A legyek haszna II.

 MIÉRT HASZNOSAK BIZONYOS LEGYEK ÉS A SZÚNYOGOK NEKÜNK, EMBEREKNEK? – II. RÉSZ

BY: MÚZEUM 2020. JÚN 10.BY: 

A legyeket és szúnyogokat legtöbben azért emlegetik, mert betegségeket terjesztenek, csípnek, belerepülnek mindenbe. Kevesen látják be, hogy ezeknek az állatoknak vannak számunkra hasznos tulajdonságaik is.

Írta: Dr. Soltész Zoltán (Magyar Természettudományi Múzeum, Kétszárnyúak Gyűjteménye)

Az első részben megtudhattuk, mi az összefüggés a szúnyogok és a csokoládé között; milyen légyfajok komposztálnak nekünk a kertben, illetve hogyan segédkeznek a legyek és a szúnyogok a biológiai (vegyszermentes) védekezésben.

 

A feketearcú dongólégy (Calliphora vomitoria) lárvái tetemeken is fejlődnek (forrás: kanocpapa, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

A GENETIKA MODELLÁLLATA

Az ecetmuslica (Drosophila melanogaster) körülbelül egy évszázaddal ezelőtt honosodott meg modellállatként a laboratóriumokban. Mára talán a Föld legismertebb és legjobban tanulmányozott állata lett. Számos kutatás használja modellként, mely betekintést ad a génexpresszióba, a gén szabályozó mechanizmusokba és újabban a genomikába. A D. melanogaster a második állat a világon, melynek a teljes genomját megszekvenálták. Az emberi betegségeket okozó gének közül csaknem 75 százalékot megtaláltak a D. melanogaster-ben, mint homológ gént. A homológ gének felismerése óriási lépés az emberi genetikai betegségek kezelésében, a II-es típusú cukorbetegségtől kezdve az alkoholizmusig. Magasabb genetikai szinten, a Hox-gének felfedezésével vizsgálható lett az egyedfejlődés nagyon korai szakaszainak gének általi szabályozása (pl. fej-farok tengely, mintázatok kialakulása).

A génkapcsolatoknak ez a térképe az alléljellemzők relatív helyzetét mutatja az ecetmuslica (Drosophila melanogaster) kettes kromoszómáján (forrás: Twaanders17)

A D. melanogaster a rövid generációs ideje miatt – ami annyira alkalmassá teszi genetikai vizsgálatokra – jól alkalmazható az életkor-specifikus és az élettartam-viselkedési mintázatok, mint az öregedés, valamint a korfüggő memóriaromlás genetikai és a fiziológiai vizsgálatára.

A gerincesek és a rovarok izomszövetei csak távolról tekinthetőek homológnak, de az emberi szívizom és a rovarok indirekt repülőizmai között funkcionális és fiziológiai hasonlóság található. A Drosophila-szárnyizom funkcionális tulajdonságainak, a génexpressziók valamint a miofibrillumok szerveződésének megismerése nagy segítséget jelenthet az emberi izombetegségek kezelésénél. Az aszinkron repülőizmokat, amelyeket egyetlen inger vezérel, nagyon szélsőséges mechanikai és fiziológiai hatások érik a nagyfrekvenciás szárnymozgással végzett hosszan tartós repülés alatt. A szárnymozgatási rekordot (1000 Hz) a Forcipomyia genuszba tartozó törpeszúnyogoknál mérték, ahol megfigyelték azt is, hogy ha csökkentik a szárny hosszát, akár kétszeresére is emelkedhet a frekvencia. A rovarok repülőizmainak vizsgálatával betekintést kapunk az izmok működésébe, képet alkothatunk a működés energetikai viszonyairól, energiaspóroló folyamatokról, ami hatással lehet az emberi egészségre. 

 

 

 Az ecetmuslicák gyors fejlődésük és nagy számú utóduk miatt kiválóan alkalmazhatók genetikai és más kísérletekre – ideálisak gének, biológiai folyamatok és akár a betegség mechanizmusainak tanulmányozására (forrás: droso4schools)

  

SEGÍTSÉG A GYILKOSSÁGOK FELDERÍTÉSÉBEN

Általában kétszárnyúak az első rovarok, amelyek megérkeznek a tetemre. Az alábbi családok képviselői látogatják a tetemeket: fémeslegyek (Calliphoridae) igazi legyek (Muscidae), avarlegyek (Fanniidae), púposlegyek (Phoridae), sajtlegyek (Piophilidae), húslegyek (Sarcophagidae), billegetőlegyek (Sepsidae), tüskésszárnyú legyek (Heleomyzidae), pákosztoslegyek (Milichiidae), talajlegyek (Sphaeroceridae), ürüléklegyek (Scatophagidae) és viráglegyek (Anthomyiidae).

Légylárvák kutyatetemen (fotó: Bozó Csaba)

A tetem lebontása meghatározott szukcessziós sorrendben és időben megy végbe, ami felhasználható potenciális időmérőként. Ha már találhatók légylárvák a tetemen (márpedig az esetek túlnyomó többségében ott vannak), a törvényszéki entomológus meg tudja becsülni a halál idejét: faji szinten azonosítja a légylárvákat, a lárvák mérete alapján a hőmérsékleti és páratartalmi viszonyokat figyelembe véve meghatározza a lárva korát, ezt az időt hozzáadja a tojásból való kikelés idejéhez, és hogy átlagosan mennyi idővel a halál után találja meg az adott légyfaj nősténye a tetemet. Ma már a tojás kora is megállapítható az embrió fejlettségének vizsgálatával. Minél több faj van a tetemen, általában annál pontosabb a becslés. A testen talált dögevő fauna információt szolgáltat a helyszínről is (különböző élőhelyeknek általában különböző a faunája), ami abban az esetben fontos, ha az eredeti helyszínről elmozdították a tetemet.

 

Igazságügyi entomológus rovarokkal kapcsolatos bizonyítékot gyűjt egy sírból (forrás: Simon Fraser University, Museum of Archaeology and Ethnology)

Ma már a korszerű kriminalisztika is használja a kétszárnyú rovarokkal kapcsolatos (dipterológiai) ismereteket. Az emberi tetemeken talált légylárvák faji azonosítása és viszonylagos életkoruk meghatározása lehetőséget adhat a halál beálltának és egyéb körülményeinek megállapítására. Az e szempontból fontos légyfajok teljes körének azonosítására alkalmas gyűjtemények rendelkezésre állnak a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárában.

 

KÉTSZÁRNYÚAK AZ ORVOSLÁSBAN

A nemzetközi orvosi szakirodalomban egyre gyakrabban írnak a steril körülmények között nevelt légylárvák felhasználásáról nyílt sebek kezelése során. A fémeslegyek (Calliphoridae) többsége a rothadó húst fogyasztja, ez teszi őket alkalmassá arra, hogy nehezen gyógyuló sebeket (felfekvéseket, cukorbetegségnél fellépő sebeket) tisztítsanak ki. Jól alkalmazhatók például súlyos égési sérülésnél és kiterjedt horzsolásnál, és ott, ahol a sérült részek eltávolítása nehézkes volna, mert például az elhalt szövetek elszórtan (szigetszerűen) helyezkednek el nagyobb felületen. A légylárva-terápia (vagy más néven terápiás myiázis) egyáltalán nem új gyógymód, már több száz évvel ezelőtt is használták a sebgyógyulás elősegítésére számos kultúrában, beleértve a majákat, az indiánokat és az ausztrál őslakókat. Haszonállatoknál már régen megfigyelték, hogy a légylárvákkal „fertőzött” sebek hamarabb gyógyulnak.

A légylárvák kedvező hatását Európában először a napóleoni háború időszakában figyelték meg: a katonáknak, akiknek sebei lárvákkal fertőződtek, jobb volt a prognózisuk. A terápia során steril körülmények között tenyésztett lárvákat tesznek rá speciális kötszerekkel a sebre. A lárváknak kettős hatása van: egyrészt elfogyasztják az elhalt szövetet, másrészt a nyáluk enyhén fertőtlenítő hatású. Továbbá a lárvák mechanikai mozgása mikromasszázs hatású, ami elősegíti a nyirokkeringést a szövetekben.

 Légylárva-terápia. A sebbe steril légylárvárkat helyeznek, amelyek kitisztítják a sebet (forrás: Fred Bloem)

 

A LEGYEK ÉS SZÚNYOGOK A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÜNKBEN

A legyek szerves részét képezik a kulturális örökségünknek. Több ezer gyereket nyűgözött már le a mese a bátor kis szabóról, aki „hetet ütött egy csapásra”, és nincs olyan, aki még ne hallott volna olyan vicceket, amikor a vendég az étteremben kifogásolja, hogy „légy van a levesemben!” Egyesek talán olvasták George Langelaan A légy (1957) című novelláját is – mely egy ember-házilégy hibridről szól –, vagy látták annak filmadaptációit. Legyek ott vannak a legtöbb nyelvre lefordított könyvben, a Bibliában is: Mózes 2. könyvében a harmadik csapás a szúnyogok, a negyedik csapás a böglyök. A legyekkel kapcsolatos szimbolizmus átjárja William Golding komor regényét, A legyek ura (1954) című művét is. Rófusz Ferenc A légy (1981) című animációs filmje volt az első magyar film, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak. Több költőt is megihlettek a kétszárnyúak; ilyen művek például William Blake: A légy, és Romhányi József: A Moszkitó-opera.

Csípőszúnyog szobra Kanadában (forrás: Susan Nicol)

 

 

Rófusz Ferenc A légy (1981) című Oscar-díjas animációs filmje itt látható:

 

A legyek haszna I.

 MIÉRT HASZNOSAK BIZONYOS LEGYEK ÉS A SZÚNYOGOK NEKÜNK, EMBEREKNEK? – I. RÉSZ

BY: MÚZEUM 2020. JÚN 05.BY: 

A legyeket és szúnyogokat legtöbben azért emlegetik, mert betegségeket terjesztenek, csípnek, belerepülnek mindenbe. Kevesen látják be, hogy ezeknek az állatoknak vannak számunkra hasznos tulajdonságaik is.

Írta: Dr. Soltész Zoltán (Magyar Természettudományi Múzeum, Kétszárnyúak Gyűjteménye)

Korunk egyik divatos kifejezése az ökoszisztéma-szolgáltatások. Sokak szerint azokat az „előnyöket és hasznokat” hívjuk így, amelyeket az emberiség az élővilágtól kap. Pedig a természetben különféle folyamatok maguktól működnek: például a rovarok beporozzák a növényeket, a természetes vizeinkben végbemenő folyamatok miatt tiszták a folyóink és tavaink, az elültettet magvakból különösebb beavatkozások nélkül termés keletkezik. Ezek a folyamatok azok, amelyek igazán hasznosak számunkra.

 

Ökoszisztéma-szolgáltatások (forrás: Zöld Akció) 

A kétszárnyú rovarok rendje 150 ezer eddig ismert fajával az egyik legnagyobb, gyakorlati jelentőségét tekintve pedig bizonyosan a legfontosabb rovarcsoport. A Magyarországról kimutatott fajok száma több mint 6500. A különféle „légy” és „szúnyog” nevek alatt emlegetett vérszívó és betegségterjesztő fajok rendkívüli humán- és állategészségügyi jelentősége a mai korban sem sokat csökkent.

 

BEPORZÓ LEGYEK!

A legyek és szúnyogok azért látogatják a virágokat, hogy energiához (nektár) és fehérjéhez (virágpor) jussanak, továbbá egyes virágok párzási találkozási helyek is egyben. Ezek az állatok általában kevésbé szőrösek, mint a hártyásszárnyúak, és a legtöbb fajnak nincs speciális pollenszállító testrésze. Mindezek ellenére a virágpor azért számos kétszárnyúfaj testén megtapad, és néhány fajnál megfigyelhetők az elülső láb módosulásai, amelyekkel összegyűjthetik a pollent.

A kétszárnyúak nem annyira következetes viráglátogatók, mint a méhek, de még a nem pollenre-nektárra specializálódott viráglátogató legyek is jelentős mértékben hozzájárulnak a növények szaporodási sikeréhez. A kétszárnyúak által végzett beporzás jelentős számos fontos növénykultúránál a mérsékelt övben (pl. alma, eper, hagyma, karfiol, mustár, póréhagyma, sárgarépa) és a trópusokon (kakaó, kasszava, kesudió, mangó, tea).

Kétszárnyúak nélkül nem lenne csokoládé, mert a kakaó beporzását kizárólag törpeszúnyogok (Ceratopogonidae) végzik, különösen a Forcipomyia nemzetség fajai. Egyre több virágos növénynél mutatják ki, hogy kétszárnyúak a kizárólagos beporzói. Nagyon speciális, szélsőséges példákat is találunk: az európai zergeboglár (Trollius europaeus) beporzását a viráglegyek (Anthomyiidae) közé tartozó négy Chiastocheta-faj végzi. Az imágók a virágban párosodnak, nektárral és pollennel táplálkoznak, a lárvák fejlődése pedig a magvak egy részében zajlik.

Törpeszúnyog a kakaó virágán (forrás: Quora) 

A kétszárnyúak különösen fontos beporzói azoknak a növényeknek, melyek olyan élőhelyeken élnek, ahol a méhek kevésbé aktívak. Számos légy jól bírja a nedves és hűvös élőhelyeket, például a köderdőket és a sarkvidéki vagy alpesi környezet. Ezeken a területeken nagy a kétszárnyú beporzók aránya.

A csípőszúnyogokat jól ismerjük, mint vérszívó, kórokozó terjesztő állatokat, de azt kevesen tudják, hogy beporzásban is részt vesznek. Csak a nőstény szív vért (a hím a megrövidült rágó és állkapocs miatt nem tudja átfúrni a bőrt), de mindkét ivar szívogatja a virágok nektárját. Csípőszúnyogok által végzett beporzást már több mint 100 évvel ezelőtt is megfigyeltek és dokumentáltak.

Beporzás kapcsán a kétszárnyúak közül a zengőlegyeket (Syrphidae) kutatták a legtöbbet. Nagyon nagy fajszámú család, a palearktikus régióban (vagyis Eurázsia északi részén) a leírt fajok száma mintegy 1600. Magyarországon több mint 400 fajuk ismert. Egyes fajok imágói akár kétszázféle növényfaj virágán is megfigyelhetők táplálkozás közben.

 

Tarka darázslégy szamóca virágán (fotó: Soltész Zoltán)

 

BIOLÓGIAI VÉDEKEZÉS

A parazita, parazitoid és ragadozó légy- és szúnyogfajok segítenek a kártevő fajok visszaszorításában, ezért hasznos rovarnak tartjuk őket. Számos őshonos fajt használnak biológiai védekezésben, de üvegházakban néhány idegenhonos fajt is alkalmaznak egzotikus vagy hazai kártevők ellen.

A Feltiella acarisuga gubacsszúnyog (Cecidomyiidae) széles körben elterjedt és hatékony ragadozója a takácsatkáknak (Tetranychidae). Egy másik gubacsszúnyogfaj, az Aphidoletes aphidimyza a levéltetvek ellensége. Ez az Európában kereskedelemben is kapható faj sok helyen szereplője az üvegházakban termesztett növények integrált növényvédelemének.

Csigaevőlegyekkel (Sciomyzidae) kontrollálhatók azoknak a csigáknak populációi, melyek köztesgazdái a bilharziózist okozó vérmételyeknek.

A kizárólag parazitoid életmódú fürkészlegyeket (Tachinidae) széles körben használják a biológiai védekezésben, különösen lepke kártevők ellen.

A biológiai védekezésre alkalmas állatok kutatásának fontosságát az is jól jelzi, hogy hadban álló országok is együttműködtek ebben a témában. Az amerikaiak 1928 és 1933 között felállítottak egy gyapjaslepke-laboratóriumot Budapesten, melyben a fürkészlegyeket mint a lepke természetes ellenségét Mihályi Ferenc vizsgálta. A zengőlégyfajok (Syrphidae) lárváinak mintegy 30 százaléka ragadozó – ezen belül is a levéltetvekkel táplálkozókat érdemes megemlíteni, de fogyasztják még a pajzstetveket és egyéb rovarok lárváit is. A biológiai védekezésben hatásuk jelentős, és gyakran jobb, mint a növényvédő vegyszereké, amelyekre a lárvák is érzékenyek.

 

Zengőlégylárva levéltetvet eszik (forrás: Organic Plant Care)

 

LEBONTÓ LEGYEK

A legtöbb szárazföldi és édesvízi ökoszisztémában a kétszárnyúak a fajokban leggazdagabb csoport, és összehasonlítva a többi lebontást (dekompozíciót) végző csoporttal a legnagyobb biomasszát is ezek alkotják. Magyarországon körülbelül 76 légycsalád fajai végeznek lebontást. Ezek közül a legjelentősebbek a fémeslegyek (Calliphoridae), az igazi legyek (Muscidae, Fanniidae), a gombaszúnyogok (Mycetophilidae), a púposszúnyogok (Phoridae), a lepkeszúnyogok (Psychodidae), a húslegyek (Sarcophagidae), az árnyékszúnyogok (Sciaridae), a billegetőlegyek (Sepsidae), a talajlegyek (Sphaeroceridae), a katonalegyek (Stratiomyidae), a zengőlegyek (Syrphidae) és a lószúnyogszerűek (Tipuloidea). A kétszárnyúaknak fontos szerepük van a trágya újrahasznosításában – ezeket a nagy egyedszámú fajokat többek között Magyarországon is alaposan tanulmányozta Papp László professzor.

Az eredetileg pántropikus, de ma már nagy elterjedésű fekete katonalégy (Hermetia illucens) lárvája lehullott gyümölcsöt és egyéb lebomló szerves anyagokat fogyaszt. Ez a faj jól példázza a legyek hatalmas lebontó kapacitását és ökológiai jelentőségét. Ha a felhalmozódott csirketrágyát szállja meg, akkor jelentős mértékben csökkenti a trágya mennyiségét, mert a kirepülő legyekkel távozik a szerves anyag egy része. Szaporodása során kiszorítja és így jelentősen csökkenti a fertőzéseket terjesztő házilegyek számát. Bábozódás előtt arra alkalmas helyet keres, így könnyű a tenyészetből begyűjteni. A kimászó lárvákat állati takarmányként használják hal- és sertéstenyészetekben. A fekete katonalegyet háztartásban lévő komposzt gyorsabb lebontására is lehet alkalmazni, az Amerikai Egyesült Államokban és Németországban már kifejezetten erre a célra rendelni lehet ezeket a lárvákat.

 

Fekete katonalégy rózsa virágán táplálkozik. Lárvái jelentős lebontók (fotó: Didier Descouens) 

A második részben arról olvashatunk, hogyan segíthetnek a legyek egy gyilkosság felderítésében, és olyan legyekről is szó lesz, melyek segítségével elkerülhető az amputáció.

Forrás: https://mttmuzeum.blog.hu/2020/06/05/miert_hasznosak_a_legyek_es_a_szunyogok_nekunk_embereknek

Ne féljünk a tőrösdarazsaktól!

Májustól számíthatunk a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. Fontos tudni, hogy ezek a félelmetesnek tűnő állatok az emberekre, a társ- és háziállatokra teljesen ártalmatlanok, ugyanakkor segítenek kordában tartani például a cserebogár-szaporulatot is!

A sötétszárnyú tőrösdarázs a rovarcsoport egyik leggyakrabban látható, településeken is előforduló faja (Fotó: Orbán Zoltán).

A cél természetesen nem az, hogy a cikket olvasva mostantól mindenki kedvelje a "bogarakat", hanem az, hogy az utca embere és a rovarirtással foglalkozó hivatásosok is megismerkedjenek ezzel az állatcsoporttal, és ne pusztítsák, ne pusztíttassák el a veszélyt nem jelentő tőrösdarazsakat.

A termetes tőrösdarazsak ártalmatlanok!

Ennek a rovarcsaládnak a tagjai nagy termetűek és látványos megjelenésűek, legnagyobb európai faja, az óriás tőrösdarázs egyben kontinensünk legnagyobb hártyásszárnyúja is.

Az óriás tőrösdarázs nősténye (a feje sárga, míg a hímeké kékesfekete) a legnagyobbtermetű európai hártyásszárnyú – 5 fotó, katt a képre (fotók: Halmos Gergő), ...

... de félelmetes külseje ellenére az emberekre, a társ- és háziállatokra teljesen

veszélytelen. Megfogni természetesen nem szabad, mert fullánkja azért van.

Ennek a fővárosi családi háznak a kertjében, a bejárati lépcső mellett legalább

60 óriás törösdarázs hím keresi egy régi kőristuskóban élő

farontóbogár-lárvákra vadászó nőstényeket, ...

... de közben ügyet sem vetnek a lépcsőt használó lakókra vagy éppen az MME

filmező munkatársára (Videók: Orbán Zoltán)

Ezek a rovarok nem tévesztendők össze a családi közösségekben élő, a ház körül gyakori és valóban agresszív, jellegzetes fekete-sárga mintázatukkal jól elkülöníthető társas darazsakkal. A tőrösdarazsak is rendelkeznek fullánkkal, ezt azonban (hacsak nem fogjuk meg őket) nem ellenünk használják.

A sötétszárnyú tőrösdarázs a talajon mozogva a szárnyával rejti feltűnő potrohfoltjait, …

… amiket szárnyai hirtelen szétnyitásával például akkor villant elő figyelmeztetésként,

amikor egy potenciális ragadozó vagy az ember túl közel megy hozzá

(Fotók: Orbán Zoltán).

 Biológiai védelem a cserebogárpajorok ellen is 

A tőrösdarazsak parazitoidok, a szaporodásukhoz, a peterakáshoz nagyobb termetű rovarok, elsősorban lemezescsápú bogarak lárváira van szükségük. Megjelenésükre ott számíthatunk, ahol a talajban, a pusztuló fában, a komposztban nagy, gyakran jelentős mennyiségben találnak cserebogárpajorokat, szarvasbogár-, orrszarvúbogár-, rózsabogárlárvát.

Ilyen, a talajban, korhadékban rejtőző nagytermetű lárvák (a felvételen

rózsabogaralé) jelenléte vonzza a tőrösdarazsakat

(Fotó, videó: Orbán Zoltán).

Elképesztő érzékeléssel derítik fel a talajban, fában megbúvó lárvákat, hogy a faanyagon keresztül, vagy magukat a talajba ásva a nagytermetű lárvát megszúrva speciális mérgükkel megbénítsák, majd belepetézzenek, a kikelő lárvájuk pedig belülről fogyasztja el a még élő pajort. A tőrösdarazsak éppen ezért nélkülözhetetlen elemei a kiskert, park, az ültetvény vegyszermentes, biológiai alapú rovarok elleni védelmének! 

Van köztük védett is 

Irtásuk nem csak jól felfogott érdekeink és ártalmatlanságuk miatt értelmetlen és önsorsrontó, de azért is, mert az óriás tőrösdarázs védett, természetvédelmi értéke 50.000 Ft. Elpusztításukkal éppen ezért akár több éves börtönbüntetést is kockáztat az elkövető. A tudatlanság és a hozzá nem értés sajnos egy éve, 2016 júniusában is számos ilyen állat pusztulását okozta a fővárosban, amikor egy rovarirtó tömegesen mérgezett le tőrösdarazsakat a Városligetben. 

A természetvédelmi komposztáló erre is jó! 

A kerttulajdonosoknak, gazdálkodóknak tehát elemi érdeke, az amatőr természetbúvároknak pedig érdekes élményt jelent, ha a közelükben a tőrösdarazsak is megtalálják az életfeltételeket. A sajnálatos módon feledésbe merülő, többfunkciós természetvédelmi komposztálók erre is megoldást kínálnak, mivel a korhadó növényi anyagokkal táplálkozó, a komposztálásban is nélkülözhetetlen nagytermetű lárvák egyben a tőrösdarazsakat is a közelünkbe vonzzák.

Ha átforgatjuk a komposztáló tartalmát, ilyen elképesztő lényekkel talákozhatunk

(Videó: Orbán Zoltán).

És ez egyben választ ad arra a kérdésre is, hogy mit keres itt ez a rengeteg

tőrösdarázs?! A felvétel egyben azt is igazolja, hogy ezek a félelmetes

megjelenésű rovarok valójában teljesen ártalmatlanok ránk nézve.

A darazsak a filmezés órái alatt természeti akadályként

kerülgették az embert, egyetlen alkalommal sem

voltak agresszívek (Videó: Orbán Zoltán).

Ne féljünk tehát a májustól a nyár végéig tömegesen feltűnő tőrösdarazsaktól. Ha idegenkedünk a rovaroktól, nyugodtan menjünk tovább, de ha természetbúvárként olyan szerencsében van részünk, hogy láthatunk egy ilyen "rajzást", érdemes leülni a közelben, és megfigyelni ezeknek a fogyatkozó és érdekes óriásoknak az életét. 

Amennyiben hasznosnak találta a cikket, kérjük, ossza meg ismerősei, barátai körében is, hogy közösen minél több ártalmatlan tőrösdarázson, és a tőlük indokolatlanul félő járókelőn segítsünk. Köszönjük!

Megjelent a Magyar Madártani Egyesület honlapján

 

Ragadozó ízeltlábúak búvóhelyei

Növényvédelem 

A 61/2009 FVM rendelet az agrár-környezetgazdálkodás támogatásáról tartalmaz néhány nagyon jelentős környezetvédelmi előnyt biztosító intézkedést. Közülük újdonság és nagyon helyes az a két előírás, amely a biológiai sokféleséget (biodiverzitást) szolgálja az ökológiai (biológiai, bio) szőlőben és gyümölcsösben azzal, hogy kötelezővé teszi búvóhelyek létesítését hasznos ízeltlábúak részére, valamint két eltérő típusú, legalább hektáronként 6 db madárodú kihelyezését. Lapunk múlt évi utolsó (2009/6) száma ismerteti a legelterjedtebb odútípusokat, készítésük és kihelyezésük módját. Most a legismertebb, könnyen elkészíthető ízeltlábú búvóhelyek bemutatását tűztük ki célul, segítve a biogazdákat abban, hogy a vonatkozó előírásokat teljesíthessék. 

A rendelet a búvóhely fogalmát a következőképpen határozza meg: „olyan hasznos ízeltlábúak számára fából, nádból, lyukas téglából, agyagból vagy ezen anyagok együttes felhasználásával készített menedék, ahol azok szaporodhatnak, valamint menedéket találhatnak az időjárás viszontagságai ellen.” 

A felsoroltakon kívül a biológiai ciklusokhoz való alkalmazkodást is segítik a búvóhelyek, ide húzódnak vissza például a madarak elől nappalra az éjjel vadászó rovarok, amelyek kártevő-gyérítő hatékonyságát nagymértékben segíti, ha az idő és az energia nagy részét nem kell búvóhely kereséssel tölteni, és nem kell hosszú utat megtenni a búvóhelytől a préda eléréséig. A napi ciklusokon túl az éven belüli biológiai igények kielégítése is kötődhet a búvóhelyekhez, így a párosodás, a vedlés, a telelés stb. és még sorolhatnánk! 

A jogszabály meghatározza a minimális felületet és a tennivalókat is, amelyekkel kielégíthető ez a támogatási feltétel: „Az ültetvényben hektáronként legalább 1 m2 területen a ragadozó ízeltlábúak számára megfelelő búvóhelyet, szaporodó helyet kell létesíteni, azt évente gondozni és 5 éven át fenntartani.” 

A hasznos ízeltlábúak nagy fajgazdagsággal fordulhatnak elő az erős hatású vegyszerektől megkímélt bioföldeken; szerepük felbecsülhetetlen lehet. Az ökológiai gazdálkodás növényvédelmében célunk mindig az legyen, hogy a károsítók számára kedvezőtlen feltételeket, a hasznosak részére pedig kedvezőket teremtsünk; sokszor ezen áll vagy bukik az egész védekezés sikere. 

Sokféleképpen segíthetünk, ilyen lehet a fajban gazdag, az egész tenyészidőben virágzó növényeket tartalmazó növénytársulás biztosítása, amely gazdag táplálékforrásként és búvóhelyként szolgálhat. Ha elkerülhetetlen a kezelés, akkor „kímélő” szereket alkalmazzunk, lehetőleg célzott kezeléssel és/vagy kezeletlen területek „meghagyásával”. 

A természetes búvóhelyeket, szaporodóhelyeket ne romboljuk és létesítsük ezek mesterséges változatait, a hasznos ízeltlábúakat kímélő talajművelési eljárásokat, növényápolási rendszereket részesítsük előnyben stb. 

Véleményem szerint annál hatékonyabban szolgálják kis segítőinket a mesterséges búvóhelyek, minél változatosabbak és minél sűrűbben helyezzük el őket. Az előírásokat ki lehet elégíteni hektáronként egyetlen típusú és egyetlen helyen létesített, egy négyzetméternyi búvóhellyel, de ettől ne várjunk számottevő eredményt, főként a kis mozgásterű, röpképtelen vagy rosszul repülő ízeltlábúaktól. Sokkal többet ér az esetenként kis alapterületű, de a hasznos ízeltlábúak mozgékonyságához illeszkedő, sűrűn elhelyezett búvóhely létesítése. 

Amennyire eltérő méretűek (pár tized mm-től a néhány cm-ig), rendszertani besorolásúak, táplálkozásúak és viselkedésűek ezek a segítő ízeltlábúak, annyi féle az igényeiket kielégítő búvóhely is. 

Nézzük, hogyan néznek ki a leggyakoribb hasznos rovarcsoportok kedvenc búvóhelyei! 

Fülbemászó (Forficulidae)

1. ábra. A közönséges fülbemászó 

A közönséges fülbemászó 10-15 milliméteres, rozsdás gesztenyebarna színű, a fej világosabb, a lábak pedig sárgák. A lapított testű hosszúkás rovar, amelynek jellegzetessége a potroh végén lévő fartoldalék harapófogószerűen ívelt a hímeknél, a nőstényeknél közel párhuzamos (1. ábra). A fartoldalék szolgál a táplálék elfogásához, szájhoz emeléséhez és az ellenségek elriasztásának is ez az eszköze, sőt a szárnyakat is ennek segítségével nyitja ki ez a rovar. Egyébként a közönséges fülbemászó elég ritkán repül. 

A fülbemászó éjszakai életmódú, elsősorban más ízeltlábúakkal (levéltetvekkel, hernyókkal, petékkel stb.) táplálkozó nagyon hasznos rovar, bár a szirmot, a pollent és az érett, édes gyümölcsöket is szereti (a gyümölcsöket rendszerint nem ő, hanem más kártevő rágja ki). 

A nappalt többnyire rejtőzködve tölti betekeredett levelekben, repedésekben, kéreg alatti vagy földben lévő üregekben, kedvenc búvóhelye a kirepedt vagy kirágott gyümölcs belseje. 

2. ábra. Fülbemászó búvóhely (Bánfi Brigitta felvétele) 

A búvóhely leírása: a vadászó helyen rejtőzködést biztosító búvóhelyek sokfélék lehetnek: a törzsre, erős ágakra gyűrten, lazán lerakott ruhaanyagok is megteszik, de jobb, a szinte kizárólag a fülbemászók által használt virágcserép búvóhely (2. ábra). Szalma, széna, moha, fagyapot valamelyikével lazán kitöltött virágcserepet szájával lefelé úgy kell a felfüggeszteni a fákra, tőkékre, hogy szája érintkezzen erős vázágakkal, hajtásokkal. Véleményünk szerint fánként egy, illetve 2-3 tőkénként egy 10-12-es virágcserép elégnek bizonyulhat. A 10-es cserépből mintegy 130 db, a 12-esből hozzávetőlegesen 90 db kell az 1 m2-hez. Évenként legalább egyszer cseréljük ki a cserépben lévő növényi anyagot! A figyelmes kertész megteheti, hogy a gyümölcsérés időszakában nappal átviszi a fülbemászókkal „teli” cserepeket olyan növényekre, amelyeken akkor nincs érő gyümölcs. Ezzel mindenki jól jár! 

Futóbogarak vagy futrinkák (Carabidae)

3. ábra. Jellegzetes futóbogár 

A ragadozó bogarak (Adephaga) alrendjébe tartozó család, amelynek hozzávetőlegesen 650 faja él Magyarországon. A bogarak nagy része éjjel vadászó ragadozó; rovarokat, rovarlárvákat, bábokat fogyasztanak. Nagyon hasznosak, ismert kivétel a növényevő és kizárólag a kalászos gabonaféléket károsító gabonafutrinka, amelynek lárvája a gabona „csócsárló”. 

A család kifejlett bogarainál jellegzetesen a szárnyfedő hátul lekerekített, amely a rovar potrohát általában teljesen lefedi. Az elülső (kemény) szárny rendszerint hosszanti irányban rovátkolt, a lábak általában hosszúak és vékonyak, láthatóan a gyors futásra teremtettek. Egyes nagyobb fajok egyedei egy métert akár 7-8 másodperc alatt is lefutnak. Egy jellegzetes futóbogár alkatot mutat a 3. ábra. 

Hasznuk elsősorban a talajszinten észlelhető. Szakirodalmi adatok a cseresznyelégy talajban, talajszinten előforduló fejlődési állapotainak hatékony gyérítését emelik ki, de más, lombon, gyümölcsön károsító, de a talajban bábozódó károsítók fogyasztásáról is rendelkezünk megfigyelésekkel. Egyes fajokra jellemző, hogy a növényekre is felmásznak, ha a zsákmány ott található tömegesen. 

Tekintettel éjjeli életmódjára, nappalra a bogár elbújik, jellemzően vagy a földben lévő kis járatokba, talajrepedésekben, kövek alatt vagy lehullott falevelek, letört ágak védelmébe. 

A búvóhely is ezeket a kedvező feltételeket teremti meg a futóbogarak számára, bár a futóbogarak is szívesen igénybe veszik a holyvák részére létesített sziklakerteket is. 

4. ábra. Búvóhely futóbogaraknak (Bánfi Brigitta felvétele) 

A búvóhely leírása: egymásra sátorszerűen (4. ábra) vagy rőzsekupac-szerűen vagy rendszertelenül (szórtan) felhalmozott, elhelyezett vékony és vastag ágakból álló rakat, amelybe köveket is rakhatunk, de feltétlenül kerüljön bele jó néhány hullott falevél. Véleményem szerint az egyenként hozzávetőlegesen 1-2 tized négyzetméter alapterületű búvóhelyek létesítése lehet a megfelelő gyakorlat, értelemszerűen ilyenekből 5-10 db/ha szükséges, ha kizárólag ebből a típusból szeretnénk kielégíteni az AKG rendelet vonatkozó előírásait. A lelapult, lazaságát elvesztő búvóhely nem tölti be feladatát, ezért érdemes évenként egyszer átrakni, vagy újat készíteni. Az újrarakás ne késő ősszel, télen legyen, mert a bogarak „számítanak rá”, amikor betelelnek. 

Holyvák (Staphylinidae)

5. ábra. Jellegzetes holyva 

A mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjébe tartozó család fajokban igen gazdag, Magyarországon 1200-nál több fajt észleltek eddig. A fajok többsége meglehetősen kicsi, a testhossz 1 és 40 mm közötti, többségük 7 mm-nél rövidebb. Küllemük legjellegzetesebb jegye, hogy a szárnyfedők (néhány fajtól eltekintve) megrövidültek annyira, hogy a potroh nagy része fedetlenül marad. Emiatt a potroh nagyon mozgékony, minden irányban, még előre is hajlítható. A test rendszerint erőteljesen megnyúlt, oldalai egymással párhuzamosak. A rövid szárnyfedők alatt vannak a bonyolult módon összehajtogatott, jól fejlett szárnyak. Ezeket kibontva rendkívül gyorsan tudnak szárnyra kelni, szinte egy pillanat alatt képesek elrepülni, legjellemzőbben az esti órákban. Színezetük rendszerint nem feltűnő, fekete vagy barna. Egy jellegzetes holyva megjelenési jegyeit mutatja az 5. ábra. 

Általánosságban a kifejlett bogár és a lárva is ragadozó, levéltetvek, más apró rovarok, atkák, rovarpeték vannak étrendjükben. Mozgékonyságuk és kis termetük miatt minden részhez hozzáférnek, még a szúbogarak járataiban is előfordulnak. 

A hasznosságuk megítélésében fontos sajátosságuk, hogy kis egyedsűrűség mellett is megtalálják a prédaállatokat. 

A holyvák többségükben a talajon, avarban, az évelő növények tövében és kövek fedezetében találnak menedéket. A jó mesterséges búvóhely is ezeket a feltételeket biztosítja. 

A búvóhely leírása: irodalmi adatok mutatnak arra, hogy a sziklakertek, vagy ahhoz hasonlóan létesített élőhelyek nyújtják a megfelelő védelmet a holyvák részére (lágybogarak is kedvelik ezt a búvóhely típust). Földből, kövekből, sziklákból megépített, vegyes évelő növényekkel (lehetőleg kutyatejféle legyen közöttük) beültetett sziklakertek a megfelelők. Véleményem szerint a gyümölcsben, szőlőben hektáronként két-három egyenletesen elhelyezett sziklakert már jól szolgálja ezeknek a hasznos bogaraknak a tevékenységét. Az egyszer lerakott sziklakert tartósan a helyén maradhat, de ügyeljünk arra, hogy mindig legyen megfelelő növényállomány. 

Katicabogarak (Coccinellidae)

A mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjébe tartozó család fajokban igen gazdag. A bogarak 1-2 mm-től 8-9 mm nagyságúak, jellemzően félgömbalakúak, lárváik 6 lábúak, rendszerint tarka színűek, hátukat tüskék, rücskök borítják. A gyakori fajok – a kifejlett bogarak és a lárvák egyaránt – hasznosak, közülük csak a lucernát károsító lucernaböde a kivétel. A kistestűek atkákat, pajzstetveket fogyasztanak, a nagyobbak főként levéltetvekkel táplálkoznak, bár más ízeltlábúak is lehetnek áldozataik. Túlnépesedés esetén a kannibalizmus is megfigyelhető. A szántóföldi növényeket, zöldséget, gyümölcsöt és szőlőt is benépesíthetik. 

A búvóhely leírása: irodalmi adatok mutatnak arra, hogy elálló fakéreg alatt, fákon levő üregeket szívesen használják ezek a bogarak búvóhelyként. A katicabogarak részére könnyen és olcsón lehet hatékony búvóhelyet készíteni. 10-15 cm átmérőjű, 25-40 cm hosszú, hengeres ágakba 2 mm-től 8-9 mm-esig szabálytalanul elhelyezett, kissé felfelé lejtő furatokat készítünk, melyekre ettől kicsit nagyobb átmérővel bejáratot (1-2 mm mély) tehetünk. Az egészet az esőtől tető fedje (1. ábra). Gyümölcsfákra, szőlőre, tartókarókra, tárolók falára, kerítésoszlopokra helyezhetjük, de az élőhelyhez közel legyen. Véleményem szerint a gyümölcsösben, szőlőben hektáronként 8-12 egyenletesen elhelyezett katicabúvóhely már jól szolgálja ezeknek a hasznos bogaraknak a tevékenységét. 

1. ábra. Katicabúvóhely fatörzsből. Ezeket az épített búvóhelyeket mindig úgy helyezzük el, hogy a szél ne lóbálja (szélárnyékba, alul is rögzítve stb.) 

Zöldfátyolkák (Chrysopidae)

A recésszárnyúak rendjében a zöldfátyolkák családjába tartozó rovarok nagyon jelentős hasznos szervezetek. A kifejlett rovarok jellemzően 10-12 mm hosszú, fűzöld színű állatok, amelyek nyugalmi állapotban recézett szárnyukat háztetőszerűen tartják potrohuk felett. A lárvák rendszerint két végükön elvékonyodó, lapított orsó alakú szervezetek, szájszervük sarló alakú, belül csatornázott, amely segítségével szívják ki áldozataik – főként levéltetvek – testnedveit. Néhány faj lárváira jellemző, hogy álcázzák magukat az elpusztított prédaállatok maradványainak „hátukra rakásával”. A fajok egy részénél a kifejlett rovar is és a lárva is ragadozó, néhánynál csak a lárva „húsevő”. A lárvák és a kifejlett rovarok is jellemzően éjszakai életmódot folytatnak. 

A búvóhely leírása: megfigyelték, hogy kifejlett rovarok egy része szereti búvóhelyként használni a természetes üregeket, részben levált kéreg alatti fedett helyeket, besodródott levelek belsejét. Gyakran tapasztaljuk, hogy fűtetlen hétvégi házakba, padlásokra tömegesen vonulnak telelni azon fajok képviselői, amelyek imágó alakban telelnek. A belül üreges, redőnyszerű bejárattal kiképzett, esetleg lazán berakott, nagydarabos fakérget is tartalmazó „búvóhelyeket” kedvelik a zöldfátyolkák imágói (2. ábra), amelyek a nappali rejtőzésben és a telelésben is segítenek. Jó, ha a búvóhely kinyitható, mert így könyebb tisztítani. Hektáronként néhány így kialakított búvóhely már nagyon segítheti a fátyolkák hasznos munkáját. 

2. ábra. Kedvelt búvóhely a fátyolkák részére 

Egyéb hasznos ízeltlábúak

A levéltetvekkel, hernyókkal, más lárvákkal és egyéb ízeltlábúakkal (benne esetenként sajnos pókokkal is) utódait tápláló kaparódarazsak (Spheciformes) egy része a talajban kapart, más része szárakban rágott üregekben neveli utódait, a szúrással megbénított prédaállatok nyújtásával. A költőhelyen elhelyezett kis (3-8 mm) átmérőjű, hosszanti furatokkal ellátott ágacskákkal ez utóbbiak munkáját segíthetjük. 

3. ábra. Egyszerűen és olcsón elkészíthető, ízeltlábúakat segítő búvóhely együttes 

A gyümölcsös nélkülözhetetlen szereplői a beporzást végző méhek. A kőműves méhek (Osmia fajok) nagyon eltérő bölcsőket használnak (egyedi építésű üregek a talajban, más állatok elhagyott búvóhelyei, szabad felületekre épített fészkek). Egyes fajok az 1-2 mm-től a 12-14 mm átmérőjű járatokat kedvelik, ezeknek és hasonló igényű egyéb méheknek kedvezhetünk ilyen átmérőjű, néhány cm mély furatokkal ellátott fatörzsek, ágak kihelyezésével. Más egyedül, magányosan (nem közösségben) élő vadméhek, ilyenek pl. a szabóméhek (Megachile fajok), a csőszerűen üreges szárakat kedvelik, nekik nádkötegek kihelyezésével kedvezhetünk. 

Készíthetők rovar-kvártélyok (szállodák), amelyek kombinálják néhány hasznos ízeltlábú igényeit szolgáló búvóhelyeket. Ilyenre mutat példát lapunk címlapfotója is, amely a következő elrendezésű: a felső háromszög bal oldala a kaparódarazsaknak, jobb fele a nádköteggel a vadméheknek, az alatta lévő kifúrt ágak a kőműves méheknek, míg az alul csibehálóval bekerített, lazán elhelyezett kéregdarabokkal a fülbemászóknak, fátyolkáknak és katicabogaraknak nyújt búvóhelyet. 

A most bemutatott szép és praktikus eszközökön túl egyszerűbben és olcsóbban is készíthetünk ízeltlábú búvóhelyeket. Ilyenek lehetnek például a helyenként elhelyezett nádkötegek vagy a több fajnak kedvező vegyes búvóhelyek – lerakatok, amelyek lyukas téglákból, lyukakkal ellátott fatörzsekből, ágakból, ág- és nádkötegekből stb. állhatnak. Ilyenre mutat példát a 3. ábra. 

A kártevőket gyérítő külső és belső élősködők, ragadozó életmódú ízeltlábúak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök és a megporzás szerepét nyújtó szervezetek is részei a biogazdaság hasznos állati közösségének. Az AKG rendelet ezek közül az odúlakó madarak és a hasznos ízeltlábúak védelmét szolgáló eszközök kötelező alkalmazását írja elő. Később, lapunkban már az AKG-től függetlenül ismertetünk néhány, a kétéltűek, hüllők és emlősök védelmét szolgáló eszközt és eljárást is. 

Forrás: Biokontroll Hungária

Dr. Roszík Péter (Biokultúra 2010/1-2)

Lárvák a vakond étlapján

Előző részekben a vakondról és életmódjáról olvashattatok. Ebben a részben részletesebben megnézzük, melyek azok a lárvák, amelyek a giliszták mellett a legfontosabb táplálékát képezik.

Már a kisiskolások is tudják, a vakond pajorokkal is táplálkozik. A pajor sokaknak csupán a cserebogár földben lévő lárváját jelenti. Azt a fehéres színű, henger alakú, meggörbült valamit. Ám a pajor nem korlátozódik csupán a cserebogarakra.

Mi az a pajor?

Vannak az Oligopod lárvák. Csak a toron találhatók lábak, a potrohon nem. Több változatuk is van, ezek egyike: Pajorszerű lárvák. Zömök, vastag testű, rendszerint a hasoldaluk felé kifli alakban meggörbült lárvák. Kutikulájuk lágy. Lassan mozognak. Rendszerint növény- vagy korhadékevők. Tankönyvtár: Bevezetés az állattanba

Magyar etimológiai nagyszótár (Tótfalusi István) értelmezésében a pajor a  ‘cserebogár puha testű lárvája’. Szlovák eredetű: pajed (‘lárva, pondró’). A magyar alak is sokáig pajod, pajót volt (hangrendi illeszkedéssel), a szóvégi d đ r változás talán a bogár, rovar szavak hatásának tulajdonítható.

"A pajorok tágabb értelemben a fedeles szárnyu bogarak ama lárvái, melyeknek elül 3 pár ízelt lábon kivül a test hátsó végén még egy pár csonka nem ízelt lábuk is van; szűkebb értelemben pedig a lemezes csápu bogarak, különösen pedig a cserebogarak lárváit nevezik igy." Forrás: Pallas Nagylexikon

A magyar nyelv értelmező szótára szerint: a pajor főnév -t, -ok, -ja (állattan) 

Általában különféle rovaroknak olyan lárvája, amelynek teste puha, henger alakú; rágó szervei vannak, növényi anyagokkal táplálkozik. Szűkebb értelemben a cserebogár földben élő, kártevő lárvája; csimasz. 

Brehm: Az állatok világa c. sorozatában írja: 4. nemzetség: Lemezescsápú bogarak (Lamellicornia) 

Már 1817-ben megállapította Latreille, a neves francia rovarász, hogy a szarvasbogarak, cukorbogarak, cserebogarak, ganéjtúróbogarak és rokonaik, még ha nagyságban, külsőben és életmódban feltűnően el is térnek egymástól, egységes törzset alkotnak. Mindezek az egyetlen hadhoz tartozó bogarak ugyanis megegyeznek csápjuk alkatában, amelyen a tőízen kívül, a végén bunkószerűen megvastagodott csápostort különböztethetünk meg. ... A lemezescsápúak lárvái is egységes felépítésűek, többnyire pajorszerű, lágy, fehéres, kukacszerű állatok, kemény, barnás és szemnélküli fejjel, rövid csápokkal és a torgyűrűkön három pár lábbal, melyek közül az utolsó némelykor csökevényes. A pajorok potrohvége gyakran zsákszerűen duzzadt és áttetsző, úgyhogy a sötét béltartalom azon áttűnik. 

Ismertebb pajorlárvás kártevőink

A mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjének egyik családját alkotják a ganajtúrófélék vagy ganéjtúrófélék (Scarabaeidae). A családot a régebbi rendszertanok a lemezescsápú bogarak (Lamellicornia) családjának részeként kezelték. Ezek többnyire, trágyában, fákon és bokrokon, virágokon, a földben vagy korhadó fában élő bogarak. Ez a bogárcsalád az egész földön elterjedt, fajokban is felettébb gazdag. Gyenge lábú, vaskos, C alakban görbült lárváik a pajorok.

a) trágyatúró bogár, b) óriás galacsinhajtó, c) lőcslábú galacsinhajtó (alulnézetben), d) közönséges holdszarvú-ganéjtúró, e) feketehasú trágyabogár, f) cserebogár pajor, g) tavaszeleji cserebogár, h) májusi cserebogár, i) csapó cserebogár
Fotó: Állatrendszertani gyakorlatok

Közülük leggyakoribbak a cserebogáralakúak (Melolonthinae) alcsaládjába tartozó bogarak. Ezek mind megegyeznek abban, hogy lárváik (pajorjaik) majdnem csak növényi gyökerekkel, a kifejlődött bogarak pedig levelek és gyenge hajtásokkal táplálkoznak. Ennek az életmódnak tulajdonítható, hogy közöttük számos növényi kártevővel találkozunk. Számos, többnyire barna, szürkésbarna vagy fekete, ritkán fémfényű fajuk külsőleg nagyon hasonló, úgyhogy azok csak nehezen különböztethetők meg.

Cserebogár elnevezés alatt leggyakrabban két fajt kell értenünk, az egyik a közönséges vagy májusi cserebogár (Melolontha melolontha L. vagy M. vulgaris F.), a másik a kurtafarú cserebogár (M. hippocastani F.).

Kurtafarú cserebogár: a nőstények hátsó testrésze ("fara")  keskeny vetületet képez, a férfiaknál pedig egy kis, kerekített szélesítéssel végződnek.
Kép forrása: AgroAtlas 

A kurtafarú cserebogár a száraz és laza homokos talajt kedveli. Az első évben a kis pajorok együtt maradnak és kívánalmaikban is szerények, mert főleg apró talajrészecskékkel táplálkoznak. Az áttelelés után azonban szétszélednek és mindenféle növények, dudvák, füvek és fás növények finom gyökérzetét kezdik rágni. Teljes kifejlődésüket két vagy három további áttelelés után érik el és akkor már látható kártevésük nyoma. A fás gyökerek kérgét ilyenkor teljesen lerágják, ezzel különösen a fiatal gyümölcsfák és egyéb facsemetékben tesznek nagy károkat, hiszen azok többsége így kipusztul. A tojások a talajnedvesség hatására duzzadnak meg, fejlődnek ki. A lárvák talajban vízszintesen és függőlegesen is sokat mozognak. A fiatal lárvák humuszevők, az idősebbek polifág gyökérkártevők. Vagyis a legkárosabb az idős lárva. A lárva fejlődésének üteme függ a hőmérséklettől, a humusztartalomtól és a talajnedvességtől.

A tavaszi cserebogár frissen kifejlődő hajtásokat eszik, megrágja például a szőlő hajtásait, de különösen szereti a díszfák, gyümölcsfák lombjait is

A talajból kibújó cserebogarak (Melolontha melolontha) megjelenését a talajfelszínen látható 6–10 mm-es átmérőjű lyukak jelzik. Megjelenésük után azonnal táplálkozni kezdenek, hogy erőre kapjanak, ezt követi a társkeresés, a párosodás. A szezonjuk alatt érdemes este vagy kora reggel lerázni őket a fákról, ilyenkor ugyanis dermedtek, kevésbé kapaszkodnak, és még röpülni sem tudnak.

Az imágók tömeges megjelenésükkor mind a vad, mind a háziasított állatok kiváló tápláléka. A madarak a pajorokat is szívesen eszik.

 

Kalló cserebogár
Fotó: Wikipédia

A kalló cserebogár (Polyphylla fullo L) a száraz, homokos vidékeket kedveli. Alkonyatkor lepik el a különféle lomb- és tűlevelű fákat, hogy azok levelét kopasszák. Nemsokára a párosodás elvégeztével, a nőstények beássák magukat a laza homokos talajba és abban rakják le 20–30 nagy fehéres petéjüket. Nálunk pajorja a homoki szőlőknek és a homokba ültetett gyümölcs- és erdei fáknak és bokroknak, továbbá a fövenycimbor (Elymus arenarius L.) és a homoki nád (Ammophila arenaria) nagy ellensége.

A kalló cserebogár rokonai közül figyelemreméltó még a keleti cserebogár (Anoxia orientalis Kryn.) és a bundás cserebogár vagy pusztai cserebogár (Anoxia pilosa F.). Mindkettő az Alföld homokján él és pajorjuk a takarmánynövények gyökerét rágja.

 

Közönséges sárga cserebogár
Fotó: Wikipédia

Júniusban jelenik meg a közönséges sárga cserebogár (Amphimallon solstitialis L.). A rövidéletű bogár levelet rág, vagy gabonafélék virágzatát eszi, de ezzel nem okoz olyan kárt, mint pajorja, mely a cserebogárpajorhoz hasonló kinézésű, de természetesen sokkal kisebb és a füvek gyökerét pusztítván, a pázsit, rét foltos kipusztulását okozza.

A kis kerti cserebogár (Phyllopertha horticola L.) némely években nagy mennyiségben röpköd különféle bokrok körül, melyek levelét rágja és virágzatát tönkreteszi, és így különösen a kertekben észrevehető kárt okoz. Lárvája füvek és káposztafélék, de más növények gyökérzetét is rágja.

A zöld cserebogár (Anomala aenea Deg.) és különösen fajrokona, a fináncbogár (Anomala vitis F.) rajzása idejében szörnyű mód legeli a szőlő levelét és amikor milliószámra lép fel, érthetően emlékezetes nagy kárt okoz.

Nagy fináncbogár
Fotó: Csaba Bán

A fémes cserebogarak rokonságából a szipolyok (Anisoplia) azok, amelyek a gazdák körében leginkább ismeretesek, nálunk mintegy tíz fajtájuk lepi el nagy mennyiségben a búza, rozs, árpa virágzatát és ezt, valamint a gyenge szemet pusztítja. Egy-egy kalászra sokszor tucatjával telepszik, fejpajzsával túrja, kuszálja a szemtakaró polyvát, tövén megrágja, kiszívja vagy kipergeti a szemet.

Osztrák szipoly
Fotó: Agroforum.hu

Kártétele némelykor óriási méreteket ér el, különösen ott, ahol kevésbé törődnek vele.

Meg kell említeni az osztrák szipolyt (A. austriaca Hbst.), és társait, a széles szipoly (A. lata Er.), a rozsszipoly (A. segetum Herbst), a gabonaszipoly (A. tempestiva Er.), a keresztes szipoly (A. cyathigera Scop.) és a felemás szipoly (A. dispar Er.) is.

Ganajtúró bogarak (Geotrupinae) a trágyában, fákon és bokrokon, virágokon, a földben vagy korhadó fában élnek. Nagyobb emlősök trágyájával élnek, azt kisebb darabokban a földbe vájt üregekbe hordják. A földbe vájt menetekbe hordott ganajt ott fogyasztják el nyugodtan és zavartalanul; ezzel hasznos munkát végeznek, mert nemcsak hogy eltüntetnek nagy mennyiségű anyagot, hanem azzal a földet is javítják. Pajorjaik rendszerint a földben élnek, és a növények gyökereit rágják, így kártevőkké is válhatnak.

A ganajtúró bogarak rokonságába tartoznak a csajkók, melyek hazája Közép-Ázsia, egyik képviselőjük azonban hazánk jól ismert szőlőkárosítója, a nagyfejű csajkó (Lethrus apterus Laxm.). Nem elégszik meg trágya behordásával, hanem fiatal növényi hajtásokat szállít ivadéka ellátására és így elsősorban a szőlő levelét kedveli.

Nagyfejű csajkó, védett, természedvédelmi értéke 10000 Ft
Fotó: Ujvári Zsolt, 

A szőlőn kívül mindenféle más fű és növény is tartozik éléstárához, így Erichson fűféléket és gyújtoványt, Mocsáry fűféléket, Horváth kendert, Tarnani repcét, lent, lucernát, takarmányrépát, kendert, búzát, fiatal gyümölcscsemetét, kerti és mezei virágokat látott behordani. A bevermelt anyag hamarosan elhervad és megfülled. Ennek tetejére rakja a nőstény petéjét, minden kamrába egyet-egyet. Minden kamarában egy-egy lárva kel ki, amely a rothadt növényi táplálékot fogyasztja.

Említést érdemelnek a virágfalóbogarak is, vagy ahogy a mi igénytelenebb fajainkat nevezik, a rózsabogarak (Cetoninae), amelyek között nemcsak óriásokat, különböző szarvakkal díszített alakokat, hanem színpompában tündöklőket is találunk. Az összes Cetonidák napfényben és melegben repülnek virágról-virágra, hogy azok porzóit és finomabb részeit megegyék vagy a fák kifolyó nedvét szívogassák. Lárváik a földben vagy pudvás fában találhatók.

Aranyos rózsabogár
Fotó: Wikipédia

Nálunk legelterjedtebb az aranyos rózsabogár (Cetonia aurata L.). A közönséges rózsabogár a kártevők között is szerepel, mert amikor tömegesen lepi el a kerti rózsákat, azokat hamarosan szétroncsolja. Lárvája fehér, feje barna, felülete barna szőrökkel fedett; korhadó fában és pudvában fejlődik. Mielőtt a lárva bábbá alakulna, korhadékból vagy földből belül kisimított bölcsőt készít magának, amelyben a kifejlődött bogár is bennmarad, amíg teljesen kiszíneződik.

Legszebb fajaink közé tartozik a pompás rózsabogár (Potosia aeruginosa Drury vagy P. speciosissima Scop.), az öreg tölgyerdők lakója. Lárvája tölgyfák pudvájában fejlődik, de nem a törzsek tövében, hanem a felülről elhaló ágakban, a fák felső részében.

A magyar rózsabogár (Potosia hungarica Hbst.) a bogáncs virágát bújja.

A rózsabogarak kisebb rokonai közül a fehérpettyes virágbogár (Oxythyrea funesta Poda) és a bundásbogár (Epicometis hirta Poda) a gabonaneműek és a gyümölcsfák virágaiban szoktak kárt tenni.

Irtsam, vagy ne irtsam?

Végigvettük a vakond étlapjának egy részét. Láthatjuk, hogy nagyon sok rovart írt. De azt is látnunk kell, hogy a legtöbb rovarnak megvan a feladata a természetben, mindegyikre szüksége van a természetnek, mégha nekünk kárt is okoznak bizonyos időszakokban. Érdemes tehát gondolkodni azon, hogy amikor védekezünk ellenük, akkor távoltartásra, vagy gyérítésre törekedünk, vagy pedig minden egyed kiirtására.

A fenti bogárbemutatóból kiderül, az őket fogyasztó vakond mennyire hasznos is számunkra. Ám vannak olyan időszakok, amikor a szorgos segítőnk nemkívánatos az ágyásokban. Ez a csirázási és gyökeresedési időszak. Míg a kis kikelt magocskák nem növesztenek akkora gyökeret, hogy jól lenyúljanak a talajba és biztos támasztékul szolgáljanak, addig a pici kis harmatgyenge gyökerek, ha alattuk elvonul a vakond és meglazítja a talajt, nem tudnak pl. vizet felvenni a laza talajból, így a kis csíranövénykék elpusztulnak. Később, ilyen problémájuk már nem lesz, ha kicsit is megerősödnek.

Azt is tudjuk, hogy az elűzésére tett kísérletek csak időlegesek, de nekünk az időleges távoltartás épp elég. 

Védjük az ágyásokat, de hogyan?

A rovarok életét megismerve, néhány védekezési mód mindjárt adja magát. 

Olvastuk, hogy sok rovar petéi a nedvesség hatására duzzadnak meg és kezdik el a fejlődést. Gyakran látjuk, hogy a frissen ültetett palántákat kitúrta a vakond, vagy a frissen vetett veteménysort végigtúrta. A kettő dolog szorosan összefügg, az a magyarázata, hogy a veteménysort öntöztük csak vagy a palánta tövét, tehát ott nedves a talaj. Hova menjen szegény vakond lárvákért, petékért, ha nem pont oda, ahol kedvező a talaj és a nedvesség a rovarok fejlődéséhez? 

Mit tehetünk ellene? 

Pl. a kert szélén direktben megöntözünk egy területet, vagy nem csak a sorokat, töveket öntözzük meg, hanem a sorközöket is. Így kisebb eséllyel fogják pont a frissen elvetett zöldségsort végigtúrni élelem után, mert nagyobb területen keresgélhetik a rovarokat. De az is segít, ha nem csak olyan mélyre hatol le a locsolóvíz, mint ahol a kis növénykék épp kelnek, hanem jóval mélyebbre is akár. Vagyis kevesebbszer, de alaposabban be kell locsolni a kelő növényeket. Így a vakond nem a felszín közelében kénytelen élelmet keresni, hanem megtalálja a mélyebb talajrétegekben is, ahol nem tesz kárt a kelő növénykékben.

Később, ha megerősödtek valamelyest a veszélyben lévő növények, már nem tud kárt tenni azzal, ha a tövük körül turkál. 

Frissen ültetett csemeték esetén is érdemes egy nagyobb sugarú kört locsolni. Így kisebb az esélye, hogy pont a kis fák tövét túrja fel. 

Ugyanez a helyzet a gyepszőnyeggel is. Minél többet locsoljuk, pátyolgatjuk, annál több túrást fogunk találni, mert mindig kedvezőek a körülmények a rovaroknak. Főleg, ha még jó tápdús is a talaj. Locsoljunk ritkábban, a fűnyírót ne a legalacsonyabbra állítsuk. Kicsit magasabb fűnél lassabban szárad ki a talaj, kevesebbet kell locsolni, így még vizet és időt is spórolunk. 

Ha van akkora kertünk, akkor mindenből vessünk-ültessünk bőven, így ha itt-ott el is hervad egy-két tenyérnyi részen a haszonnövény, még mindig marad annyi, ami elég a családnak. Ám nem mindenki teheti meg, hogy jóval többet vessen, mint amire szüksége van, számolva az esetleges vakondszorgalom miatt kiveszőkkel is. Mert épp olyan pici a kertje. Őket sem lehet annyira elítélni, ha időlegesen nem szeretnék, hogy a sorok alatt tevékenykedjen a hasznos kis bundás.

Nem irtásról van tehát szó, hanem arról, hogyan tartsuk távol őket egy-egy adott helytől egy időre. Mint a szövegből már kiderült, minden védekezés (távoltartási kísérlet) időleges csak, mert ha élelem van a talajban, úgyis visszajön.

Attól nem fog éhenhalni, ha négy-öt hétig nem az aprómagvú , zömében gyökérzöldségek sorai alatt lakik jó, vagy a frissen elültetett palánták alatt tevékenykedik.

Minden módszer egy kis területre koncentrálva próbálja távoltartani a bájos kis jószágot. Vagyis a kiskertekre vonatkozik elsősorban. Nagy területen nincs akkora jelentősége, ha itt ott feltúr, vagy ha végigmegy a sorok alatt.

Megjegyzendő, hogy a vakondhálós megoldások ugyan a vakond ellen védenek, ám a kártevő rovarok ellen nem védi semmi a területet.

A madárbarát kert, az udvarra kijáró baromfi is elég jó védekezési módszer a pajorok ellen. 

Látjuk, hogy nekünk kell okosnak lennünk és megismerni a vakond szokásait, hogy irányítani tudjuk, merre mozogjanak , táplálkozzanak, mert szükségünk van rájuk. 

Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a vakond védett állat, eszmei értéke 25 000 Forint. 

A fenti összefoglalóban csak azokat a bogarakat soroltam fel, amelyek lárvája (pajorja ) a vakond számára elérhető a talajban. Természetesen ennél sokkal több borágnak van pajorja, sőt számosan védett rovarok közé tartoznak. Érdemes ezért alaposan utánajárni, ha találunk egy vagy több pajort,  hogy hol találtuk, mekkora, nehogy védett állat lárváját pusztítsuk el. 

Források: 

Brehm : Az állatok világa: Ízeltlábúak : 46. család: Lemezescsápúak (Scarabaeidae)

Növényvédelem. Digitális tankönyvtár

Állatrendszertani gyakorlatok : Ízeltlábúak

Dr. Marczali Zsolt: Ültetvények kártevői, Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Növényvédelmi Intézet

Wikipédia