Keresés ebben a blogban

2018. szeptember 18., kedd

Néhány fajta kukorica bemutatkozik

Ez a cikk azért született, mert nagyon sokan gyanakodva nézik az újabban Magyarországon is kapható mindenféle érdekes színű, méretű, felhasználású kukoricákat.

A kukoricákat az amerikai földrészen élő indiánok már legalább 7000 évvel ezelőtt is termesztették. Az elmúlt sokezer év alatt számtalan fajtáját nemesítették ki. Úgy tekinthetünk rá, mint Magyarországon a népviseletekre. Szinte minden falunak saját népviselete alakult ki. Ugyanígy minden magára valamit is adó indián törzs, amelyekből szintén számtalan volt, saját nemesítésű kukoricát termelt.

Most bemutatunk sok szép, érdekes fajtát, amelyek újak Magyarországon és olyanokat is, melyek régóta Magyarországon is honos fajták, tovább nemesítve, hogy a magyar klímához és szükségletekhez jobban alkalmazkodjanak.

Ősi, vagy legalább régi amerikai fajták 

 

 Art Verell's Sweet Corn (Art Verell Édes Kukoricája)

Édes - csemege kukorica

Kb. 75 nap alatt érik fogyaszthatóvá.
Kicsi, 1-1,2 méteresre nő a növény. Jobban csírázódik hűvösebb talajban, mint a többi fajta.

30 éve, tehát a 90-es évek közepén válogatással alakították ki ezt a fajtát.

 2019 ősztől árulja a vetőmagot a Csákvári Farm.

 

 Éjféli csemege (Midnight snack)


Édes, csemege kukorica

75-85 nap alatt érik be.
Nagyon édes, jóízű csemege kukorica. Tejes állapotában a szemek világos színűek, de ahogy érik, a szemek besötétednek sötétkék színűre. Rövid tenyészideje miatt hazánkban gond nélkül termeszthető

A kukorica 1.5-1,8 m magasra nő. A csövek 17-18 cm hosszúak.

1978-ra lett kinemesítve New Hampshire-ben, tehát ez NEM ősi fajta, bár elég régi.
2019 ősztől lesz kapható a Csákvári Farmnál.



Japonica kukorica

Flint (kovakő) típusú kukorica.  

85 nap érésig.
1,8 méteres az átlagos termete. 

Japánban, az 1800-as évek közepe táján nemesítették ki. Amerikába először 1890 táján érkezett.Elsősorban dísznövényként használatos, bár tökéletesen alkalmas étkezési és takarmány célra is. Az egyetlen csíkos levelű kukorica. A levelek brilliáns rózsaszín zöld, sárga és fehér csíkokkal pompáznak.  Sajnos a tövek többsége inkább zöldes, mint sokszínű. A címer sötét lila, a szemek sötétbordó színűek.

 Nagyobb tőtávolságot kell alkalmazni, hogy a színek jobban fejlődjenek.
A Csákvári Farm fogja árulni a vetőmagot 2019 őszétől. 




 

Stowell Örökzöldje

Édes, csemege kukorica.

80-100 nap alatt érik be.
20-23 cm-es csöveket nevel, egyet kettőt növényenként.

Nathaniel Newman Stowell nemesítette ki az 1850-es évek első felében, s az évtized második felétől van forgalomban. 

Ez a fajta onnan nyerte a nevét, hogy sokáig marad ehető, jól kitart a növényen. Azt is szokták csinálni, hogy az érett  csövet növényestül, gyökerestül kiszedik, fejjel lefelé lógatva tárolják. Így még sokáig főzhető marad fél-friss állapotban.

Íze a hagyományos főtt kukorica íz, ami a mai kitenyésztésű szuper édes kukoricák ízétől erősen különbözik. Bár ez nem annyira édes, szerintem az íze finomabb.

2019 tavasztól vásárolható a vetőmag korlátozott mennyiségben a Csákvári Farmtól. Ugyanez év őszétől már több mag áll majd rendelkezésünkre.

Vidéki Úriember (Country Gentleman)

Édes, csemege kukorica.

90 nap alatt érik be.

Cipész-szög típusú kukorica, ami azt jelenti, hogy a szemek keskenyek, hosszúak. Nem sorokban nőnek, hanem össze-vissza, ahogyan a képen is látszik.

Ne vessük addig, míg a hőmérséklet el nem éri a 15-16 Celsiust. A tőtávolság 12-15 cm távolság, a sorköz 60-90 cm legyen. A csövek 18-20 cm-esre nőnek és egyetlen kukorica két-három csövet nevel.
Ízét hosszabban megőrzi, mint a legtöbb szabadporzású kukorica.

1890 óta van forgalomban.
2019 őszétől lesz kapható a Csákvári Farmnál.

 

Hüvelyk Matyi (Tom Thumb)

Pattogatni való.

80-90 nap alatt érik be.
Héjatlannak is hívják a pattogatás eredményére utalva.
Kicsi termetű, kicsi csövekkel. A növény az egy méteres magasságot sem mindig éri el. A csövek 7,5-10 cm-es nagyságúak.  20 cm-es tőtávolságot kell tartani.

A hűvösebb éghajlatot is bírja.
Kinemesítése az 1860-as évekre nyúlik vissza.

 Még nem kapható.


 

Medvemancs (Bear paw) 

Pattogatni való.

70-80 nap alatt érik be.
Nevét arról kapta, hogy hajlamos olyan csöveket nevelni, amelyek vége kettéoszlik és formája emlékeztet (valamennyire) a medvenyomra.1930 körül nemesítette ki egy Glenn Thompson nevű úriember Vermontban.

1,2-1,5 m magasra nő, tehát aránylag kistermetű kukorica. A csövek 10-14 cm hosszúak, gyakran laposak és a végénél kétfelé oszlanak, ezzel emlékeztetve a medvemancsra.

2019 őszétől lesz kapható vetőmag a Csákvári Farmnál.


Seneca Vörös-szárú (Seneca Red Stalker)

Flint - lisztnek és takarmánynak is alkalmas fajta
100 nap alatt érik be.
20-22 cm-es csöveket nevel. A szemek főként vörösek, de van köztük mindenféle szín és árnyalat, egészen a szokványos sárgáig.
A Seneca indiánok által termesztett kukoricákból lett összeválogatva 1980-ban. Tehát a fajta nem túl régi, de ősi kukoricákból válogatták össze.
2019 őszétől lesz kapható vetőmag a Csákvári Farmnál.
 














Hopi Kék

Flour (lisztnek való) fajta, de gyenge, tejes korában főzni is kiváló.

85-105 nap alatt érik be. 

Ősi indián fajta, amelyet a Hopi indiánok nemesítettek ki. Fehérjetartalma nagyon magas, a szokványos mai fajtáknál 35 %-kal magasabb. Az ősi fajtákra egyébként is jellemző a magasabb fehérjetartalom, mert a modernebb fajtákat a magas keményítőtartalomra nemesítették, hogy jobban hízlalja az állatokat. Sötét színe jelzi magas antioxidáns tartalmát. Lisztjéből kukorica kenyeret, tortillát is szoktak készíteni. A liszt nem sötét, ezért a belőle készült ételek inkább kékes színűek, mint kék színűek.

Erősen szárazságtűrő, de a rendszeres öntözést/csapadékot bő terméssel hálálja meg. Főgyökere mélyre nyúlik. Termete másfél és két méter magasság között várható, az éghajlati és talaj minőség függvényében.

Ezt a fajtát egy időben már ismertük Magyarországon. Ennek a színe a "hupikék" szín! Aztán kiment a divatból, elfeledkeztünk róla. Ma új reneszánszát éli Magyarországon is nagyon értékes beltartalmi tulajdonságai miatt.

Vetőmag folyamatosan kapható Veres Miklósnál.

Hopi Lila

Flour (lisztnek való) fajta. Tulajdonságai nagyon hasonlóak a fenti Hopi Kékhez. 

85-95 nap alatt érik be. 

Hamarabb érik, mint általában a liszt típusú kukoricák.Fehérjetartalma 14%-kal magasabb a mai szokványos sárga kukoricákénál. Ez a kukorica is a magasföldi félsivatagok körülményeihez alkalmazkodott, mint a Hopi Kék is. Emiatt nagy a szárazságtűrése, de természetesen hasznára válik a rendszeres csapadék, locsolás is.
Finom lisztté őrölve használják étkezési célokra.
Vetőmagot a Csákvári Farm fog árulni 2019 ősztől.

McCormac Kék Óriása (McCormac's Blue Giant)

Dent (horpadás) fajta, amely alkalmas darának, lisztnek, takarmánynak, de ipari felhasználásra is megfelel. Alkalmas kék tortilla és kukoricacsipsz készítésére.

85-100 nap alatt érik be.

Dr. Jeff McCormack nemesítette ezt a fajtát a Hickory King és egy ismeretlen dent fajta kék kukorica keresztezésével. A fajta 1994-ben mutatkozott be a kereskedelemben. Ez a fajta kiválóan helytáll agyagos talajon, a homokos, könnyű talajokra, szeles vidékre nem ajánlott, mert ott hajlamos arra, hogy kidőljön. A növény termete hatalmas, 3-3,5 méter magasra nőhet. Jól bírja a szárazságot is. A csövek kb. 20 centisek.
Veres Miklós árulja a vetőmagokat.

 Wade's Giant (Wade Óriása) 

Flint (kovakő) típusú kukorica. Lisztnek is alkalmas, de főként takarmánynak használják.

Robosztus növény hatalmas csövekkel. A növény kb. 3,5 méteresre nőhet, a csövek 30 centisre. Természetesen optimális körülmények között.
A szemek a szivárvány szinte minden színében előfordulhatnak.

A fajtát a Wade kertészet a nagy méretre és kiváló minőségre való válogatással alakította ki Michigan államban. 

Vetőmagot a Csákvári Farm fog árulni 2019  őszétől.



Honos magyar fajták

 

Bíbor istennő


Bíbor színű, nagyon tetszetős fajta, a legtöbb tőnek a csuhéja is bíbor színű. Átlagos méretű és termésű a különleges színe miatt érdekes fajta. A Debreceni Agrártudományi Egyetem keresztezte ki.
Veres Miklós árulja a vetőmagokat.

 

 

 

 

Erdélyi Bordó Lófogú


Nagy szárat és nagy csöveket terem. Érési ideje október közepe. Ez a fajta főleg tojástermelőknek és baromfihús termelőknek ajánlott. Karotin tartalma igen magas. Etetéskor a halványszínű tojás sárga aranysárga lesz, a már előzőleg etetett abrakhoz 20% piros kukoricadarát kell keverni. Talaj iránt nem igényes, silónak is használható. Javasolt tőszám abraknak 50 ezer tő/ha 26 cm tőtáv és 20 kg, silónak 60 ezer tő/ha 24 kg. Ezer mag súlya 40 dkg.
A vetőmagot Veres Miklós árulja.

 

Erdélyi piros lófogú


A bordó és a fehér lófogú keresztezése révén jött létre. Hatalmas csövek és szemek jellemzik, kiváló takarmány. Ez a fajta főleg tojástermelőknek és baromfihús termelőknek ajánlott. Karotin tartalma igen magas. Etetéskor a halványszínű tojás sárga aranysárga lesz, a már előzőleg etetett abrakhoz 20% piros kukoricadarát kell keverni. Talaj iránt nem igényes, silónak is használható.
A vetőmagot Veres Miklós árulja.

 

 

Fehér nyolcsoros

A fehér lófogúból származó régi fajta. Ahhoz hasonló termést ad, de gyengébb minőségű talajon is szépen terem. Igen nagy szeme miatt kacsa és libatömésre ajánlott. Keményítő tartalma magas, a vele tömött állatok gyorsan fejlődnek. Sokan kezdenek visszatérni a termelésére. Javasol tőszám tápanyagban gazdag földbe 50 ezer tő/ha 22,5 kg. Sovány, száraz földbe 45 ezer tő/ha 20,25 kg. Ezer mag súlya 45 dkg.
A vetőmagot Veres Miklós árulja.

 

 

 

 

 

Kék-fehér nyolcsoros

A fehér 8 sorosból kialakult, azzal egyenértékű tarka változata. Régen csemegének télen, szárazon főzték. Ahhoz hasonló termést ad, de gyengébb minőségű talajon is szépen terem. Igen nagy szeme miatt kacsa és libatömésre ajánlott. Keményítő tartalma magas, a vele tömött állatok gyorsan fejlődnek. Sokan kezdenek visszatérni a termelésére. Javasol tőszám tápanyagban gazdag földbe 50 ezer tő/ha 22,5 kg. Sovány, száraz földbe 45 ezer tő/ha 20,25 kg. Ezer mag súlya 45 dkg. 
A vetőmagot Veres Miklós árulja.

 

Sárga nyolcsoros

A fehér 8 sorosból kialakult, azzal egyenértékű sárga változata. Régen csemegének télen, szárazon főzték. Ahhoz hasonló nagy termést ad, de gyengébb minőségű talajon is szépen terem. Igen nagy szeme miatt kacsa és libatömésre ajánlott. Keményítő tartalma magas, a vele tömött állatok gyorsan fejlődnek. Sokan kezdenek visszatérni a termelésére. Javasolt tőszám tápanyagban gazdag földbe 50 ezer tő/ha 22,5 kg. Sovány, száraz földbe 45 ezer tő/ha 20,25 kg. Ezer mag súlya 45 dkg.   
A vetőmagot Veres Miklós árulja.
 
 

4 megjegyzés:

  1. Megszeretném kérdezni hogy tudok-e önöktől fényképet kapni az erdélyi piros lófogú kukoricáról? Üdvözlettel Tódor Enikő

    VálaszTörlés
  2. A sajnálattal közöljük, hogy a Csákvári Farm az időközben hatályba lépett vetőmagtermelési szabályozások okozta nehézségek miatt már nem árul vetőmagokat.

    VálaszTörlés
  3. Üdv! Azt szeretném kérdezni hogy önöknél lehet e kapni lófogúkukoricát horgászatra kB 10kg kellene nekünk!

    VálaszTörlés
  4. Fehér 8 soros kukorica vetőmagot keresek, sarteam@gmail.hu

    VálaszTörlés