A rendelet a búvóhely fogalmát a következőképpen határozza meg: „olyan hasznos ízeltlábúak számára fából, nádból, lyukas téglából, agyagból vagy ezen anyagok együttes felhasználásával készített menedék, ahol azok szaporodhatnak, valamint menedéket találhatnak az időjárás viszontagságai ellen.”
A felsoroltakon kívül a biológiai ciklusokhoz való alkalmazkodást is segítik a búvóhelyek, ide húzódnak vissza például a madarak elől nappalra az éjjel vadászó rovarok, amelyek kártevő-gyérítő hatékonyságát nagymértékben segíti, ha az idő és az energia nagy részét nem kell búvóhely kereséssel tölteni, és nem kell hosszú utat megtenni a búvóhelytől a préda eléréséig. A napi ciklusokon túl az éven belüli biológiai igények kielégítése is kötődhet a búvóhelyekhez, így a párosodás, a vedlés, a telelés stb. és még sorolhatnánk!
A jogszabály meghatározza a minimális felületet és a tennivalókat is, amelyekkel kielégíthető ez a támogatási feltétel: „Az ültetvényben hektáronként legalább 1 m2 területen a ragadozó ízeltlábúak számára megfelelő búvóhelyet, szaporodó helyet kell létesíteni, azt évente gondozni és 5 éven át fenntartani.”
A hasznos ízeltlábúak nagy fajgazdagsággal fordulhatnak elő az erős hatású vegyszerektől megkímélt bioföldeken; szerepük felbecsülhetetlen lehet. Az ökológiai gazdálkodás növényvédelmében célunk mindig az legyen, hogy a károsítók számára kedvezőtlen feltételeket, a hasznosak részére pedig kedvezőket teremtsünk; sokszor ezen áll vagy bukik az egész védekezés sikere.
Sokféleképpen segíthetünk, ilyen lehet a fajban gazdag, az egész tenyészidőben virágzó növényeket tartalmazó növénytársulás biztosítása, amely gazdag táplálékforrásként és búvóhelyként szolgálhat. Ha elkerülhetetlen a kezelés, akkor „kímélő” szereket alkalmazzunk, lehetőleg célzott kezeléssel és/vagy kezeletlen területek „meghagyásával”.
A természetes búvóhelyeket, szaporodóhelyeket ne romboljuk és létesítsük ezek mesterséges változatait, a hasznos ízeltlábúakat kímélő talajművelési eljárásokat, növényápolási rendszereket részesítsük előnyben stb.
Véleményem szerint annál hatékonyabban szolgálják kis segítőinket a mesterséges búvóhelyek, minél változatosabbak és minél sűrűbben helyezzük el őket. Az előírásokat ki lehet elégíteni hektáronként egyetlen típusú és egyetlen helyen létesített, egy négyzetméternyi búvóhellyel, de ettől ne várjunk számottevő eredményt, főként a kis mozgásterű, röpképtelen vagy rosszul repülő ízeltlábúaktól. Sokkal többet ér az esetenként kis alapterületű, de a hasznos ízeltlábúak mozgékonyságához illeszkedő, sűrűn elhelyezett búvóhely létesítése.
Amennyire eltérő méretűek (pár tized mm-től a néhány cm-ig), rendszertani besorolásúak, táplálkozásúak és viselkedésűek ezek a segítő ízeltlábúak, annyi féle az igényeiket kielégítő búvóhely is.
Nézzük, hogyan néznek ki a leggyakoribb hasznos rovarcsoportok kedvenc búvóhelyei!
Fülbemászó (Forficulidae)
1. ábra. A közönséges fülbemászó
A közönséges fülbemászó 10-15 milliméteres, rozsdás gesztenyebarna színű, a fej világosabb, a lábak pedig sárgák. A lapított testű hosszúkás rovar, amelynek jellegzetessége a potroh végén lévő fartoldalék harapófogószerűen ívelt a hímeknél, a nőstényeknél közel párhuzamos (1. ábra). A fartoldalék szolgál a táplálék elfogásához, szájhoz emeléséhez és az ellenségek elriasztásának is ez az eszköze, sőt a szárnyakat is ennek segítségével nyitja ki ez a rovar. Egyébként a közönséges fülbemászó elég ritkán repül.
A fülbemászó éjszakai életmódú, elsősorban más ízeltlábúakkal (levéltetvekkel, hernyókkal, petékkel stb.) táplálkozó nagyon hasznos rovar, bár a szirmot, a pollent és az érett, édes gyümölcsöket is szereti (a gyümölcsöket rendszerint nem ő, hanem más kártevő rágja ki).
A nappalt többnyire rejtőzködve tölti betekeredett levelekben, repedésekben, kéreg alatti vagy földben lévő üregekben, kedvenc búvóhelye a kirepedt vagy kirágott gyümölcs belseje.
2. ábra. Fülbemászó búvóhely (Bánfi Brigitta felvétele)
A búvóhely leírása: a vadászó helyen rejtőzködést biztosító búvóhelyek sokfélék lehetnek: a törzsre, erős ágakra gyűrten, lazán lerakott ruhaanyagok is megteszik, de jobb, a szinte kizárólag a fülbemászók által használt virágcserép búvóhely (2. ábra). Szalma, széna, moha, fagyapot valamelyikével lazán kitöltött virágcserepet szájával lefelé úgy kell a felfüggeszteni a fákra, tőkékre, hogy szája érintkezzen erős vázágakkal, hajtásokkal. Véleményünk szerint fánként egy, illetve 2-3 tőkénként egy 10-12-es virágcserép elégnek bizonyulhat. A 10-es cserépből mintegy 130 db, a 12-esből hozzávetőlegesen 90 db kell az 1 m2-hez. Évenként legalább egyszer cseréljük ki a cserépben lévő növényi anyagot! A figyelmes kertész megteheti, hogy a gyümölcsérés időszakában nappal átviszi a fülbemászókkal „teli” cserepeket olyan növényekre, amelyeken akkor nincs érő gyümölcs. Ezzel mindenki jól jár!
Futóbogarak vagy futrinkák (Carabidae)
3. ábra. Jellegzetes futóbogár
A ragadozó bogarak (Adephaga) alrendjébe tartozó család, amelynek hozzávetőlegesen 650 faja él Magyarországon. A bogarak nagy része éjjel vadászó ragadozó; rovarokat, rovarlárvákat, bábokat fogyasztanak. Nagyon hasznosak, ismert kivétel a növényevő és kizárólag a kalászos gabonaféléket károsító gabonafutrinka, amelynek lárvája a gabona „csócsárló”.
A család kifejlett bogarainál jellegzetesen a szárnyfedő hátul lekerekített, amely a rovar potrohát általában teljesen lefedi. Az elülső (kemény) szárny rendszerint hosszanti irányban rovátkolt, a lábak általában hosszúak és vékonyak, láthatóan a gyors futásra teremtettek. Egyes nagyobb fajok egyedei egy métert akár 7-8 másodperc alatt is lefutnak. Egy jellegzetes futóbogár alkatot mutat a 3. ábra.
Hasznuk elsősorban a talajszinten észlelhető. Szakirodalmi adatok a cseresznyelégy talajban, talajszinten előforduló fejlődési állapotainak hatékony gyérítését emelik ki, de más, lombon, gyümölcsön károsító, de a talajban bábozódó károsítók fogyasztásáról is rendelkezünk megfigyelésekkel. Egyes fajokra jellemző, hogy a növényekre is felmásznak, ha a zsákmány ott található tömegesen.
Tekintettel éjjeli életmódjára, nappalra a bogár elbújik, jellemzően vagy a földben lévő kis járatokba, talajrepedésekben, kövek alatt vagy lehullott falevelek, letört ágak védelmébe.
A búvóhely is ezeket a kedvező feltételeket teremti meg a futóbogarak számára, bár a futóbogarak is szívesen igénybe veszik a holyvák részére létesített sziklakerteket is.
4. ábra. Búvóhely futóbogaraknak (Bánfi Brigitta felvétele)
A búvóhely leírása: egymásra sátorszerűen (4. ábra) vagy rőzsekupac-szerűen vagy rendszertelenül (szórtan) felhalmozott, elhelyezett vékony és vastag ágakból álló rakat, amelybe köveket is rakhatunk, de feltétlenül kerüljön bele jó néhány hullott falevél. Véleményem szerint az egyenként hozzávetőlegesen 1-2 tized négyzetméter alapterületű búvóhelyek létesítése lehet a megfelelő gyakorlat, értelemszerűen ilyenekből 5-10 db/ha szükséges, ha kizárólag ebből a típusból szeretnénk kielégíteni az AKG rendelet vonatkozó előírásait. A lelapult, lazaságát elvesztő búvóhely nem tölti be feladatát, ezért érdemes évenként egyszer átrakni, vagy újat készíteni. Az újrarakás ne késő ősszel, télen legyen, mert a bogarak „számítanak rá”, amikor betelelnek.
Holyvák (Staphylinidae)
5. ábra. Jellegzetes holyva
A mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjébe tartozó család fajokban igen gazdag, Magyarországon 1200-nál több fajt észleltek eddig. A fajok többsége meglehetősen kicsi, a testhossz 1 és 40 mm közötti, többségük 7 mm-nél rövidebb. Küllemük legjellegzetesebb jegye, hogy a szárnyfedők (néhány fajtól eltekintve) megrövidültek annyira, hogy a potroh nagy része fedetlenül marad. Emiatt a potroh nagyon mozgékony, minden irányban, még előre is hajlítható. A test rendszerint erőteljesen megnyúlt, oldalai egymással párhuzamosak. A rövid szárnyfedők alatt vannak a bonyolult módon összehajtogatott, jól fejlett szárnyak. Ezeket kibontva rendkívül gyorsan tudnak szárnyra kelni, szinte egy pillanat alatt képesek elrepülni, legjellemzőbben az esti órákban. Színezetük rendszerint nem feltűnő, fekete vagy barna. Egy jellegzetes holyva megjelenési jegyeit mutatja az 5. ábra.
Általánosságban a kifejlett bogár és a lárva is ragadozó, levéltetvek, más apró rovarok, atkák, rovarpeték vannak étrendjükben. Mozgékonyságuk és kis termetük miatt minden részhez hozzáférnek, még a szúbogarak járataiban is előfordulnak.
A hasznosságuk megítélésében fontos sajátosságuk, hogy kis egyedsűrűség mellett is megtalálják a prédaállatokat.
A holyvák többségükben a talajon, avarban, az évelő növények tövében és kövek fedezetében találnak menedéket. A jó mesterséges búvóhely is ezeket a feltételeket biztosítja.
A búvóhely leírása: irodalmi adatok mutatnak arra, hogy a sziklakertek, vagy ahhoz hasonlóan létesített élőhelyek nyújtják a megfelelő védelmet a holyvák részére (lágybogarak is kedvelik ezt a búvóhely típust). Földből, kövekből, sziklákból megépített, vegyes évelő növényekkel (lehetőleg kutyatejféle legyen közöttük) beültetett sziklakertek a megfelelők. Véleményem szerint a gyümölcsben, szőlőben hektáronként két-három egyenletesen elhelyezett sziklakert már jól szolgálja ezeknek a hasznos bogaraknak a tevékenységét. Az egyszer lerakott sziklakert tartósan a helyén maradhat, de ügyeljünk arra, hogy mindig legyen megfelelő növényállomány.
Katicabogarak (Coccinellidae)
A mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjébe tartozó család fajokban igen gazdag. A bogarak 1-2 mm-től 8-9 mm nagyságúak, jellemzően félgömbalakúak, lárváik 6 lábúak, rendszerint tarka színűek, hátukat tüskék, rücskök borítják. A gyakori fajok – a kifejlett bogarak és a lárvák egyaránt – hasznosak, közülük csak a lucernát károsító lucernaböde a kivétel. A kistestűek atkákat, pajzstetveket fogyasztanak, a nagyobbak főként levéltetvekkel táplálkoznak, bár más ízeltlábúak is lehetnek áldozataik. Túlnépesedés esetén a kannibalizmus is megfigyelhető. A szántóföldi növényeket, zöldséget, gyümölcsöt és szőlőt is benépesíthetik.
A búvóhely leírása: irodalmi adatok mutatnak arra, hogy elálló fakéreg alatt, fákon levő üregeket szívesen használják ezek a bogarak búvóhelyként. A katicabogarak részére könnyen és olcsón lehet hatékony búvóhelyet készíteni. 10-15 cm átmérőjű, 25-40 cm hosszú, hengeres ágakba 2 mm-től 8-9 mm-esig szabálytalanul elhelyezett, kissé felfelé lejtő furatokat készítünk, melyekre ettől kicsit nagyobb átmérővel bejáratot (1-2 mm mély) tehetünk. Az egészet az esőtől tető fedje (1. ábra). Gyümölcsfákra, szőlőre, tartókarókra, tárolók falára, kerítésoszlopokra helyezhetjük, de az élőhelyhez közel legyen. Véleményem szerint a gyümölcsösben, szőlőben hektáronként 8-12 egyenletesen elhelyezett katicabúvóhely már jól szolgálja ezeknek a hasznos bogaraknak a tevékenységét.
1. ábra. Katicabúvóhely fatörzsből. Ezeket az épített búvóhelyeket mindig úgy helyezzük el, hogy a szél ne lóbálja (szélárnyékba, alul is rögzítve stb.)
Zöldfátyolkák (Chrysopidae)
A recésszárnyúak rendjében a zöldfátyolkák családjába tartozó rovarok nagyon jelentős hasznos szervezetek. A kifejlett rovarok jellemzően 10-12 mm hosszú, fűzöld színű állatok, amelyek nyugalmi állapotban recézett szárnyukat háztetőszerűen tartják potrohuk felett. A lárvák rendszerint két végükön elvékonyodó, lapított orsó alakú szervezetek, szájszervük sarló alakú, belül csatornázott, amely segítségével szívják ki áldozataik – főként levéltetvek – testnedveit. Néhány faj lárváira jellemző, hogy álcázzák magukat az elpusztított prédaállatok maradványainak „hátukra rakásával”. A fajok egy részénél a kifejlett rovar is és a lárva is ragadozó, néhánynál csak a lárva „húsevő”. A lárvák és a kifejlett rovarok is jellemzően éjszakai életmódot folytatnak.
A búvóhely leírása: megfigyelték, hogy kifejlett rovarok egy része szereti búvóhelyként használni a természetes üregeket, részben levált kéreg alatti fedett helyeket, besodródott levelek belsejét. Gyakran tapasztaljuk, hogy fűtetlen hétvégi házakba, padlásokra tömegesen vonulnak telelni azon fajok képviselői, amelyek imágó alakban telelnek. A belül üreges, redőnyszerű bejárattal kiképzett, esetleg lazán berakott, nagydarabos fakérget is tartalmazó „búvóhelyeket” kedvelik a zöldfátyolkák imágói (2. ábra), amelyek a nappali rejtőzésben és a telelésben is segítenek. Jó, ha a búvóhely kinyitható, mert így könyebb tisztítani. Hektáronként néhány így kialakított búvóhely már nagyon segítheti a fátyolkák hasznos munkáját.
2. ábra. Kedvelt búvóhely a fátyolkák részére
Egyéb hasznos ízeltlábúak
A levéltetvekkel, hernyókkal, más lárvákkal és egyéb ízeltlábúakkal (benne esetenként sajnos pókokkal is) utódait tápláló kaparódarazsak (Spheciformes) egy része a talajban kapart, más része szárakban rágott üregekben neveli utódait, a szúrással megbénított prédaállatok nyújtásával. A költőhelyen elhelyezett kis (3-8 mm) átmérőjű, hosszanti furatokkal ellátott ágacskákkal ez utóbbiak munkáját segíthetjük.
3. ábra. Egyszerűen és olcsón elkészíthető, ízeltlábúakat segítő búvóhely együttes
A gyümölcsös nélkülözhetetlen szereplői a beporzást végző méhek. A kőműves méhek (Osmia fajok) nagyon eltérő bölcsőket használnak (egyedi építésű üregek a talajban, más állatok elhagyott búvóhelyei, szabad felületekre épített fészkek). Egyes fajok az 1-2 mm-től a 12-14 mm átmérőjű járatokat kedvelik, ezeknek és hasonló igényű egyéb méheknek kedvezhetünk ilyen átmérőjű, néhány cm mély furatokkal ellátott fatörzsek, ágak kihelyezésével. Más egyedül, magányosan (nem közösségben) élő vadméhek, ilyenek pl. a szabóméhek (Megachile fajok), a csőszerűen üreges szárakat kedvelik, nekik nádkötegek kihelyezésével kedvezhetünk.
Készíthetők rovar-kvártélyok (szállodák), amelyek kombinálják néhány hasznos ízeltlábú igényeit szolgáló búvóhelyeket. Ilyenre mutat példát lapunk címlapfotója is, amely a következő elrendezésű: a felső háromszög bal oldala a kaparódarazsaknak, jobb fele a nádköteggel a vadméheknek, az alatta lévő kifúrt ágak a kőműves méheknek, míg az alul csibehálóval bekerített, lazán elhelyezett kéregdarabokkal a fülbemászóknak, fátyolkáknak és katicabogaraknak nyújt búvóhelyet.
A most bemutatott szép és praktikus eszközökön túl egyszerűbben és olcsóbban is készíthetünk ízeltlábú búvóhelyeket. Ilyenek lehetnek például a helyenként elhelyezett nádkötegek vagy a több fajnak kedvező vegyes búvóhelyek – lerakatok, amelyek lyukas téglákból, lyukakkal ellátott fatörzsekből, ágakból, ág- és nádkötegekből stb. állhatnak. Ilyenre mutat példát a 3. ábra.
A kártevőket gyérítő külső és belső élősködők, ragadozó életmódú ízeltlábúak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök és a megporzás szerepét nyújtó szervezetek is részei a biogazdaság hasznos állati közösségének. Az AKG rendelet ezek közül az odúlakó madarak és a hasznos ízeltlábúak védelmét szolgáló eszközök kötelező alkalmazását írja elő. Később, lapunkban már az AKG-től függetlenül ismertetünk néhány, a kétéltűek, hüllők és emlősök védelmét szolgáló eszközt és eljárást is.
Forrás: Biokontroll Hungária
Dr. Roszík Péter (Biokultúra 2010/1-2)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése