LÓTARTÁS (ötletek kezdőknek, szösszenet)

Avagy hogy és hol tartsuk lovunkat?

Fotók: Virágné Fejes Éva

Ha az előző cikkem ellenére, mégis úgy dönt egy kezdő lovas, hogy lóvásárlásra és tartásra adja a fejét, ebben az esetben, szeretném megosztani vele ez irányú tapasztalataimat...

Mint eddig minden témámban, itt is több lehetőségünk van:

- ridegtartás,
- félrideg tartás,
- angol boxos tartás,
- futóistállós tartás,
- itállós tartás: - állásban,
- boxban.

RIDEGTARTÁS:

Az ideális lótartás…

Vagy mégsem?

Bár a Jóisten szabadnak teremtette a lovat, mi emberek addig mókolunk, míg lassan alkalmatlanná tesszük őket a hosszú távú kint létre. Igaz megnöveltük a ló úgymond „élettartamát” a nemesítéssel és a kedvező tartási körülményekkel, de milyen áron? 

A túltenyésztés következtében egyik-másik lófajtánk szó szerint rosszul érzi magát hosszabb távon a szabadban.

Mert ugyebár a ridegtartás tényleg rideg. Tűző napon, hóviharban, esőben és szélben, kedvencünknek lehajtott fejjel tűrni kéne az elemeket. 

Tisztelet a kivételnek, de nem tűri. A hólében, sárban felázik a patája, a napon felég és kisebesedik a bőre, a különböző csípésektől pedig allergiarohamot kap. A rossz szocializációnak köszönhetően (ember nevelte csikóra gondolok) a verekedésekből, ellátásra szoruló sérülésekkel kerül ki.

Ebből is látszik, hogy a ridegtartás a ménesben nevelkedett lovaknak inkább való, mint egy istállózott sportlónak.

De, hogy ne csak a hátrányokról beszéljek, itt nincs trágyázás és, ha felszerelsz pár önitatót, elég nagy és dús a legelőd, lovaid gyakorlatilag önellátónak mondhatóak.

Ellenben, ha nincs legelőd, az roppant kellemetlen, mert akkor guríthatod befelé a szénabálákat és sűrű anyázás közepette, abrakolhatsz a verekedő táltosok között.

FÉLRIDEG TARTÁS:

Hasonló az előzőhöz, de itt lehetősége van a lónak, legalább egy féltetős szín alá bebújnia az elemek elől.

ANGOL BOXOS TARTÁS:

Itt egy különálló helységben, szó szerint dobozban tartod a lovad. Az ajtó ketté van osztva, így ha a felső részt nyitva hagyod, kedvére nézelődhet kedvenced, mintegy, kósza szabadság fílinggel ellátva. Bár véleményem szerint, ezzel csak azt érjük el, hogy lovunk még jobban vágyjon ki, mivel látja, hogy a saját helyével ellentétben, kint milyen nagy szabad tér van.

Ezek a dobozok általában fából vannak. Ergó, télen hideg, nyáron meleg. Mivel kicsi a tér bent, télen nem tud kedvére mozogni a ló, így fázik. Mivel kicsi a tér bent, nyáron beszorul a meleg így izzad és fuldoklik a ló, plusz minden bögöly és szúnyog szabályos terítékként kezeli a csatakos testét. 

Önitatót szerelhetsz be, de az abrakolást, szénázást, trágyázást nem úszod meg.

Egyetlen előnye, hogy nem kell a legelőn rohangálnod a lovad után, ha kedved szottyan lovagolni, mert mindig kéznél lesz.

FUTÓISTÁLLÓS TARTÁS:

Ha a lólétszámnak megfelelő méretű az istálló, még ha fából is van építve, kedvezőbb tartási mód, mint az előzőek. 

A lovak kedvük szerint és az időjárás függvényében használhatják. Ha megfelelően helyezzük el a nyílászárókat, jó szellőzést biztosíthatunk. Az ablakokra tehetünk szúnyoghálót, az ajtóra - ami jó nagy legyen, hogy több ló is használhassa egyszerre - rakhatunk széles zsákszövet csíkokat, ez kint tartja a vérszívókat, de nem akadályozza a légmozgást. 

A lovak pedig, mivel okos állatok, gyorsan megtanulják, hogy nemcsak hogy nem bánt, de még jó móka is átmenni közöttük. 

Két hátránya van:

- időnként ki kell tolni a trágyát,
- mivel zárt tér, verekedések alkalmával nagyobb a sérülésveszély.

ISTÁLLÓS TARTÁS:

Egy sportlónak, mondhatni a legideálisabb tartási mód. 

Ha van rá lehetőség, vályogtéglából építsük. Télen fűt, nyáron hűt és nem utolsó sorban, olcsó. A futóistállóhoz hasonlóan, itt is fontos a nyílászárók megfelelő elhelyezése és a vérszívók elleni védelem alkalmazása.

Önitató itt is szerelhető, de a szálas-szemes takarmány adagolása és a trágyázás itt is állandó feladat. Ha kicsi az istálló, állásban, lekötve is lehet a ló, de szerintem egy tágas box, azért humánusabb és kellemesebb hely kedvenceinknek. Pláne, ha vastagon meg van szórva aranysárga szalmával, a rácsban illatos széna, az etetővödörben pedig finom zab várja az edzéstől megfáradt hátasunkat.

Ha van mód némi legelő látogatásra is, az már maga a tökély.

Végezetül szeretném egy fontos dologra felhívni a figyelmeteket:

A ló társas lény!

Mindegy, hogy hol tartod a lovad, mennyit foglalkozol vele, mennyire szereted és ő mennyire szeret téged.

Tudom, hogy nem ezt szeretnétek olvasni, de az embernek ember, a lónak ló a társa. Önzés lenne, ha ezt nem látnánk be. Ha igazán boldognak és elégedettnek akarjátok tudni kedvenceteket, akkor hozzá hasonLÓ társat adtok mellé. 

A kecskét és a macskát felejtsétek el. A semminél pedig még egy póniló is jobb.

Írta: Kothencz Henrietta író és lovastréner 

A téma szerelmesei még többet olvashatnak, láthatnak az általa létrehozott Lóháton negyven felett facebookos oldalán, vagy látogassatok el a hasonló című személyes blogjára.

Lóvásárlás

Avagy, vegyünk-e lovat magunknak, vagy gyermekünknek?

Nagyon egyszerű a válasz: ne.

Most valószínűleg lókupecek garmada hördül fel elszörnyedve és sűrű szitkok közepette átkozzák el a nevem, én mégis kitartok a véleményem mellett és itt, rögtön le is vezetem, hogy miért:

Mint mindig, most is saját kútfőből merítek. Vagyis saját tapasztalataimat írom le...

Véletlen, de itt is három alternatíva közül választhatunk:

- saját ló - saját istállóban,

- saját ló - bértartásban,

- bérló - lovardából, lovasfarmról.

SAJÁT LÓ – SAJÁT ISTÁLLÓBAN:

A megtestesült álom…

Vagy mégsem?

Minden lovas kislány, miközben kifésüli a rózsaszín egyszarvúja hullámos sörényét, arról álmodozik, hogy egy szép napon anyu és apu meglepi egy saját lóval. A makacsabbak még tini korukban is erről álmodoznak. Majd felnőnek, sokat dolgoznak és egyszer csak saját pénzből, megveszik álmaik csoda táltosát. 

Vagyis azt a lovat amire elég a gondosan összekuporgatott, spórolt pénzük.

Majd a kert végében a párjuk segítségével összetákolnak egy féltetős színt, karámmal.

Minden nap ébredés után az első dolguk, hogy még félálomban, csipás szemekkel (napsütésben, hóesésben, karácsonykor, vagy éppen munkába menet előtt) megetessék, megitassák megtestesült álmukat, a saját lovukat.

Esténként sietnek haza, hogy a pici karámban lemozgassák futószáron kedvencüket. Majd jöhet az etetés, itatás, lóápolás. (mert, hát ugye az ember sem fekszik le koszosan)

Hétvégenként büszkén ülnek fel a karámban hátasunkra és a szomszédság áhítatától övezve produkálnak minden jármódot. (lépés, ügetés, vágta)

A bátrabb szomszédgyerekeket meglovagoltatják, majd kiviszik a lovat az árokpartra egy kis jutalom legelésre.

Ha idejük engedi, a kövesúton, veszélyes attrakciókat bemutatva, kivonulnak a közeli gyepre, „tereplovagolni”.

Saját lóhoz, saját szerszám dukál.

A nyereg, kantár, alátét, futószár, lótakaró (hideg téli estékre), kötőfék, kikötőszár, lóápoló eszközök, lószerszám ápoló szerek, még a legolcsóbbak is tetemes összeget adnak ki. Egyetlen előnyük, hogy ha vigyáz rá az ember, csak egyszer kell megvásárolni.

Teljesen mindegy, hogy egy, vagy tíz lova van az embernek. Takarmányt kell venni és tárolni.

Ha kis tételben veszi az ember, horror áron jut a zabhoz, szénához, szalmához, lucernához. Ha sokat vesz, olcsóbb, de több hely kell a tároláshoz.

Ahogy a mondás tartja „ahol bevétel van, ott kiadás is”, vagyis, ha etetnek egy lovat, az előbb utóbb bizony trágyázni fog.

Egy darabig szórhatják a kiskertjükre, és a szomszédok is hálásak lesznek a természetes tápanyagért, de előbb-utóbb úgymond telítődni fog a piac. Innentől fogva, komoly erőfeszítéseket fog okozni a trágya eltüntetése.

Az éves tetanusz-influenza oltás, kéthavonta körmölés, negyedévente féreghajtás, akkor is szükséges, ha a ló egyedül van. (ezek megfizethető, de nem olcsó kiadások) - és itt még szó sincs arról, hogy az ember versenyezni indul a lóval, mert akkor, ehhez még egyéb plusz költségek is csatlakoznak.

Ha ennyivel megúszható lenne az állatorvosi költség, az tökéletes lenne. De a leggondosabb tartás mellett is támadhat a mumus a kólika.

Minden lovas rémálma, hogy benéz a lovához és az a földön fetrengve kínlódik. Ha alapvetően erős, egészséges a ló, időben észlelik a bajt és az állatorvos a megfelelő injekciókat adja be, megfelelő mennyiségben, akkor igaz, hogy rámegy a gatyája is a tulajdonosnak az orvosi költségekre, de legalább a ló életben marad. - ez a jobbik eset, amikor szerencséjük van.

Ha nincs szerencséjük, kedvencük minden erőfeszítésük ellenére elpusztul. 

Mondanom sem kell, hogy egy ló tetemét nem lehet elásni a kert végében. Komoly előírások vannak ezzel kapcsolatban, amiket be kell tartani. (és ez újabb, nem csekély költséggel jár)

A szertett ló hiánya, hatalmas űrt hagy az egész család lelkében. A karámot idővel lebontják és a szín alatt elkezdenek szerszámokat tárolni.

De ne legyünk borúlátók.

Nézzük más megközelítésből a történetet.

A ló nem betegszik meg. Egészséges, boldog tagja a családnak.

A családnak, akik néha szeretnének elmenni kirándulni, nyaralni, vagy egyszerűen csak sok más dolguk akad és már nem érnek rá minden nap foglalkozni a lóval.

Választhatnak. Vagy nem mennek kirándulni, vagy rábízzák valakire a lovat.

De kire?

A nagyi túl öreg az anyós fél a lótól a szomszéd pedig múltkor is lenyúlt fél zsák zabot.

Eleinte még vannak lelkes lovas barátok, de idővel azok is elfogynak és a ló sajnos, akár hogy is nézik, nem fér el a csomagtartóban.

A terepre kijutás is egyre veszélyesebb, ahogy nő a környéken a forgalom és a lovaglás társaság nélkül egy idő után unalmassá válik.

A család napokon, heteken keresztül tanakodik, de a végén megszületik a döntés.

Mindenki nagyon szereti a lovat, de belátják, hogy több idejük, pénzük, energiájuk marad, ha eladják.

Megsiratják, hiányozni fog nekik, de keresnek neki egy jó gazdát és megválnak álmaik megvalósítójától a saját és a ló érdekében…

SAJÁT LÓ – BÉRTARTÁSBAN:

Miután megvettük álmaink lovát, kerestünk egy szimpatikus helyet a számára és leperkáltuk az első havi bértartást, a gondozással járó feladatok áthárulnak a bértartóra, aki a nem csekély összeg fejében elvégzi ezeket.

A ló tulajdonosára már csak az élvezet vár.

Vagy mégsem?

Igaz, hogy nem kell az etetéssel, trágyázással bajlódni és ha nincs kedve, vagy ideje a tulajdonosnak, a ló akkor is el lesz látva.

De a plusz költségek (állatorvos, kovács), általában nincsenek benne a bértartásban. Valamint a versenyzéssel járó extrák sem.

Bármi sérülés, vagy betegség adódik, nem csak fizetni kell, hanem azért illik végigasszisztálni a gyógyulási folyamatot, ami sok időt és energiát vesz el a tulajdonostól. - pláne, ha több tíz kilométerre lakik az istállótól.

„B” verzió. Nincs betegség, nincs sérülés, mindenki boldog és elégedett.

A tulajdonos eleinte minden nap kimegy a lóhoz. A második hónapban, már csak hetente egyszer. Fél év múlva, már csak havonta egyszer és egy év elteltével, már a bértartás összegét is úgy küldi ki egy ismerőssel.

Mindezt nem azért, mert már nem szereti a lovat. Egyszerűen azért, mert ő is csak egy halandó ember, akinek munkahelye van, családja, néha megbetegszik, néha rossza az idő, vagy egyszerűen csak van más fontosabb dolga.

Kitartóbbaknál és jobb anyagi helyzetben lévőknél másfél év után szomorú, de elkerülhetetlen döntést hoz a tulajdonos. Sajnálja és rossz érzést kelt benne, de eladja a lovat.

Majd egy év elteltével, egyszer csak ötletszerűen keres egy lovas helyet és amikor csak ideje engedi, kijár lovagolni.

A teljesség kedvéért, azért ne feledkezzünk meg a bértartás egyéb pozitív oldalairól sem.

Akkor ül fel az ember a lovára, amikor csak kedve és ideje engedi, új ismeretségeket lehet kötni, csatlakozni lehet a többi lovashoz pályán és túrákon is. - valljuk be a lovaglás társaságban azért mégis csak jobb mulatság.

Részt vehetünk az istálló rendezvényein, háziversenyein.

Valamint a helyszínen könnyebben találunk olyan edzőt a saját és lovunk számára, aki szívesen csiszolgatja mindkettőnk tudását.

BÉRLÓ – LOVARDÁBÓL, LOVASFARMRÓL:

Tömény lovasélmény anyagi felelősség nélkül.

Akkor megyünk lovagolni, amikor csak akarunk. Csak az adott órát kell fizetni. Nincs extra költség. ( állatorvos, kovács)

Versenyezni bérlóval is lehet. - A költségek ugyan azok, mint a saját lovas verzióban. Plusz a ló bérlésének díja. 

Viszont itt nem vagyunk helyhez kötve, ha nyitottak vagyunk a változatosságra. Időnk, pénzünk, energiánk függvényében akár minden alkalommal újabbnál-újabb helyeket és lovakat ismerhetünk meg. Új lovas barátságokat köthetünk és bármilyen stílusú lovas rendezvényen részt vehetünk és minden adott lovas stílusirányzatot kipróbálhatunk.

Bár nem alakul ki olyan mértékű kötődés, mint a saját ló esetében, szerintem annak is meg van a varázsa, amikor az ember egy új lóval ismerkedik meg. Ilyenkor minden túra, vagy osztályban lovaglás, egy új kihívás. Amely kihívásnak megfelelés, véleményem szerint csak a javára válhat minden lovasnak.

Ezen felül gondoljunk csak bele, mennyi pénz, idő, energia, egy lovardát fenntartani. Ha rendszeresen kijárunk egy lovas helyre lovagolni, kvázi támogatjuk anyagilag az adott helyet, ami ezáltal tovább tud működni. Így nem csak magunknak, hanem más lószerető embernek is biztosítjuk a lehetőséget, hogy kedvező áron és feltételek mellett tapasztalhassa meg a lovaglás nyújtotta pozitív élményeket.

Ötletek, ha nincs mindig pénz a lovasórákra:

- Ha nem féltek a fizikai munkától lehet találni olyan lovas farmokat, ahol némi segítségért cserébe - trágyázás, istállófestés, bálabehordás, stb.- lovagolhattok.

- Szerezz új lovas kuncsaftokat a lovardába, cserébe ingyen lovaglásért.

- Ha megvan hozzá a tudásod, vállald el nehezen kezelhető lovak lemozgatását.

- Mindig van olyan, aki nem ér rá eleget foglalkozni a lovával. Ajánld fel neki, hogy rendszeresen lelovagolod.

És még sorolhatnám….

Mottóm: „Ha egy lovas ember akar valamit, azt véghezviszi.”

Írta: Kothencz Henrietta író és lovastréner 

A téma szerelmesei még többet olvashatnak, láthatnak az általa létrehozott Lóháton negyven felett facebookos oldalán, vagy látogassatok el a hasonló című személyes blogjára.

Lovak dicsérete I. - Misztérium

Lóra termett a magyar! - tartja a mondás. Sokan szeretnének lovat tartani, vagy lovagolni. Többen megteszik, de szép számmal vannak olyanok, akik csak csodálják ezeket a pompás, hatalmas állatokat, ám termetüknél fogva félnek is tőlük. 

Talán segít a félelmek oldásában és kedvet is kapnak, ha a most induló cikksorozatunkat elolvassák. 

Fotó: Konthencz Henrietta

A Vidéken újrakezdők csoportban több lovas tagunk is van, ezek egyike Henrietta. A lovas sorozatunk írásai őt dicsérik. Hasznos ismeretek tárháza kezdő lovasoknak és a lótartás, lovaglás gondolatával barátkozóknak egyaránt, ám akik irodalmi élményekre vágynak csupán, ők sem fognak csalódni.  Fogadjátok szeretettel.

Lejátszás: https://www.facebook.com/lohatonnegyvenfelett/videos/470281580139892/

MISZTÉRIUM

Szeretnék köszönetet mondani egy követőmnek, mert nagyon jó témaötletet adott. 

A kommentjének az volt a lényege, hogy miért kell túllihegni, túlmisztifikálni ezt a ló dolgot? 

És ez a gondolat szöget ütött a fejemben…

Tényleg misztikus állat a ló, vagy csak én „lihegem” túl a történetet?

Őszintén szólva, nekem nemcsak a ló, hanem az ember és az összes többi élőlény, mind-mind egy kicsit misztikus. 

Mert értem én, hogy a tudomány mindent megtud magyarázni és már mindent felfedeztek, bebizonyítottak, de nekem akkor is a józan paraszti eszem azt súgja, hogy az, hogy létezünk, az maga a csoda és, hogy minél „egyszerűbb” egy lény, annál közelebb van a természethez, annál jobban rá van hangolva, érzékenyebb rá. 

Amit még ősemberként mi is tudhattunk – de mára, már elfelejtettünk – azt ők még mindig érzik, és csak úgy, maguktól tudják. 

Ha belegondolunk a születés, maga egy csoda.

Egy szemmel nem látható, apró sejtből egy külvilágtól elzárt burokban, gyakorlatilag a semmiből kifejlődik egy élőlény. 

Példának okáért egy ló.

Egy olyan állat, amire ha ránézünk, azt gondolhatjuk, hogy nem is valóságos. 

Számomra bámulatos, hogy - a fizika törvényének ellenszegülve,- négy kecses, vékonyka láb hordoz egy több mázsás testet. Mi ez, ha nem mágia? 

És nem csak egyszerűen nehézkesen megtartja, hanem lendületesen viszi előre, elrugaszkodik, megemeli, és amikor visszahuppan a földre nem csuklik össze, nem törik darabokra, hanem megy tovább. 

Ha ez nem lenne elég, az ember még nyerget tesz rá, és ő maga is ráül, és a ló lábai, még ezt is kibírják... 

Nem beszélnek.

Mégis értik egymást, és nem beszélik a nyelvünket, mégis értenek bennünket. 

Volt alkalmam megfigyelni, hogy beteg gyerekekkel, hogyan viselkednek. Mi nem tudjuk megmondani nekik, hogy vigyázzanak rájuk, ők mégis türelmesebbek, engedékenyebbek velük. Szinte csikóként terelgetik, óvják őket. Mi ez, ha nem csoda? 

A máskor kezelhetetlen kancám, miért tudott lépésben hazavinni, miközben – a saját bénázásom következtében – törött kézzel, a fájdalomtól félájultan lógtam rajta? 

Ha túrázás közben eltévedünk, és a lóra rábízva a nyakába dobjuk a szárat, ő hogy talál haza? 

Vihar közeledtével mindig betereltem a lovaimat az istállóba, mert féltem, hogy beléjük csap a villám. Volt, hogy kergetőztem velük, mégsem akartak bemenni, és volt, hogy már maguktól ott toporogtak az istálló tövében és ahogy kinyitottam a kaput, csak úgy tódultak befelé. 

Hogy mi volt a különbség?

Amikor kergetőztünk csak egy kiadós nyári zápor lett a fekete fellegekből. Amikor pedig maguktól bekéredzkedtek, leszakadt az ég és szinte világvégét ígérő vihar támadt. 

Honnan tudták?

Hogy érezhetik azt, amit mi csak az időjárás jelentésből sejtünk? 

Honnan tudják a karámba kicsukva, hogy bent az istállóban haldoklik egy társuk? 

Miért hagyják magára, - még a saját anyja is - a kint született életképtelen csikót? 

- Azt a csikót, amelyiket én bevonszolok a boxba, állatorvost hívok hozzá, infúzióra köttetem, megteremtem neki az összes életben maradáshoz szükséges feltételt és mégis elpusztul. – 

Miért védik vállvetve a karámban megszületett másik csikót, honnan tudják a még magzatmáztól maszatos, pihegő újszülöttről, hogy erős és egészséges lesz? Honnan tudják, műszerek, orvosi ismeretek és vizsgálatok nélkül? 

Miért vagyok ideges, hisztis és türelmetlen, ha nem mehetek napokig ló közelbe? És miért nyugszom meg, már a látványuktól, érintésüktől, a velük, közöttük eltöltött időtől? 

Különleges lennék? 

Kétlem. 

Én csak élvezem, kihasználom az általuk keltett, nyújtott érzetet, és ez maga a varázslat. 

Cserébe „reklámozom” őket. „Rajongókat” szerzek nekik. 

Mea culpa. (Én vétkem.) 

Mert a mai gépekkel telezsúfolt életünkben, sajnos szükségük van egy kis „piárra”. 

Tudom, hogy a gépek manapság nélkülözhetetlenek, de látom, hogy lassan, teljesen átveszik az uralmat felettünk, és mi bezárkózunk a hideg, rideg világukba ahelyett, hogy kimennénk a szabadba az élő, érző lények közé. Nem örökre, végérvényesen, csak addig, amíg ráérzünk újra a valós lételemünkre a nyitott, szabad, zöld térre és egy kicsit visszatérünk az éltető természethez. És újra, mint az ősember, mezítláb, bőrökbe bújva, talpunk alatt érezve az energiát adó földet, "tudatlanul" megértjük az állatokat és a természetet… 

Értjük, majd részévé válunk, és ebben segít a ló… 

Ez maga a MISZTÉRIUM...

Írta: Kothencz Henrietta író és lovastréner 

A téma szerelmesei még többet olvashatnak, láthatnak az általa létrehozott Lóháton negyven felett facebookos oldalán, vagy látogassatok el a hasonló című személyes blogjára.