Keresés ebben a blogban

2018. május 31., csütörtök

Segítség, fülbemászó van a kertemben...

A közönséges fülbemászó (Forficula auricularia) mindenevő, élő növényi részeket is fogyaszthat, ugyanakkor számos kártevő rovar ragadozója. A levéltetveken, a pajzstetveken, petéken kívül az almamoly és a vértetű egyedszámát jelentősen visszaszoríthatja. Tömegesen elszaporodva kárt okozhat a dísznövények virágjaiban, gyümölcsöskertekben,  mert a szirmot, a pollent és az érett, édes gyümölcsöket is szereti (a gyümölcsöket rendszerint nem ő, hanem más kártevő rágja ki).
Fotó: Virágné Fejes Éva

Kártétele ellenére is nagyon hasznos rovar. Életmódjára jellemző, hogy alkonyati, illetve éjszakai állat. A nappalt a természetben lehullott, betekeredett falevelek, fakérgek alatt, repedésekben, föld alatti üregekben, vagy épp a kirepedt, kirágott gyümölcsök belsejében töltik, de az ember által épített környezetben is megtalálja a számára megfelelő alvóhelyeket, például régóta földön heverő tárgyak alatt. Annak ellenére, hogy képes repülni, szinte sosem figyelhető meg a levegőben.

Ennek ellenére sikerült őket meglesni, amikor a szárnyaikat elővarázsolják. Igazi csomagolóművészek! Ámulatba ejtően nyitják ki szárnyaikat.




Ennek az összeállításnak az első 13 másodpercében megfigyelhetitek a szárnyak ki és becsomagolását lassabban is.


Nagyon adnak a megfelelő hőmérsékletre és páratartalomra, ha ledobunk valahol egy vizes rongyot, szinte biztosak lehetünk benne, hogy másnapra hálás fülbemászó-kolóniára teszünk szert.


 Kép forrása: http://enfo.agt.bme.hu/drupal/node/10187


A fülbemászó bioirtására többféle csapdás módszert ajánlanak. 

Tegyünk ki este egy szájával lefelé fordított virágcserepet a kertben, alatta esetleg egy kis nyers krumplival. Reggelre a helyi fülbemászó-népsűrűségtől függően nyüzsögnek majd alatta a tőrbe csalt áldozatok, akiket hangulatunktól függően kivégezhetünk vagy közkegyelemben részesíthetünk.

Más helyen felakasztható csapdázást ajánlanak. A Biokontroll Hungária így írja erről: „A búvóhely leírása: a vadászó helyen rejtőzködést biztosító búvóhelyek sokfélék lehetnek: a törzsre, erős ágakra gyűrten, lazán lerakott ruhaanyagok is megteszik, de jobb, a szinte kizárólag a fülbemászók által használt virágcserép búvóhely (ld. ábra). Szalma, széna, moha, fagyapot valamelyikével lazán kitöltött virágcserepet szájával lefelé úgy kell a felfüggeszteni a fákra, tőkékre, hogy szája érintkezzen erős vázágakkal, hajtásokkal. Véleményünk szerint fánként egy, illetve 2-3 tőkénként egy 10-12-es virágcserép elégnek bizonyulhat. A 10-es cserépből mintegy 130 db, a 12-esből hozzávetőlegesen 90 db kell az 1 m2-hez. Évenként legalább egyszer cseréljük ki a cserépben lévő növényi anyagot! A figyelmes kertész megteheti, hogy a gyümölcsérés időszakában nappal átviszi a fülbemászókkal „teli” cserepeket olyan növényekre, amelyeken akkor nincs érő gyümölcs. Ezzel mindenki jól jár! „

Kép és kísérőszöveg forrása: https://www.biokontroll.hu/ragadozo-izeltlabuak-buvohelyei/


Nagyapai trükk, hogy pár olyan gyümölcsöt, amit pl. a moly megtámadott (leginkább az összeérő, sötétben, eldugott helyen lévő gyümölcsök ilyenek, gondosan becsomagolta újságpapírba, hogy ott találjanak menedéket a fülbemászók. Ott bent ideális a hőmérséklet, a páratartalom és még az élelem is helyben van, nem fognak máshová menni. Öregapánk tehát nem csinált mást, mint pár gyümölcsöt feláldozott a többiért.

Úgy is elterelhetjük őket növényeinkről, gyümölcseinkről, ha a kertben, a fák alatt készítünk nekik egy rovarhotelt. Szénát, cserép- és kődarabokat tegyünk egy ládikába. Pici tálkában, kupakokban, üvegtetőkben helyezzünk ki a láda alá vizet, sőt, ha némi cukrot is teszünk bele, még jobban fogják kedvelni, mert édesszájúak is, nem csupán mindenevők. Egy-két nyers zöldséget, krumplit, jól érett gyümölcsöt is tegyünk a láda alá. Így jól ellesznek ezzel egy ideig, s nem a káposztalevelek által begyűjtött nedvességre fognak ácsingózni, nem ott keresnek a nappali melegben hűs, páradús búvóhelyet, se nem a gyümölcsfákon. Bár rovarigényüket ekkor is ki fogják elégíteni, de az éjszakai vadászat után visszatérnek az ideális szállodájukba.


Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/372461831667305143/

Nálunk a virágcserép-tojástartó kisméretű, mobil menedékhely vált be idén.
A tojástartót harmonikaszerűen összegyűrtem, megkötöztem, majd karikába hajtottam és egy-egy virágcserépbe tuszkoltam, úgy lógattam fel több helyre is.





A fülbemászóknak egyébként sok ellensége van, például ragadozó rovarok, madarak, pókok, de egyes légyfajok is veszélyesek lehetnek rájuk. Megfelelő odafigyeléssel tehát hasznosíthatjuk a fülbemászókat a gyümölcsösökben, konyhakertben, ha szabályozzuk a populációjukat és épp ott biztosítunk nekik menedéket, ahol szükség van rájuk. 

Fentiek ismeretében sikeresen bevethetjük őket a levéltetvek elleni harcban is.


Írta: Virágné Fejes Éva


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése