Keresés ebben a blogban

2018. november 30., péntek

Matekozzunk kicsit!



Gondos gazda arra használja a hosszú téli estéket, hogy megtervezi, mit és mennyit kell termelnie a kertben, hogy elegendő legyen friss fogyasztásra és téli tárolásra és eltevésekre, befőzésekre is.

Elindítottunk egy sorozatot, hogy a kezdő kertészkedőknek némi támpontot tudjunk adni. Előző két részben olvashattatok arról, hogy milyen igényei vannak az egyes konyhakerti növényeknek, valamint hogy mennyi egy család átlagos zöldségfogyasztása.
Utóbbinál olvasható, hogy a feltüntetett számok nem minden családban azonosak, hiszen étkezési szokásaink, a család kor és nem-összetétele , és a családi létszám is befolyásolja, hogy mennyit főzünk az egyes növényféleségekből.

A gyakorlottaknak nem okoz már fejtörést, mennyit vessenek, de a kevésbbé tapasztaltak nagy gondban vannak a tervezést illetően, mert nehezen tudják eldönteni, mire és mennyire is van szükségük, pedig akadnak apró segítségek a számításokhoz.

Ilyenek először is a szokások.
Mindenki emlékszik rá, mennyit szokott egyik-másik zöldségből, gyümölcsből vásárolni, és arra is, hogy abból hányszor tudott főzni-sütni, de azt is tudjuk, hányan szoktuk azt az adagot elfogyasztani.

Létezik biztosabb támpontunk, ez pedig egy szakácskönyv. Megnézzük, mennyi alapanyagot írnak elő mondjuk egy főzelékhez. A leggyakoribb főzelékek: fejtett bab, borsó, tök, burgonya, kelkáposzta, karalábé, zöldbab. Azt nagyjából tudjuk, hogy hetente hány alkalommal szoktunk főzelékfélét készíteni.
Némi szorzás, és máris kiderül, hány kg főzelék alapanyagra van szükségünk.

Nézzünk egy példát!
Nálunk a leggyakoribb főzelékféle a zöldborsó. Tudom, hogy hetente egyszer ez kerül a tányérra. Fél kg-t főzök meg, az vígan elfogy. 52 hét, az 52 főzelék, ami 26 kg zöldborsót jelent. Levesnek 25 dkg-t főzök, kéthetente egyszer, így ez 6,5 kg évente. Hozzáteszem: amikor szezonja van a zöldborsónak, akkor nálunk kétnaponta borsóleves, borsófőzelék a menü…
Erre is rászámolunk, mert ha vendégek jönnek a házhoz, akkor nagyobb adaggal kell főzni. Aztán hozzászámoljuk még, hogy rizibizi, rakottak, töltött dolgok is megkívánják a borsót.
Nekem 40 kg az éves borsószükségletem.
Jól számoltam az elmúlt évben, mert ennyi megtermett, sőt még ajándékoztam is el belőle, és még 2 kg vetőmagom is megmaradt.
Hogy mennyi magból termeltem mindezt? Elvetettem decemberben fagy alá 1 csomag rajnai törpe magot, április elején pedig egy borsócsaládot: Ez az a fajta kiszerelés, amiben négy fajta borsómag van. Ezek nem egy időben érnek, így sokáig volt friss borsóm a konyhán. A fagy alá vetett pedig már május első felében terméssel örvendeztetett meg.

Hasonló módon számolható a többi főzelékféle is.
Mi nagyon szeretjük a karalábéfőzeléket, havonta egyszer beiktatjuk a családi menübe. Ehhez egy jó gyerekfej nagyságú karalábét szoktam lereszelni. Tudom tehát, hogy 12 nagyfejű (gigant) karalábéra van szükségem egy évben. Rászámolok egyet, ha nem eredne meg mindegyik, egyet azért, hátha, kirágja valami a tövét vagy én véletlenül kikapálom, s egy ráadást, hátha nem nőnek akkorára a fejek. Vagyis el fogok ültetni legalább 15 szál palántát. de mivel én nem vásárolom a palántákat, hanem magam nevelem, el szoktam vetni 20 szem magot, biztos, ami biztos alapon, s ami kikel, azt mind elültetem. Egyéb ételekhez friss használatra a kisebb fejű, szentesi kék karalábét termesztem. Abból fél zacskót szoktam elvetni és a kikelt palántákat kiültetni. Hetente legalább egyszer főzünk olyan levest, amihez feltétlenül igényeljük a karalábét is. A téli tárolásra gondolva a 12 db-on felüli gigant karalábét feldarabolom és fagyasztóban tárolom felhasználásig, vagy ha kevés a hely, akkor üvegekben kidunsztolva elteszem.

A karalábémennyiségünket azonban némi trükkel megtöbbszörözöm. A képen látható, hogy egy tövön három karalábéfej is van. Amikor kell, a karalábét úgy vágom le, hogy a száron hagyok két levelet, melyek tövében ott van egy-egy rügy. A megcsonkolt karalábé újra kihajt, és két-három szép karalábéfejjel ajándékoz meg bennünket. A képen látható tőről késő ősszel vágtam le a fejet. Gyönyörűen kitelelt, és tavasszal nem csupán három fejet növesztett, hanem még fel is magzott. Így volt friss karalábém és még vetőmagom is. Minden káposztafélénél működik a trükk. Nem lesznek akkorák, mint a legelső termés, de sok kicsi sokra megy. 
Minden egyes növényt, zöldséget így végiggondolva, kiszámítható a mi családi szükségletünk.
Ugye nem is olyan bonyolult?

Virágné Fejes Éva
2018. november 30.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése