Lárvák a vakond étlapján

Előző részekben a vakondról és életmódjáról olvashattatok. Ebben a részben részletesebben megnézzük, melyek azok a lárvák, amelyek a giliszták mellett a legfontosabb táplálékát képezik.

Már a kisiskolások is tudják, a vakond pajorokkal is táplálkozik. A pajor sokaknak csupán a cserebogár földben lévő lárváját jelenti. Azt a fehéres színű, henger alakú, meggörbült valamit. Ám a pajor nem korlátozódik csupán a cserebogarakra.

Mi az a pajor?

Vannak az Oligopod lárvák. Csak a toron találhatók lábak, a potrohon nem. Több változatuk is van, ezek egyike: Pajorszerű lárvák. Zömök, vastag testű, rendszerint a hasoldaluk felé kifli alakban meggörbült lárvák. Kutikulájuk lágy. Lassan mozognak. Rendszerint növény- vagy korhadékevők. Tankönyvtár: Bevezetés az állattanba

Magyar etimológiai nagyszótár (Tótfalusi István) értelmezésében a pajor a  ‘cserebogár puha testű lárvája’. Szlovák eredetű: pajed (‘lárva, pondró’). A magyar alak is sokáig pajod, pajót volt (hangrendi illeszkedéssel), a szóvégi d đ r változás talán a bogár, rovar szavak hatásának tulajdonítható.

"A pajorok tágabb értelemben a fedeles szárnyu bogarak ama lárvái, melyeknek elül 3 pár ízelt lábon kivül a test hátsó végén még egy pár csonka nem ízelt lábuk is van; szűkebb értelemben pedig a lemezes csápu bogarak, különösen pedig a cserebogarak lárváit nevezik igy." Forrás: Pallas Nagylexikon

A magyar nyelv értelmező szótára szerint: a pajor főnév -t, -ok, -ja (állattan) 

Általában különféle rovaroknak olyan lárvája, amelynek teste puha, henger alakú; rágó szervei vannak, növényi anyagokkal táplálkozik. Szűkebb értelemben a cserebogár földben élő, kártevő lárvája; csimasz. 

Brehm: Az állatok világa c. sorozatában írja: 4. nemzetség: Lemezescsápú bogarak (Lamellicornia) 

Már 1817-ben megállapította Latreille, a neves francia rovarász, hogy a szarvasbogarak, cukorbogarak, cserebogarak, ganéjtúróbogarak és rokonaik, még ha nagyságban, külsőben és életmódban feltűnően el is térnek egymástól, egységes törzset alkotnak. Mindezek az egyetlen hadhoz tartozó bogarak ugyanis megegyeznek csápjuk alkatában, amelyen a tőízen kívül, a végén bunkószerűen megvastagodott csápostort különböztethetünk meg. ... A lemezescsápúak lárvái is egységes felépítésűek, többnyire pajorszerű, lágy, fehéres, kukacszerű állatok, kemény, barnás és szemnélküli fejjel, rövid csápokkal és a torgyűrűkön három pár lábbal, melyek közül az utolsó némelykor csökevényes. A pajorok potrohvége gyakran zsákszerűen duzzadt és áttetsző, úgyhogy a sötét béltartalom azon áttűnik. 

Ismertebb pajorlárvás kártevőink

A mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjének egyik családját alkotják a ganajtúrófélék vagy ganéjtúrófélék (Scarabaeidae). A családot a régebbi rendszertanok a lemezescsápú bogarak (Lamellicornia) családjának részeként kezelték. Ezek többnyire, trágyában, fákon és bokrokon, virágokon, a földben vagy korhadó fában élő bogarak. Ez a bogárcsalád az egész földön elterjedt, fajokban is felettébb gazdag. Gyenge lábú, vaskos, C alakban görbült lárváik a pajorok.

a) trágyatúró bogár, b) óriás galacsinhajtó, c) lőcslábú galacsinhajtó (alulnézetben), d) közönséges holdszarvú-ganéjtúró, e) feketehasú trágyabogár, f) cserebogár pajor, g) tavaszeleji cserebogár, h) májusi cserebogár, i) csapó cserebogár
Fotó: Állatrendszertani gyakorlatok

Közülük leggyakoribbak a cserebogáralakúak (Melolonthinae) alcsaládjába tartozó bogarak. Ezek mind megegyeznek abban, hogy lárváik (pajorjaik) majdnem csak növényi gyökerekkel, a kifejlődött bogarak pedig levelek és gyenge hajtásokkal táplálkoznak. Ennek az életmódnak tulajdonítható, hogy közöttük számos növényi kártevővel találkozunk. Számos, többnyire barna, szürkésbarna vagy fekete, ritkán fémfényű fajuk külsőleg nagyon hasonló, úgyhogy azok csak nehezen különböztethetők meg.

Cserebogár elnevezés alatt leggyakrabban két fajt kell értenünk, az egyik a közönséges vagy májusi cserebogár (Melolontha melolontha L. vagy M. vulgaris F.), a másik a kurtafarú cserebogár (M. hippocastani F.).

Kurtafarú cserebogár: a nőstények hátsó testrésze ("fara")  keskeny vetületet képez, a férfiaknál pedig egy kis, kerekített szélesítéssel végződnek.
Kép forrása: AgroAtlas 

A kurtafarú cserebogár a száraz és laza homokos talajt kedveli. Az első évben a kis pajorok együtt maradnak és kívánalmaikban is szerények, mert főleg apró talajrészecskékkel táplálkoznak. Az áttelelés után azonban szétszélednek és mindenféle növények, dudvák, füvek és fás növények finom gyökérzetét kezdik rágni. Teljes kifejlődésüket két vagy három további áttelelés után érik el és akkor már látható kártevésük nyoma. A fás gyökerek kérgét ilyenkor teljesen lerágják, ezzel különösen a fiatal gyümölcsfák és egyéb facsemetékben tesznek nagy károkat, hiszen azok többsége így kipusztul. A tojások a talajnedvesség hatására duzzadnak meg, fejlődnek ki. A lárvák talajban vízszintesen és függőlegesen is sokat mozognak. A fiatal lárvák humuszevők, az idősebbek polifág gyökérkártevők. Vagyis a legkárosabb az idős lárva. A lárva fejlődésének üteme függ a hőmérséklettől, a humusztartalomtól és a talajnedvességtől.

A tavaszi cserebogár frissen kifejlődő hajtásokat eszik, megrágja például a szőlő hajtásait, de különösen szereti a díszfák, gyümölcsfák lombjait is

A talajból kibújó cserebogarak (Melolontha melolontha) megjelenését a talajfelszínen látható 6–10 mm-es átmérőjű lyukak jelzik. Megjelenésük után azonnal táplálkozni kezdenek, hogy erőre kapjanak, ezt követi a társkeresés, a párosodás. A szezonjuk alatt érdemes este vagy kora reggel lerázni őket a fákról, ilyenkor ugyanis dermedtek, kevésbé kapaszkodnak, és még röpülni sem tudnak.

Az imágók tömeges megjelenésükkor mind a vad, mind a háziasított állatok kiváló tápláléka. A madarak a pajorokat is szívesen eszik.

 

Kalló cserebogár
Fotó: Wikipédia

A kalló cserebogár (Polyphylla fullo L) a száraz, homokos vidékeket kedveli. Alkonyatkor lepik el a különféle lomb- és tűlevelű fákat, hogy azok levelét kopasszák. Nemsokára a párosodás elvégeztével, a nőstények beássák magukat a laza homokos talajba és abban rakják le 20–30 nagy fehéres petéjüket. Nálunk pajorja a homoki szőlőknek és a homokba ültetett gyümölcs- és erdei fáknak és bokroknak, továbbá a fövenycimbor (Elymus arenarius L.) és a homoki nád (Ammophila arenaria) nagy ellensége.

A kalló cserebogár rokonai közül figyelemreméltó még a keleti cserebogár (Anoxia orientalis Kryn.) és a bundás cserebogár vagy pusztai cserebogár (Anoxia pilosa F.). Mindkettő az Alföld homokján él és pajorjuk a takarmánynövények gyökerét rágja.

 

Közönséges sárga cserebogár
Fotó: Wikipédia

Júniusban jelenik meg a közönséges sárga cserebogár (Amphimallon solstitialis L.). A rövidéletű bogár levelet rág, vagy gabonafélék virágzatát eszi, de ezzel nem okoz olyan kárt, mint pajorja, mely a cserebogárpajorhoz hasonló kinézésű, de természetesen sokkal kisebb és a füvek gyökerét pusztítván, a pázsit, rét foltos kipusztulását okozza.

A kis kerti cserebogár (Phyllopertha horticola L.) némely években nagy mennyiségben röpköd különféle bokrok körül, melyek levelét rágja és virágzatát tönkreteszi, és így különösen a kertekben észrevehető kárt okoz. Lárvája füvek és káposztafélék, de más növények gyökérzetét is rágja.

A zöld cserebogár (Anomala aenea Deg.) és különösen fajrokona, a fináncbogár (Anomala vitis F.) rajzása idejében szörnyű mód legeli a szőlő levelét és amikor milliószámra lép fel, érthetően emlékezetes nagy kárt okoz.

Nagy fináncbogár
Fotó: Csaba Bán

A fémes cserebogarak rokonságából a szipolyok (Anisoplia) azok, amelyek a gazdák körében leginkább ismeretesek, nálunk mintegy tíz fajtájuk lepi el nagy mennyiségben a búza, rozs, árpa virágzatát és ezt, valamint a gyenge szemet pusztítja. Egy-egy kalászra sokszor tucatjával telepszik, fejpajzsával túrja, kuszálja a szemtakaró polyvát, tövén megrágja, kiszívja vagy kipergeti a szemet.

Osztrák szipoly
Fotó: Agroforum.hu

Kártétele némelykor óriási méreteket ér el, különösen ott, ahol kevésbé törődnek vele.

Meg kell említeni az osztrák szipolyt (A. austriaca Hbst.), és társait, a széles szipoly (A. lata Er.), a rozsszipoly (A. segetum Herbst), a gabonaszipoly (A. tempestiva Er.), a keresztes szipoly (A. cyathigera Scop.) és a felemás szipoly (A. dispar Er.) is.

Ganajtúró bogarak (Geotrupinae) a trágyában, fákon és bokrokon, virágokon, a földben vagy korhadó fában élnek. Nagyobb emlősök trágyájával élnek, azt kisebb darabokban a földbe vájt üregekbe hordják. A földbe vájt menetekbe hordott ganajt ott fogyasztják el nyugodtan és zavartalanul; ezzel hasznos munkát végeznek, mert nemcsak hogy eltüntetnek nagy mennyiségű anyagot, hanem azzal a földet is javítják. Pajorjaik rendszerint a földben élnek, és a növények gyökereit rágják, így kártevőkké is válhatnak.

A ganajtúró bogarak rokonságába tartoznak a csajkók, melyek hazája Közép-Ázsia, egyik képviselőjük azonban hazánk jól ismert szőlőkárosítója, a nagyfejű csajkó (Lethrus apterus Laxm.). Nem elégszik meg trágya behordásával, hanem fiatal növényi hajtásokat szállít ivadéka ellátására és így elsősorban a szőlő levelét kedveli.

Nagyfejű csajkó, védett, természedvédelmi értéke 10000 Ft
Fotó: Ujvári Zsolt, 

A szőlőn kívül mindenféle más fű és növény is tartozik éléstárához, így Erichson fűféléket és gyújtoványt, Mocsáry fűféléket, Horváth kendert, Tarnani repcét, lent, lucernát, takarmányrépát, kendert, búzát, fiatal gyümölcscsemetét, kerti és mezei virágokat látott behordani. A bevermelt anyag hamarosan elhervad és megfülled. Ennek tetejére rakja a nőstény petéjét, minden kamrába egyet-egyet. Minden kamarában egy-egy lárva kel ki, amely a rothadt növényi táplálékot fogyasztja.

Említést érdemelnek a virágfalóbogarak is, vagy ahogy a mi igénytelenebb fajainkat nevezik, a rózsabogarak (Cetoninae), amelyek között nemcsak óriásokat, különböző szarvakkal díszített alakokat, hanem színpompában tündöklőket is találunk. Az összes Cetonidák napfényben és melegben repülnek virágról-virágra, hogy azok porzóit és finomabb részeit megegyék vagy a fák kifolyó nedvét szívogassák. Lárváik a földben vagy pudvás fában találhatók.

Aranyos rózsabogár
Fotó: Wikipédia

Nálunk legelterjedtebb az aranyos rózsabogár (Cetonia aurata L.). A közönséges rózsabogár a kártevők között is szerepel, mert amikor tömegesen lepi el a kerti rózsákat, azokat hamarosan szétroncsolja. Lárvája fehér, feje barna, felülete barna szőrökkel fedett; korhadó fában és pudvában fejlődik. Mielőtt a lárva bábbá alakulna, korhadékból vagy földből belül kisimított bölcsőt készít magának, amelyben a kifejlődött bogár is bennmarad, amíg teljesen kiszíneződik.

Legszebb fajaink közé tartozik a pompás rózsabogár (Potosia aeruginosa Drury vagy P. speciosissima Scop.), az öreg tölgyerdők lakója. Lárvája tölgyfák pudvájában fejlődik, de nem a törzsek tövében, hanem a felülről elhaló ágakban, a fák felső részében.

A magyar rózsabogár (Potosia hungarica Hbst.) a bogáncs virágát bújja.

A rózsabogarak kisebb rokonai közül a fehérpettyes virágbogár (Oxythyrea funesta Poda) és a bundásbogár (Epicometis hirta Poda) a gabonaneműek és a gyümölcsfák virágaiban szoktak kárt tenni.

Irtsam, vagy ne irtsam?

Végigvettük a vakond étlapjának egy részét. Láthatjuk, hogy nagyon sok rovart írt. De azt is látnunk kell, hogy a legtöbb rovarnak megvan a feladata a természetben, mindegyikre szüksége van a természetnek, mégha nekünk kárt is okoznak bizonyos időszakokban. Érdemes tehát gondolkodni azon, hogy amikor védekezünk ellenük, akkor távoltartásra, vagy gyérítésre törekedünk, vagy pedig minden egyed kiirtására.

A fenti bogárbemutatóból kiderül, az őket fogyasztó vakond mennyire hasznos is számunkra. Ám vannak olyan időszakok, amikor a szorgos segítőnk nemkívánatos az ágyásokban. Ez a csirázási és gyökeresedési időszak. Míg a kis kikelt magocskák nem növesztenek akkora gyökeret, hogy jól lenyúljanak a talajba és biztos támasztékul szolgáljanak, addig a pici kis harmatgyenge gyökerek, ha alattuk elvonul a vakond és meglazítja a talajt, nem tudnak pl. vizet felvenni a laza talajból, így a kis csíranövénykék elpusztulnak. Később, ilyen problémájuk már nem lesz, ha kicsit is megerősödnek.

Azt is tudjuk, hogy az elűzésére tett kísérletek csak időlegesek, de nekünk az időleges távoltartás épp elég. 

Védjük az ágyásokat, de hogyan?

A rovarok életét megismerve, néhány védekezési mód mindjárt adja magát. 

Olvastuk, hogy sok rovar petéi a nedvesség hatására duzzadnak meg és kezdik el a fejlődést. Gyakran látjuk, hogy a frissen ültetett palántákat kitúrta a vakond, vagy a frissen vetett veteménysort végigtúrta. A kettő dolog szorosan összefügg, az a magyarázata, hogy a veteménysort öntöztük csak vagy a palánta tövét, tehát ott nedves a talaj. Hova menjen szegény vakond lárvákért, petékért, ha nem pont oda, ahol kedvező a talaj és a nedvesség a rovarok fejlődéséhez? 

Mit tehetünk ellene? 

Pl. a kert szélén direktben megöntözünk egy területet, vagy nem csak a sorokat, töveket öntözzük meg, hanem a sorközöket is. Így kisebb eséllyel fogják pont a frissen elvetett zöldségsort végigtúrni élelem után, mert nagyobb területen keresgélhetik a rovarokat. De az is segít, ha nem csak olyan mélyre hatol le a locsolóvíz, mint ahol a kis növénykék épp kelnek, hanem jóval mélyebbre is akár. Vagyis kevesebbszer, de alaposabban be kell locsolni a kelő növényeket. Így a vakond nem a felszín közelében kénytelen élelmet keresni, hanem megtalálja a mélyebb talajrétegekben is, ahol nem tesz kárt a kelő növénykékben.

Később, ha megerősödtek valamelyest a veszélyben lévő növények, már nem tud kárt tenni azzal, ha a tövük körül turkál. 

Frissen ültetett csemeték esetén is érdemes egy nagyobb sugarú kört locsolni. Így kisebb az esélye, hogy pont a kis fák tövét túrja fel. 

Ugyanez a helyzet a gyepszőnyeggel is. Minél többet locsoljuk, pátyolgatjuk, annál több túrást fogunk találni, mert mindig kedvezőek a körülmények a rovaroknak. Főleg, ha még jó tápdús is a talaj. Locsoljunk ritkábban, a fűnyírót ne a legalacsonyabbra állítsuk. Kicsit magasabb fűnél lassabban szárad ki a talaj, kevesebbet kell locsolni, így még vizet és időt is spórolunk. 

Ha van akkora kertünk, akkor mindenből vessünk-ültessünk bőven, így ha itt-ott el is hervad egy-két tenyérnyi részen a haszonnövény, még mindig marad annyi, ami elég a családnak. Ám nem mindenki teheti meg, hogy jóval többet vessen, mint amire szüksége van, számolva az esetleges vakondszorgalom miatt kiveszőkkel is. Mert épp olyan pici a kertje. Őket sem lehet annyira elítélni, ha időlegesen nem szeretnék, hogy a sorok alatt tevékenykedjen a hasznos kis bundás.

Nem irtásról van tehát szó, hanem arról, hogyan tartsuk távol őket egy-egy adott helytől egy időre. Mint a szövegből már kiderült, minden védekezés (távoltartási kísérlet) időleges csak, mert ha élelem van a talajban, úgyis visszajön.

Attól nem fog éhenhalni, ha négy-öt hétig nem az aprómagvú , zömében gyökérzöldségek sorai alatt lakik jó, vagy a frissen elültetett palánták alatt tevékenykedik.

Minden módszer egy kis területre koncentrálva próbálja távoltartani a bájos kis jószágot. Vagyis a kiskertekre vonatkozik elsősorban. Nagy területen nincs akkora jelentősége, ha itt ott feltúr, vagy ha végigmegy a sorok alatt.

Megjegyzendő, hogy a vakondhálós megoldások ugyan a vakond ellen védenek, ám a kártevő rovarok ellen nem védi semmi a területet.

A madárbarát kert, az udvarra kijáró baromfi is elég jó védekezési módszer a pajorok ellen. 

Látjuk, hogy nekünk kell okosnak lennünk és megismerni a vakond szokásait, hogy irányítani tudjuk, merre mozogjanak , táplálkozzanak, mert szükségünk van rájuk. 

Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a vakond védett állat, eszmei értéke 25 000 Forint. 

A fenti összefoglalóban csak azokat a bogarakat soroltam fel, amelyek lárvája (pajorja ) a vakond számára elérhető a talajban. Természetesen ennél sokkal több borágnak van pajorja, sőt számosan védett rovarok közé tartoznak. Érdemes ezért alaposan utánajárni, ha találunk egy vagy több pajort,  hogy hol találtuk, mekkora, nehogy védett állat lárváját pusztítsuk el. 

Források: 

Brehm : Az állatok világa: Ízeltlábúak : 46. család: Lemezescsápúak (Scarabaeidae)

Növényvédelem. Digitális tankönyvtár

Állatrendszertani gyakorlatok : Ízeltlábúak

Dr. Marczali Zsolt: Ültetvények kártevői, Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Növényvédelmi Intézet

Wikipédia

A vakond étlapja és védekezés ellene

A vakond étlapja

Közönséges vakond (Talpa europaea) Nem veszélyeztetett. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke: 25.000,- Ft. Angol neve: European Mole

A vakondok főtápláléka gilisztákból és álcákból áll. A gilisztákon és álcákon kívül megeszi még a bogarakat, nevezetesen cserebogarat, ganéjbogarat, lótetűt, és minden más rovart, amelyet elér, sőt csigák és ászkák is nagyon ínyére valók. 

Rendkívül finom szaglásával könnyen kiszimatolja őket, a szerint, amint ők maguk haladnak. De nemcsak az ő építményein belül vadászik, hanem időről-időre a föld felületéről, sőt a vízből is hoz magának zsákmányt. Az a cickány, földi pocok, a béka, a gyík, a sikló, amely beletéved birodalmába, el van veszve.

Itt-ott még a földön fészkelő madarak fiókáit is fölfalja. Soffel, mint dögevőt is megfigyelte a szabadban a vakondokot. Egyszer a megfigyelő tíz vakondokot helyezett el egy szobába minden táplálék nélkül. Néhány óra mulva az erősebb kezdte üldözni a gyengébbet; másnapra ezt felfalták, s ez így ment tovább, míg végre csak kettő maradt, s ezekből is az egyik a másikat felfalta volna, ha nem kaptak volna táplálékot. 

Vannak, akik úgy vélekedik, hogy a vakondok csak hasznos, mert az álcák, bábok és rovarok nagy mennyiségét pusztítja el. Ezzel szembe mások elítélően nyilatkoznak, van aki szerint a vakondok haszna nem elég nagy, hogy kíméletét indokolja, s az ember nem tehet egyebet, minthogy saját maga védekezzék az álcák ellen! És a vakondok annál kevésbbé hasznos, miután újabban a gilisztát, mint igen használható „földmunkást” ismertük meg. 

Régebbi időkben minden falusi községnek vagy uradalomnak megvolt a maga vakondvadásza. Minő vakondtömegeket fogdostak össze néha ezek az emberek, kiviláglik egy újsághírből, mely szerint 1909. őszén a svájci neuenburgi kanton Corcelles községében a vakondvadász 18 nap alatt 4000 vakondokot fogott, s ezzel 800 frankot keresett. 

„Ahol a szükség előáll, hogy a vakondokat eltávolítsuk, ott nem fognak hiányzani a hatékony eszközök sem; el lehet űzni, de nem kell megölni, s nagyon rokonszenvesen hat, hogy kertészkörökben is ezt az eljárást ajánlják, pedig nekik volna elsősorban okuk a vakondokra haragudniok. Így az egyik kertész beérte azzal, hogy 4 kenderszőrből formált és terpentinnel itatott gömböcskét helyezett el a főfolyosó 4 helyén, mégpedig teljes eredménnyel, mert a vakondok többé nem jött. Ugyanezt a hatást érték el mások petróleummal itatott rongyokkal. Ennek az lehet a magyarázata, hogy egyfelől ezek az illatok nagyon bántják a vakondok túlérzékeny orrát, másfelől pedig mindkét szer átható illatának körében nem képes zsákmányt szimatolni. 

„De mindentől eltekintve sincs szükségünk rá, hogy olyan nagyon ellene legyünk a vakondoknak, hisz van neki az emberen kívül elég üldözője. 

A vakond fő ellenségei a görény, menyét, bagoly, sólyom, ölyv, holló és gólya mind lesben áll, mikor túrását felhányja; Az apró testű menyét a vakond járataiba is bemászik. Csak a róka, nyest, a sün és a felsorolt madarak eszik meg; a többi ellenség csak megöli és otthagyja. Mára legnagyobb ellenségévé az ember vált. (Brehm: Az állatok világa).

Hogyan védekezzünk ellenük?

Ahol kárt okoz, a vakondot ott sem szabad megölni (ami védettsége miatt amúgy is szabálysértés), mert hatékony eszközökkel el is lehet űzni. Vegyi anyagokat, egyéb mérgeket, üvegcserepet ne szórjunk a földbe, mert velük a vakonddal együtt a környezetünket is pusztítjuk. A vakondmentes kerthez vezető legbiztosabb megoldást az jelenti ha a vakondot elzárjuk az élelemforrástól, és fizikailag akadályozzuk meg, hogy a járataiban felhalmozódott földet a felszínre túrja.

Egy korszerű módszer az elektromos vakondriasztó használata. A vakond érzékeny az 1000 Hz alatti frekvenciájú hangra, így a készülék által kibocsátott 300-400 Hz (más esetben 100-700 Hz) frekvenciájú hangimpulzusok - melyek a földben több tucat méterre terjednek - irritálják az állatot, ezért elhagyja a területet.

A kertészek által is alkalmazott régi bevált módszer, hogy petróleummal vagy terpentinnel átitatott rongyokat helyeznek el a vakond főfolyosójának néhány helyén. Ezek szagát nem bírja az állat, nem képes zsákmányát kiszimatolni, ezért inkább elmenekül a területről.

A vakond állandó távol tartásához legjobb az adott területet keskeny, lehetőleg mély árokkal körülvenni, amely akadályt jelent az ásásban. Újszerű módszer a vakondháló használata, melyet vakondháló rögzítő szeggel erősítenek a talajhoz.

A melegágyakat úgy védhetjük meg, hogy feneküket vakondhálóval béleljük ki, vagy pedig a talaj és a trágyakéreg közé egy sor borókaágat rakunk be, ez utóbbiak tövisei ugyanis a vakondot az ásásban akadályozzák.

A nagy sárfű (Vakondűző fű) (Euphorbia lathyris), mint népies nevébe is benne van, távol tartja a kertből eme állatokat. Viszonylag igénytelen növény, könnyen elszaporodik a kertben. Hasonló hatású a császárkorona (Fritillaria imperialis) melynek erős szagú gyökerei tartják távol a vakondokat, egereket és egyéb rágcsálókat.

Régebben mérgeket (pl. kalcium-karbid, sztrichnin, alumínium-foszfid) vagy a kifüstölést elterjedten alkalmazták, azonban ezek a módszerek elpusztítják az állatot, így kerülendők.

Sokan kipróbálták több-kevesebb sikerrel a földbe ásott, szájával felfelé álló üveget. Az üveget majdnem a pereméig beássuk a földbe. A védekezés abból áll, hogy a talaj közeli légjárat rezgésbe hozza az üveget, fütyülő hangot ad és ennek a hangját a vakond nem szereti, nem képes elviselni.

De mi van kisebb szélben, amikor az üvegek nem adnak majd hangot? Matyi kertje kitalált erre is egy módszert. ! Szélcsengőt készített a vakondnak. Az már a legkisebb szélben is megmozdul és remélhetőleg távozásra készteti a kis barátunkat! Egy hegesztőpálcára rákötöttek egy csavaranyát, a kötélre pedig rögzítettek még egy papírdarabot is, majd ezt az egészet az egyik palack fölé állították. A csavar, hála a papírdarabnak, a legkisebb szél hatására is kimozdul, majd hangos koppanással tér vissza az üveg nyakához. A vakondok az elmúlt párszázezer évben szépen csendben töltötték az idejüket, reméhetőleg ez a lárma már nem lesz kedvükre való.

(Kép és szöveg: Matyi kertje blogról.) 

Aki látni is szeretné a fent leírtakat, az katt a Tertmészettár oldalára. 

Ha már minden kísérletünk csődöt mondott, próbáljuk ki nagyapáink praktikáit. 

Amit nagyapáink még tudtak 1.

Amit nagyapáink még tudtak 2.

Amit nagyapáink még tudtak 3.

Azt kéne írnom, hogy vakondmentes kertet kívánok mindenkinek, de ehelyett inkább azt írom, vakondkár mentes kertet kívánok.

Folytatás következik: A vakond által fogyasztott rovarokról
Előző részt a vakondról itt olvashatjátok.

Virágné Fejes Éva

2019.03.13.

A vakond

A vakondot illetően megoszlanak a vélemények, hogy kell-e irtani, el kell-e űzni, hasznos-e vagy sem.

Ahhoz, hogy megértsük fontosságát, vagy sikeresen távol tudjuk őket tartani a nemkívánatos helyektől, előbb meg kell ismernünk. 

Mit tudunk erről a kis földalatti állatkáról?

Tartózkodási helyét ő maga árulja el, mert állandóan új túrásokat hány fel, hogy megélhessen. Ezek a halmok vagy túrások jelölik vadászterületének irányát és kiterjedését. Falánkságánál fogva ezt folyamatosan nagyobbítja és így földalatti járatain mindig dolgoznia kell. A vakond nagyon könnyen ás. Fő ásószervei a lapát alakú, mellső végtagjai erős karmokkal vannak ellátva, mert - kivált keményebb talajban - csak ezek segítségével hatolhat előre. Ha a járatban a kiásott föld fölhalmozódik, a vakond a földfelszín irányában kezd ásni, s ezen a kürtőn át - fejének erős lökéseivel - nyomja ki a földet. Ez a vakondtúrás keletkezésének oka és módja.   

A vakond fő tápláléka gilisztákból áll. A gilisztákon kívül megeszi még a bogarakat, például cserebogarat, ganajtúró bogarat, lótetűt, és minden más rovart, illetve ezek lárváit, sőt a csigák is nagyon ínyére valók. Rendkívül finom szaglásával könnyen kiszimatolja őket, aszerint, amint ők maguk haladnak. De nemcsak a saját építményein belül vadászik, hanem időről időre a föld felületéről, sőt a vízből is hoz magának zsákmányt. Itt-ott még a földön fészkelő madarak fiókáit is fölfalja.

A vakond nagyon hasznos a kerti kártevők ellen. Saját súlyának több mint másfélszeresét eszi meg naponta. Az állatok hatalmas táplálékigénye következtében sehol sem lehet túl sok belőlük, mert csak ott jelennek meg nagyobb számmal, ahol bőséges táplálék található, és ahol ez megfogyatkozik, onnan gyorsan továbbvándorolnak. Nem érdemes gyümölcsösökben irtani, vagy elűzni, mert a fák gyökereit pusztító pajorok (többek közt a májusi cserebogár lárvái) első számú fogyasztói.

A vakond jelenléte túrásai miatt a kertekben néha zavaróvá válik. Fiatal ültetvényekben és melegágyakban, melyekben értékes növényeket gondoznak, sokat közülük tönkretehet, mert ásása közben gyökereiket meglazítja és azok elszáradnak. Jól gondozott pázsitterületeken pedig a vakondtúrások a szemet sértik. A gátakban és töltésekben nem szabad megtűrni, mert folyosói által a víznek utakat nyit, és ezzel gátszakadást okozhat.” 

Forrás: Wikipédia , Természettár, Brehm: Az állatok világa
A leírtakat bővebben és képekkel illusztrálva elolvashatjátok, megnézhetitek itt: Természettár: A közönséges vakond

Folytatás következik: A vakond étlapja