Önellátás A-Z-ig. Első rész

AZ ÖNELLÁTÁS

Gondolatok és tapasztalatok

Sokan keresnek meg manapság azzal, hogy szeretnének falura költözni, gazdálkodni, egyenesen falusi önellátást folytatni, miközben látom: fogalmuk sincs az egész mibenlétéről. Számos kezdeményezésről is hallani, olvasni, ami egész falvakat állít a lehető legteljesebb önellátás pályájára, - sok helyen hál’Istennek sikeresen – egészen odáig, hogy próbálnak létrehozni az eredetihez közeli társadalmi-gazdasági berendezkedésű falvakat, ahol ugyancsak az önellátó, más néven organikus gazdálkodás lenne az alap. 

Ezért tartom szükségesnek hogy illúziók, sallangok nélkül beszéljünk az önellátásról, a falusi létről, annak mai realitásairól és lehetőségeiről, mert – sokakkal együtt nekem is - az a véleményem, hogy az egyik legsürgetőbb dolga társadalmunknak – és egyben kitörési pontja is – a falusi élet és élelmiszer termelés újjászervezése! 

Ehhez tudnunk kell: miről is beszélünk! Mondom ezt azoknak, akik eddigi életüket, vagy nagy részét városban töltötték és hallgatva idők szavára, vagy kényszerből fontolgatják a falura költözést, gazdálkodást.

Régi parasztudvar (Múzeum) Orfű 

Először egy vázlatszerű áttekintés, majd bővebben.
1. A falusi társadalom, gazdaság régen, amikor még tényleg az volt.
2. Az eredeti önellátás eszköz és igényszintje.
3. A falu mai helyzete.
4. Az önellátás mai lehetősége.
5. Hová és hogyan menjek, ha falura akarok költözni?
6. Egy önellátó falusi porta és csatolmányai.
7. Mit, mennyit termeljek, hová, hogyan adjam el, avagy üzemméretezés.
8. A fenntarthatóságról
9. Jól meggondoltam? Akkor hajrá!

1. 

Kezdetben vala egy alkalmatos hely valami vízfolyás mentén, amihez bejárható távolságra legelők, szántónak alkalmas földek, erdők egyaránt valának, így az emberek alkalmatosnak találák azt lakóhelyül választani. Építenek hát egymás közelében emberi és állati hajlékokat magok és jószágaik védelmére az időjárás, valamint emberi-állati kártevők ellen. Másnap aztán összeterelték állataikat és közösen pásztorokra bízzák azokat, kik kihajtják az barmokat legelni.

Hagyományos parasztudvar (KBMA) Petánovics Katalin: FEJEZETEK GYENESDIÁS NÉPRAJZÁBÓL 

A többi népek pedig ökreiket eke elé fogva felszánták az arra legalkalmasabbnak ítélt földeket, amennyit bírtak és szükségesnek gondoltak önmaguk kenyerére és barmaik takarmányára. A felszántott földekbe vetettek is – közösen, mert úgy könnyebb, - zabot, rozsot, tönkölyt, árpát, kölest, hajdinát, majd közösen, - mert úgy hatékonyabb, - le is aratták, haza hordták, kicsépelték és ki-ki tehetsége, területe szerint illendőt hazavitte. De nem csak a magot, hanem a pelyvát és a szalmát is, mert itt nincs hulladék, nincs olyan melléktermék, amit a parasztgazdaság ne tudna hasznosítani. (Pl. a rozs szalmája volt az a bizonyos zsúp, amit hazánkban évszázadokig tetőfedő anyagként használtak, istállóra, házra, templomra egyaránt.) De a többi kalászos szalmája is mind értékes anyag volt: alomként szolgálva embernek (szalmazsák volt akkoriban az ágybetét), állatnak.

Szántó-vető felvidéki polgár. 1662. évi rézmetszet.  (OSZK)
DOMANOVSZKY MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET : BERLÁSZ JENŐ: A MEZŐGAZDASÁG ÁLLAPOTA 

Aztán benépesült az udvar mindenféle jószággal: tyúkok, kacsák, libák a baromfiudvarban, kecskék, birkák, disznók a közeli legelőkön, tehén, szamár, ló a fő haszonállatként, tejforrásként és igásként. Egy parasztportán csak egységben képzelhető el a növénytermesztés és az állattenyésztés, egymásra épülve, egymást kiszolgálva. Hogyan? 

Így nézett ki egy gazdasági udvar 1934-ben Ráckeresztúron

Az állat adta a vonóerőt a földműveléshez, szállításhoz, a talajerőpótlást trágya formájában a szántóknak, a „fűnyírót” a legelőknek és persze a legfőbb hústartalékot az embernek. Ezen felül számtalan „melléktermék” szolgálta az önellátó embert: a kacsa, liba pehelytollával tömték meg a párnát, dunyhát, a birka bőréből készültek a meleg téli ruhák (suba, guba, bunda), gyapjából szőttek, faggyúja mécsest táplált, bendője oltóanyag volt a sajthoz, a kos hólyagjából erszényt, később dohányzacskót készítettek. Marhabőrből készültek a lószerszámok, szíjjak, övek, erős vízálló kabátok, tegezek, bőrvértek, nyergek és még sorolhatnánk. A paták szarujából gombok, hajtűk, fésűk lettek, a szarvakból kürt, vagy ivótülök, csanak. Egyszóval a belek egy részének kivételével, nem volt az állatoknak olyan része, amit fel ne dolgoztak volna házi körülmények között, a maihoz képest kezdetleges eszközökkel, de nagy szakmai tudással és szorgalommal.

Régen kikészítéssel a tímár és a varga foglalkozott. Főleg szarvasmarha-, ló-, sertés-, juh- és kecskebőrt dolgoztak fel. Tímárok és vargák titkai 

Az állattartás igényeihez igazodott a növénytermesztés, meg persze a család kenyérgabonáját is meg kellett termelni. A szántók kapták vissza az állatok „végtermékét” a trágyát, mely az ugarolással együtt a talaj termőképességének fenntartását jelentette évszázadokon át, míg az ember ki nem találta a vegyszereket, teljesítmény fokozókat, de ez már a fenntarthatóság témaköre.

Trágyahordás saroglyával (Átány, Heves m.) 
Magyar Néprajzi Lexikon: trágyázás, ganézás 

Nos, ez volt a falvak kialakulásának elnagyolt története, erről elég annyit tudnunk, hogy aztán több száz (vagy ezer) évig nem változott lényegesen: voltak szolgálónépek, akik művelték a földeket, nevelték a jószágot, végezték dolgukat és voltak urak, akik beszedték az adókat, szervezték a munkát, bíráskodtak és védelmet nyújtottak. Mert nem volt elég sohasem csak megtermelni a javakat, meg is kellett védeni azt, a vadaktól és rablóktól egyaránt. 

Mellesleg egy rövid kitérő a középkori viszonyokra: egy jobbágytelek nagysága, bár függött a vármegye földjeinek minőségétől, országosan 16-36 hold szántóból (7-16 ha) és 6-22 kaszás rétből (1 kaszás=1 szekér széna, 1 tehén téli takarmányozásához kb. 4 szekér széna kellett) és belső telekből (1.100-1.200 négyszögöl) állt, „Alapelv volt, hogy a nyolcadtelkes jobbágy is akkora föld birtokában legyen, hogy abból családját eltarthassa és kötelezettségeinek megfelelhessen.” Ebből a jogából pedig őt, míg művelte földjét és teljesítette kötelezettségeit ki nem lehetett vetni! Mi is van ma?

Kopáncsi tanya a hódtói út közelében, a III. dűlőben, 1974 tavaszán. 
Füvesi Mihály tanyája 
SZENTI TIBOR : A TANYA 

Ha jobban megnézzük, egy kisbirtokos jobban ki van szolgáltatva az államnak, bankoknak felvásárlóknak, mint volt valaha a jobbágy, több terhet visel, mint valamikor a jobbágy és bizonytalanabb a léte, mint valaha is volt a jobbágynak! 

Nos, lendüljünk túl a „boldog” békeidőkön és nézzük a legutóbbi még működő önellátó falusi életet! Ez – magyarországi viszonylatban a XX.sz. első felére tehető, bár már itt erősen megjelennek a városi, ipari termékek, de még tartható az életforma, csak mind több falusi kézműves marad munka nélkül és tűnik el a városok munkásnegyedeiben. 

/ Folytatjuk / 

Az írás pár éve jelent meg Szabados Csaba tollából, akit mindannyian ismerhettek az Önellátás A-Z-ig c. filmből. A filmet itt tekinthetitek meg.