is
elkezdtek kiépülni sorban, egymás után a szőlőskertek. Jókai
ezeket a gazdákat csak “szőlőmívelő vandáloknak” nevezte. Hangos mulatozásaik
erősen zavarták őt, ki a magányt kereste itt, mikor megvásárolta telkét, ezért Balatonfüredre tette át állandó nyári rezidenciáját. Egészen első
felesége, Laborfalvi
Róza haláláig már csak a szüretekre járt
vissza a svábhegyi gazdaságba. Később feleségül vette az ötven évvel fiatalabb
Nagy Bellát. Halála után Bella még gondoztatta a kertet egészen 1922-ig, akkor
azonban eladta. Ezután több tulajdonosa is volt a kertnek, míg végül
államosították.
A Költő utca 21. szám alatt található Jókai-kert ma
már nem csak természetvédelmi, de műemléki védettséget is élvez. A parkban ma
is látható számtalan eredeti épület és tárgy, például az író présháza,
majorosháza és faragott kőpadja. A lakóépület súlyos sérüléseket szenvedett a
háború alatt, így lebontásra került. Jelenleg itt működik a Duna-Ipoly
Nemzetipark Igazgatósága és a Magyar Madártani Egyesület, de a Petőfi Irodalmi
Múzeum Jókai emlékszobája is itt működik, előtte áll pár ősfa is, amelyeket még
Jókai ültetett és gondozott.
Van négy nagy hársfa a kertben. Jókainak az volt a
kívánsága, hogy halála után itt nyugodjon, itt legyen a sírhelye és ne a
Kerepesi úti kertben, ahová végülis eltemették.
„Úgy
akarom, és meghagyom, hogy itt hagyjanak pihenni a Svábhegyen. El ne vigyenek a
Kerepesi kertbe a sok dicsekedő márványoszlopok közé. Mint élő ember se
szerettem a nagy társaságot, nemhogy mint kísértet. Tegyetek oda a négy
fehérlevelű hársfám alá. A hársfák megőriznek engem, én meg a hársfákat. „
Annyit sikerült megvalósítani, hogy a
cseresznyefakapu, amin ők bejártak a kertbe, abból a cseresznyefából készült az
első síremléke.
Néhány korabeli cikk Jókairól, a kertészről. Köszönet érte Fülöp Gabriella Pepi-nek.
Hírek voltak valaha:
Virágné Fejes Éva
2018. november 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése