Keresés ebben a blogban

2018. december 15., szombat

Különleges jégmécses


Az előttünk álló hetekre igazi téli időt jósolnak. Kihasználva a fagyok adta lehetőséget, készítsünk jégmécsest. Feldobhatjuk vele a teraszt, az erkélyt, de akár a külső ablakpárkányt vagy az udvart, kertet, járda melletti szegélyt is.


Ehhez nem kell más, mint két különböző méretű műanyag edény, melyek egymásba rakhatók úgy, hogy bőven van hely közöttük. A kettő közti hézagot vízzel töltjük fel. A vízbe tehetünk mindenféle leveleket, terméseket, virágot, örökzöldek ágait, kinek mi van otthon. A belső üres edénybe tegyünk valami nehezéket, vagy ragasztószalaggal rögzítsük a belső, üres flakont, edényt, hogy ne jöjjön a víz színére.


Ha igazán szépet szeretnénk, akkor rétegenként fagyasztjuk a jégmécsesünket, így a mécses oldalát teljes magasságában díszíteni tudjuk. Ha készre fagyott, akkor a felső üvegbe forró vizet öntünk, majd ha körülötte megolvadt a jég, akkor kiemeljük az üres flakont. Ezután a nagy flakont tesszük forró vízbe, s itt is, amikor a flakon körül megolvadt kissé a jég, akkor lehúzzuk a mécsesünkről.
Készíthetjük őket tömör tömbként is, ilyenkor a tetejére helyezzük a mécsesünket.

 Formákhoz használhatunk akár kuglófsütőt is. Ha üveggel dolgozunk, óvatosan olvasszuk ki, nehogy az üveg elpattanjon. Ha erkélyre, teraszra szánjuk, célszerű olyan tányérba , tálcára helyezve kitenni az erkélyre, teraszra, amelybe belefér annyi víz, amennyit a jégmécses elkészítéséhez felhasználtunk, ha hirtelen megenyhülne az idő, és elolvadna. 


Végül nem marad más hátra, mint egy gyertyát vagy mécsest belehelyezni és várni az estét, hogy meggyújthasd és gyönyörködni a látványban. Használt, de még elég nagy gyertyák így is újrahasznosíthatók. 



Képek forrása: pinterest.com

Nálam pár éve készültek különleges jégmécsesek egészen egyedi technikával. Teljesen eltér az eddig ismertetettektől.
Munkamenet a következő. Végy egy libát.

Adj neki minden 5 órában egy vödör langyosvizet. Az előzőleg kihelyezett, már megfagyott vizet a vödörrel együtt tedd cserépkályha mellé. Kis idő múlva egy jégkupola emelkedik fel a víz színére. Fogj egy szemétlapátot (hogy a vizet ne csepegtesd végig a lakáson), emeld ki a jégkupolát, szemétlapát fölé tartva rohanj ki vele gyorsan az udvarra. Ezt követően keress egy olyan helyet, ahova pár napra elhelyezheted. Fordítsd meg kupolával lefelé. Most egy üvegkaspót kaptál.
Szedd elő a karácsonyi csili-vili gyertyatartóidat vagy mécsestartóidat és helyezd bele. Várd az estét, és sötétedés után gyújtsd meg a gyertyát/mécsest.



Mindenkinek szeretetteljes készülődést kívánunk a karácsonyi ünnepekhez, az alkotókedvűeknek pedig minél ötletesebb mécseseket.

Virágné Fejes Éva
2018. december 15.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése