A csipkebogyógyűjtés kellős közepén járunk.
Sokan szeretnének szedni, de a szúrós növénytől ódzkodnak. Nem kell elkeseredni, erre is van megoldás. Mielőtt a csipkeszedéstől úgy néznél ki, mint aki macskával harcolt egész éjjel, nézd meg a képet, és a legközelebbi, elérhető férfitársaddal készíttesd el ezt az ügyes szerkezetet. Attól ne félj, hogy ügyetlen az illető, ez minden férfinak csak ujjgyakorlat.
Egyéb apró gyümölcsök szedésére is alkalmas.
Nekem hasonló van, remekül lehet használni. Arra figyelni kell az elkészítéskor, hogy könnyű anyagokból készüljön, hiszen zömében egy kézzel kell megtartani és dolgozni vele. Az elülső végét ma már inkább csúcsban hegyesedőre készíttetném, mert a szögletes, széles orrával néhol körülményes az ágak közé férni vele.
A leszedett bogyót többféleképpen használhatjuk. Megszáríthatjuk teának. Van, aki egészben szárítja és van, aki késsel félbevágja a szemeket, majd a szőrös, magos részt eltávolítja és csak a gyümölcs nem túl húsos külső részét szárítja meg. Felhasználásukkor este egy adag hidegvízbe beáztatjuk a szárított csipkét, majd reggel leszűrve elkortyolgatjuk. Akik egészben szárítják, többnyire megroppantják a szemeket áztatás előtt, hogy a teavíz jól átjárja. A leszűrt csipkehúst nem kell kidobni, le lehet még forrázni , ekkor más értékes anyagok oldódnak ki belőle. Ezt langyosan összekeverhetjük a hideg csipketeánkkal, de külön is fogyaszthatjuk. Kellemes édeskés, savanykás teája van, amely bármiféle édesítés nélkül is fogyasztható.
Másik, klasszikus felhasználási módja, hogy csipkelekvárt főzünk belőle. A világhálón számtalan receptet találunk az elkészítés módjára.
Arra ügyeljünk azonban, hogy csak tiszta, forgalomotól mentes helyről gyűjtsük a bogyókat és arra is, hogy fejenként napi két kilónál ne szedjünk többet. Vannak területek, ahol csak a terület tulajdonosának előzetes engedélye alapján gyűjthetünk. Erről már írtunk itt a magazin oldalán.
Kevesen tudják, hogy a csipke is termeszthető, ráadásul a csipkének nagyon sok fajtája van már. Erről olvashattok lentebb egy összefoglalót. A cikk az agrofórum oldalán jelent meg.
Az egyre népszerűbb gyümölcsfajunk, a csipkerózsa termesztése
A gyűjtött mennyiség évről évre csökken, egyrészt a gyűjtési területek szűkülése, másrészt a gyűjtési kedv csökkenése miatt. A feldolgozók a hiányzó termésmennyiséget külföldi forrásokból (kelet-európai országokból, Chiléből) próbálják pótolni.
A fokozódó piaci igénynek köszönhetően megnőtt a termesztési kedv. A sikeres termesztéshez jó fajta, korszerű termesztéstechnológia és a csipkerózsára kidolgozott betakarítási technológia szükséges. A külföldi tapasztalatok szerint termesztése akkor igazán sikeres, ha a termelő cég az előállított gyümölcsöt fel is dolgozza, és termékét megfelelő marketingmunkával a piacra bevezeti. Jó példa erre a dán Hyben Vital, vagy a lengyel Premium Rosa, Polska Roza cég. Cikkünkben be szeretnénk mutatni a termesztésben jelenleg alkalmazott termesztéstechnológiát, és a termesztés sikerességét befolyásoló tényezőket.
Termeszthető fajok, fajták sokfélesége
Amikor a csipkebogyó szót halljuk, akkor a legtöbbeknek egy faj, a Rosa canina jut eszébe. Pedig a hazánkban honos és fogyasztásra alkalmas gyümölcsű rózsafajok száma több mint húsz. Vadrózsafajaink egész Magyarország területén megtalálhatók, különösen sok van az Északi- és Dunántúli-középhegységben, a Tolnai–Baranyai-dombvidéken. Gyűjteni azonban nem mindegyiket lehet. Védett például a mészkerülő, párás, árnyékos-félárnyékos helyeket kedvelő Rosa pendulina, vagy a nagy gyümölcsű, Visegrádi-hegységben (Szentendre) előforduló Rosa villosa var. sancti-andreae.
Legelterjedtebb honos rózsafajaink közé tartozik a gyepűrózsa (Rosa canina), a berki rózsa (Rosa corymbifera) és a rozsdás rózsa (Rosa rubiginosa) (1. kép).
 |
1. kép: A Rosa rubiginosa termése |
 |
| 2. kép: A Rosa zalana termése |
A szórványosan előforduló Rosa elliptica (3. kép) középnagy méretű, szép színű gyümölcsei C-vitaminban, ásványi anyagokban gazdagok.
 |
| 3. kép: A Rosa elliptica termése |
Középerős növekedése, merev hajtásrendszere, jó termőképessége miatt a termesztés számára is ígéretes. A Kelet-Ázsiából származó, jó fagy- és szárazságtűrő, betegségekkel szemben ellenálló, de mészérzékeny(!) japán rózsát (Rosa rugosa) hazánkban is szívesen ültetik kertekbe, parkokba, utak mellé.
A termesztett fajták jelentős része a Rosa caninaból származik: díszrózsák igen elterjedt, kevésbé tüskés alanya például a R. canina ’Inermis’, a gyümölcséért termesztett dán ’LiTo’, a bolgár ’Klese’ és ’Plovdiv 1’ (4. kép), a lengyel ’Sylvia’ és ’Sylwana’. A Rosa rubiginosanak Svédországban szelektálták jó termőképességű klónjait. A Rosa villosaból (syn. Rosa pomifera) származik a nálunk is termesztett szlovák ’Karpatia’. A Rosa dumalisnak számos fajtája ismert, például a német ’Svetka’, vagy a Svédországban szelektált klónok. A Rosa rugosa szelekciójának eredménye a bolgár ’Nectar’, vagy a kanadai ’Ottawa’, de szülőpartnere számos fajtának is (pl. ’Besshipnij’, ’Joja’, ’Konstancin’). A Rosa webbianat, Rosa pendulina var oxyodont, Rosa beggerianat és a Rosa majalist leginkább keresztezési partnerként használják.
 |
| 4. kép: A ’Plovdiv 1’ fajta termése |
Hazai és külföldi szakkönyvekben, tudományos cikkekben sok gyümölcséért termeszthető csipkerózsa-fajtáról olvashatunk. A legkedveltebbek és legelterjedtebbek a Rosa caninaból származó fajták, melyeknek gyümölcse középnagy-nagy méretű, kemény húsállományú, kitűnő ízű, zamatú, mélypiros színű, ezért a feldolgozóipar csaknem minden ágának igényét kielégítik. Hátrányuknak tudható be, hogy bokruk viszonylag erős növekedésű és gyümölcseik inkább közepes beltartalmi paraméterekkel jellemezhetők.
A hazai ültetvényekben Magyarországon államilag elismert fajta hiányában egyrészt külföldi fajtákat, többek között a szlovák ‘Karpatia’-t termesztik, bár korán érő, gyorsan puhuló, közepes ízű gyümölcsei a feldolgozók körében kevéssé kedveltek. Telepítettek egy ismeretlen bolgár fajtát is, illetve hazánkban szelektált Rosa canina típusokat (C2000, E001, E002, E003). Több hazai nemesítő is foglalkozott csipkerózsafajták előállításával, például Márk Gergely (’Regéc’ és ’Ugocsa’ rózsafajtái), a nyugat-magyarországi nemesítő műhelyben Porpáczy Aladár (pl. FR.873, 874; KR.915, 921, 922), vagy a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karán Kovács Szilvia (Rosa elliptica, Rosa canina klónok).
A gyümölcséért nemesített fajták, fajtajelöltek szaporítóanyagának beszerzése nagy tételben jelenleg rendkívül körülményes, ezért a közel 70 ha-os magyarországi termőterület jelentős részén alanyfajták magoncai (Rosa canina ’Inermis’, Rosa canina ’Schmidt Ideal’, Rosa dumetorum ’Laxa’, Rosa x pollmeriana) találhatók. A díszrózsák alanyául szolgáló, de jó gyümölcsminőségű alanyfajták beszerzése kínálja jelenleg a leggyorsabb és legolcsóbb megoldást. Sajnos a szaporítóanyag leginkább magvetésből származik, ami előrevetíti a növényállomány (általában kismértékű) heterogenitását. Egyöntetű növényállomány vegetatív szaporítással (zöld- és fásdugványozással, mikroszaporítással) érhető el. További előnye, hogy a fajták saját gyökéren állnak, nincs szükség az alany vadhajtásainak eltávolítására. Mikroszaporítással a fajták felszaporítása meggyorsítható, és a dugványról nehezen szaporíthatóknál is jól használható.
A termesztés szempontjából a fajta az egyik meghatározó pillér. Nemcsak a minél nagyobb gyümölcsméret fontos, hanem a nagy gyümölcshús-arány, a kedvező beltartalmi paraméterek, íz- és zamatanyagok, betegségekkel, kártevőkkel szembeni ellenálló képesség, bokraik jó felújuló képessége, és nem utolsó sorban a gépi betakarításra való alkalmasság is. Ráadásul, mint láthattuk a termesztett fajták több fajból származhatnak, így virágzási és érési idejük, termékenyülési viszonyuk, növekedési és terméshozási sajátosságaik, környezeti igényük eltérő. E sajátosságokat is ismerni kell a sikeres termesztés érdekében.
Termesztési sajátosságok
Termőhelyigény
A rózsafajok mélyre hatoló gyökérzetük miatt kötöttebb, szerényebb tápanyag-ellátottságú talajokon, öntözés nélkül is termeszthetők. Meredekebb lejtésű területek hasznosítására is alkalmasak. A rózsafajok (fajták) többsége kedveli a meszes, jó vízgazdálkodású talajokat és magas hozammal hálálják meg, ha az tápanyagban gazdag. A kevéssé tüskés változatok igényesebbek a talaj fizikai és kémiai tulajdonságaival szemben, vízigényük is magasabb. A Rosa rugosa és a belőle származó fajták a gyengén savanyú talajokon fejlődnek jól. A hideget nyugalmi időszakban jól bírják, nem okoz komolyabb kárt bennük a –25 oC-os téli hőmérséklet sem. Kései (május közepe–június közepe) virágzásuk miatt a tavaszi fagyok csak ritkán károsítják. A pangó vizet rosszul viselik.
Ültetvénylétesítés
A gépi betakarítású ültetvényekben sövényművelés a jellemző. A faj, fajta növekedési erélyétől függően a növényeket az összefüggő sövényfal érdekében a 0,8-1,0-1,5 méteres tőtávolságra ültetik, a sortávolság a rendelkezésre álló géppark függvényében változik, többnyire 4 méter. 0,8 méteres tőtávolságra telepítsük a gyengébb növekedésű a Rosa rubiginosa, Rosa rugosa és Rosa villosa fajokat és a belőlük származó fajtákat, míg az erősebb növekedésű Rosa caninanál és az abból származó fajtáknál az 1,0-1,5 m-es tőtávolság ajánlott.
Ősszel és tavasszal is telepíthetünk, de a korai fakadás miatt kedvezőbb az őszi ültetés. A növényeket a ribiszkéhez hasonlóan érdemes 2-3 rügy mélységig a talajba süllyeszteni, elősegítve így a bokor jó felújulását. Telepítés után kupacoljuk fel a bokrok tövét és tavasszal a vesszőket négy-öt rügyre metsszük vissza. A sorok agroszövet-, vagy fóliatakarásával a fiatal növényállomány gyommentesen tartható, a takart felület alatt kedvezőbb lesz a talajélet. A takarás hátránya, hogy akadályozza a későbbiekben a talajművelést és a tápanyagok bedolgozását a talajba. A telepítés előtt kijuttatandó, majd a termőkorban szükséges tápanyagok mennyiségéről az irodalmak szűkszavúak. Telepítés előtt ajánlatos talajvizsgálatot végezni, és a szakvélemény alapján a hiányzó tápanyagokat a talajba dolgozni. Termőkorban az irodalmi források szerint 3-4 évente 20-30 t/ha istállótrágya és 80 kg/ha P2O5 valamint 60 kg/ha K2O kijuttatása indokolt a magasabb termésátlag eléréséhez. A tápanyag-utánpótlási technológia kidolgozása a növekvő termőfelület miatt indokolt.
Metszés
A legtöbb rózsafajnál (fajtánál) a vesszőkről és a két-három éves termőgallyakról szüretelhetjük a legszebb terméseket. A vesszőkön, termőgallyakon vegyes rügyek és hajtásrügyek találhatók. A vegyes rügyekből rövid hajtások fejlődnek, melyek végén magányos, vagy a bogas virágzatban többesével álló terméscsoportok helyezkednek el. Az egységnyi hosszra vetített termésszám a vesszőkön a legmagasabb. Vizsgálataink szerint a 2. éves termőgallyakon közel felére, a 3. éves termőgallyakon harmadára, ill. negyedére csökken a termésszám. A termésszám csökkenése mellett a magányos termések arányának növekedése, az áltermések átmérőjének, tömegének és húsarányának csökkenése is megfigyelhető.
Kísérlettel igazolták, hogy a 3 évnél idősebb gallyak eltávolításával az átlagos gyümölcsméret és a hektáronkénti terméshozam mellett az új hajtások hossza is nőtt. Az erős metszés elősegíti továbbá a gyors és korai gyümölcsérést. Indokolt ezért az ültetvények rendszeres metszése. Tapasztalataink szerint a rózsafajok és a belőlük szelektált fajták megújulása, terméshozási sajátosságai eltérést mutatnak, így ezek ismerete fontos a megfelelő termésmennyiség eléréséhez, a termőegyensúly fenntartásához. Vizsgálataink szerint a termőgallyak elöregedése a R. caninanál és változatainál, valamint a R. ellipticanál a legszembetűnőbb. A bokrok megújulása a fajtáknál egyrészt tősarjakról, valamint a termőgallyak leívelődésekor az ívből előtörő új hajtásokkal történik. Általánosságban elmondható, hogy bokronként arányosan 10-16 darab bokorrész (vessző és két-három éves gally) meghagyása biztosítja a rendszeres terméshozást.
A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a csipkerózsaültetvények metszésére kevés gondot fordítanak, legfeljebb a bokrok magasságát és szelességét korlátozzák az ápolási és betakarítási munkák érdekében. Ezt a műveletet általában minden második évben tavasszal végzik el. A túl erős növekedésű, kezelhetetlenné vált, de jó kondíciójú ültetvényben 8-10 évente radikális ifjítás végezhető, kihasználva a rózsa jó megújuló képességét. Ekkor a bokrokat 5-10 cm-rel a talaj szintje felett visszavágják. A visszavágást követően az erőteljes kihajtás és megfelelő vesszőhosszúság érdekében érdemes a tápanyag-utánpótlásra és a kiegészítő öntözésre figyelmet fordítani.
Virágzás, termékenyülés
A csipkerózsa fajok, fajták május közepétől június első dekádjáig virágoznak. Korai-középkorai virágnyílású például a Rosa zalana, a Rosa canina, míg kései a Rosa rubiginosa és a Rosa elliptica. Meleg időben a virágzás igen gyors, akár egy hét alatt is végbemehet, míg hűvösebb, csapadékos időjárás esetén akár egy hónapig is eltarthat. Elhúzódó virágzás és termésérés jellemzi a japán rózsát (Rosa rugosa), mely júniustól szeptemberig díszít virágaival. A rózsafajok virágait rovarok porozzák, a virágoknak csekély a nektártartalma és magas a pollentartalma.
A fajok (fajták) többsége jó öntermékenyülő képességgel rendelkezik, de jobb terméskötődés érhető el, ha a fő fajta mellé hasonló virágzási csoportba tartozó pollenadó fajt (fajtát) is telepítünk. Vizsgálatokkal igazoltuk a Rosa canina jó öntermékenyülő képességét, míg a Rosa elliptica és a Rosa rubiginosa öntermékenyülése nem volt megfelelő. E két kései virágzású taxon reciprok keresztezésével igyekeztünk tisztázni, hogy együttes telepítésük elősegítheti-e a virágok biztonságosabb termékenyülését. A keresztezés eredménye kedvező volt, a terméskötődés 90% feletti értéket mutatott.
Betakarítás ideje, módja
Az ültetvényről már a második-harmadik évtől szüretelhetünk jelentősebb termésmennyiséget (kb. 0,5 t/ha), de termőre fordulásuk a negyedik évtől várható. Ekkor évente átlagosan 2-3 t termésre számíthatunk hektáronként. Az ültetvény várható élettartama 12-16-18 év. A betakarítás kezdete fajtól és fajtától függ. A legkorábbi fajok, fajták már augusztus közepétől (Rosa pomifera, ‘Karpatia’) érnek, legtöbbjük azonban szeptember közepétől szedhető. A teljesen érett, szilárd gyümölcsöket kell szüretelni és téves nézet, hogy a csipkebogyókat akkor kell szedni, amikor azokat megcsípte a dér. Az első fagyok idejére a gyümölcsök többnyire már túlérnek, puha húsállományúak lesznek és a fagy tovább csökkenti a csipkebogyók C-vitamin-tartalmát.
Vizsgálatokkal igazolták, hogy az első fagy hatására közel 20%-os a veszteség, a második fagy után pedig már csak 50%-a van meg az eredeti C-vitamin-tartalomnak. Kézi betakarítás a viszonylag alacsony értékesítési ár (150-200 Ft/kg) és a magas szüreti költség miatt nem gazdaságos. A gyűjtés azonban a mai napig jelentős, ezért fontos a minél hatékonyabb kézi szüret. Átlagosan 25-70 kg csipkebogyót tud egy szedő naponta betakarítani, teljesítménye függ a gyümölcs méretétől, a termőgallyak gyümölcsberakódottságától, a virágzatban kötődött gyümölcsök számától. Chilében akár 100 kg/fő szedési teljesítményt is elérnek, ugyanis az áfonyához hasonló, ún. csipkebogyófésűt használnak, mellyel hatékonyabbá tehető a szüret.
Ültetvényekben a gépi betakarítás gazdaságos. Ehhez leginkább csipkebogyóra átalakított szőlőkombájnokat, vagy ribiszke kombájnokat ajánlanak a forgalmazók. A gépi betakarítás feltétele a sövényművelés, egységes, gyommentes, egészséges növényállomány, koncentrált érésű, kemény húsállományú fajta, valamint a feltörő, rugalmas, jó regenerálódó képességű gallyazat. A korai érésű (augusztus) fajták bokrának még van lehetőségük a szüretet követően regenerálódni, de a kései (szeptember közepe, vége) érésű fajtáknál erre már kevés az idő a tél beállta előtt. A gallyazaton lévő lassan gyógyuló sebeket fokozottan károsíthatják kórokozók, ill. erősebb téli fagykárra is számíthatunk.
Legjelentősebb kórokozók, kártevők
Gombás betegségek
Évezredes termesztési múltjának köszönhetően a rózsának számos kórokozója és kártevője ismert, melyek közül a termesztés szempontjából legfontosabbakat szeretnénk bemutatni. A gombás betegségek közül a lisztharmat (Sphaerotheca pannosa var. rosae) a leveleket, vesszőket és a virágzatokat károsíthatja. A fertőzött rügyekből kihajtott fiatal hajtásokon lisztes bevonat figyelhető meg, a növény a fejlődésben visszamarad. A beteg hajtásokról indul a másodlagos fertőzés, melynek hatására a levelek kanalasodnak. A meleg párás idő kedvez a kórokozó felszaporodásának. Nyár elején és kora ősszel különösen a mély fekvésű, nagy páratartalmú területeken alakulhat ki jelentős fertőzés. A diplokarponos levélfoltosság (Diplocarpon rosae) következtében nagymértékű levélhullás léphet fel, nem ritka látvány a bokrok teljes felkopaszodása sem. A leveleken kezdetben apró barnás-fekete, kivilágosodó közepű, csipkézett szegélyű foltok keletkeznek.
Később a levelek elsárgulnak és lehullanak. Főleg meleg, párás időjárás esetén alakulhat ki erőteljes fertőzés. Szintén lombhullást okozhat a rózsarozsda (Phragmidium mucronatum). A tünetek a levelek mellett a hajtásokon, virágszáron és a csészeleveleken jelentkezhetnek. A járvány ősz elején a legerőteljesebb, de a tüneteket már tavasszal is megfigyelhetjük. Először a levelek szélén sárgászöld foltok, majd a fonákon narancsos-vörös kiemelkedő képletek alakulnak ki. Nyáron a levél színén sárgás-barnás, majd feketés foltok képződnek. Az egyes fajok (fajták) rózsarozsdára való fogékonysága eltérő. A vesszők, gallyak sebzésein keresztül fertőz a rózsa koniotíriumos vesszőfoltosságát okozó sebparazita gomba, a Coniothyrium cystotricha. A kórokozó vízzel mosódik be a sebekbe, szemzési helyekre, ahol barna, ovális foltok alakulnak ki a vesszőkön és a több éves gallyakon. A fertőzés hatására a kéreg elhal, a növény kondíciója gyengül. Gépi betakarítás esetében a fertőzésre fokozottan számítani lehet.
Alkalmanként a leveleken, hajtásokon, virágon és virágszáron figyelhetők meg a rózsaperonoszpóra (Peronospora sparsa) tünetei. Főleg ősszel, hosszan tartó csapadékos időjárás esetén okozhat komolyabb fertőzést, ekkor a levelek lehullását okozhatja. Irodalmi adatok alapján a Rosa canina fogékonyabb lehet a kórokozóra. A rózsa botrítiszes betegsége (Botrytis cinerea) fertőzheti a hajtásokat, a virágszárat, az idősebb részeken kéregelhalást, a virágon bimbóelhalást, sziromfoltosságot okoz. A fertőzött levelek lehullását, így jelentős mértékű lombvesztést, valamint a vesszők elhalását idézheti elő. Kedvező számára a meleg, párás időjárás.
A kórokozók szempontjából elsődleges feladat, hogy a fertőzött növényi maradványokat megsemmisítsük, az esetleges sebzések kialakulását kerüljük, vagy lehetőség szerint kezeljük a sebeket. Fontos odafigyelni a kiegyensúlyozott tápanyag-utánpótlásra is. Az egyes fajok (fajták) betegségekre való hajlama eltérő lehet, ezért még telepítés előtt sokat jelent a megfelelő növényanyag kiválasztása.
Kártevők
A csipkebogyón előforduló kártevők közül egyértelműen azok a legfontosabbak, amelyek a bogyókon táplálkoznak és fejlődnek, így közvetlen módon teszik értékesíthetetlenné a termést. Európában két fúrólégy faj károsít csipkebogyón, a csipkebogyó fúrólégy (Rhagoletis alternata) és a rózsa-gyümölcslégy (Carpomya schineri) (5. kép).
 |
| 5. kép: Rózsa-gyümölcslégy (Carpomya schineri) |
Míg előbbi inkább az északi területeken károsít, addig hazánkban az utóbbi okoz jelentős problémát. Az imágó tojásait védetten a csipkebogyó bőrszövete alá helyezi el. A kikelt lárva a csipkebogyó húsát éli fel. Egy bogyóban több, akár hat lárva is fejlődhet. A nyüvek táplálkozásának hatására a csipkebogyón sötét lilás-barnás csíkok rajzolódnak ki (6. kép).
 |
| 6. kép: Rózsa-gyümölcslégy tojásrakási szúráshelye és a lárva táplálkozásának hatására kialakuló elszíneződés |
A bábozódás és telelés a talaj felső 4-6 cm-es rétegében történik. A legyek rajzása elhúzódó június végétől szeptember közepéig is eltarthat. Megfigyeléseink szerint akár a bogyók több mint ötven százaléka is fertőzött lehet nyüvekkel. A károsítás hatására a C-vitamin-tartalom is csökken a termésben. Az egyes rózsafajok (fajták) azonban jelentős eltérést mutatnak fertőzöttség szempontjából. A korábban (augusztus) érő fajok termésénél nagyobb fertőzöttségi arányt figyeltünk meg. Védekezés szempontjából a talajból kelő legyek ellen a talajtakarás esetlegesen védelmet adhat. A másik jelentős terméskártevő a közönséges csipkebogyómoly (Carposina scirrhosella) (7. kép).
 |
| 7. kép: Közönséges csipkebogyómoly (Carposina scirrhosella) kártétele |
A lepke lárvája szintén a csipkebogyó húsával táplálkozik, jelenlétéről a bogyóból kitüremkedő ürülékszemcsék árulkodnak. Egy bogyóban egy hernyó fejlődik. Szövedékkel készített gubóban telel kéregrepedésekben, védett helyeken. Tavasszal bábozódnak, majd a lepkék júniustól repülnek. Egyes években tömegesen előfordulhatnak, nem ritka a száz százalékos kártétel sem.
A továbbiakban felsorolt kártevők a csipkerózsán általánosságban jelen vannak, gazdasági szempontból azonban nem jelentősek, csak bizonyos években lehet számítani nagyobb mértékű felszaporodásukra, esetlegesen komolyabb kártételükre. A vesszőket, gallyakat a pajzstetvek (pl. Aulacaspis rosae, Rhodococcus perornatus, Parthenolecanium corni), a leveleket, hajtásokat, bimbókat a nagy rózsalevéltetű (Macrosiphon rosae) károsíthatja. Jelenlétük miatt a növény a fejlődésben visszamaradhat, csökkenhet a virágképződés, ezáltal a hozam. A hajtásokon, leveleken, termésen szívogathatnak különböző kabóca és poloska fajok (pl. Edwardsiana rosae, Metcalfa pruinosa, Halyomorpha halys) egyedei. Tavasszal a virágokon megjelenhet a bundásbogár (Epicometis hirta), az aranyos rózsabogár (Ceratitis aurata) és a rezes virágbogár (Potosia cuprea). A bogarak táplálkozásának hatására esetenként termékenyülési problémák léphetnek fel. Látványos, de gazdasági szempontból jelentéktelen kártételt okoznak a gubacsdarazsak (Diplolepis sp.) (8. kép).
|
| 8. kép: Rózsa gubacsdarázs (Diplolepis rosae) gubacsa |
További, szintén kisebb jelentőségű kártevő darázsfajok (pl. Arge sp., Monophadnus elongatulus, Emphytus cinctus, Blennocampa pusilla) lárvái a leveleken, hajtásokban táplálkozhatnak. A csipkerózsán megjelenhetnek atkák (Tetranychus sp.) is, erős fertőzésnél a levelek elsárgulnak, majd lehullanak. A száraz, meleg idő különösen kedvez felszaporodásuknak. Fiatal ültetvényben komoly vadkárra is számítani lehet. A nyulak és az őzek előszeretettel csipkedik le a fiatal hajtásokat, így vetve vissza a növényeket a fejlődésben.
*
A csipkerózsát számos kártevő és kórokozó megtámadhatja, azonban a jó telepítési terület megválasztása, a helyes faj/fajtaválasztás, az ültetvény kielégítő kondíciójának kialakítása és annak megtartása mindenképpen a sikeres termesztés kulcsa.
Fotó: a szerzők felvételei
Dr. Kovács Szilvia, Kelemen Dóra
NAIK, Gyümölcstermesztési Kutatóintézet, Budapest
