Keresés ebben a blogban

2018. november 5., hétfő

Baromfiak elnevezése kor és nem szerint


Sokszor olvasni hirdetést, egyéb információkat a háziállatainkról.
A magyar nyelv lehetővé teszi, hogy ezeket koruk, nemük alapján meg tudjuk különböztetni, vagyis más-más az elnevezésük. Ezek keverése azonban egyáltalán nem mindegy. Aki olvassa ezeket (hirdetés,  állomány bemutatása),  ráadásul ismeri a helyes megnevezéseket,  annak sok információval szolgálnak ezek a nevek.
Nem bonyolult elnevezések, meg lehet könnyen jegyezni. Javaslom a csoporttagoknak, hogy tanuljuk meg és bátran használjuk őket! Ne használjunk ilyen kifejezéseket , hogy baba, bébi, gyerek, kislány, kisfiú, stb. Nem illik hozzájuk. Ezeket emberre, személyekre használjuk.


BAROMFI - BAROMFIAK

Az elnevezés a háztáji szárnyasokat jelenti, melyeket húsáért, tolláért, tojásáért tenyésztenek. Ezek a tyúk, kacsa, liba, pulyka; régiesen: apró marha.

Vastagh Géza (1866-1919) Baromfiudvar

Házityúk
Leggyakoribb háziszárnyasunk a házityúk, mely alatt sokan a tojókat értik, ám a kakas is házityúk.

Naposcsibe a tojásból kikelt és a leszedéstől számított 48 óránál nem idősebb, teljesen felszáradt, zárt köldökű, ép, egészséges, jól fejlett, életképes, még nem etetett és nem itatott, szállításra alkalmas egyed.

Csirke a nevelésre kihelyezett állat, 8-10 hetes koráig. A pontosabb megkülönböztetés végett célszerű a kor és a hasznosítás megjelölése is.

A brojler kifejezés nemzetközileg általánosan elfogadott megjelölése a pecsenyecsirkének. Vágáskori testtömege a gyakorlatban viszonylag széles határok között változhat, 1500-2500 g között. Az ún. normál brojlertípusok napi átlagos tömeggyarapodása 40 g feletti.
A brojlerhizlalásban egyes régiókban (pl. USA) speciális igények kielégítésére nagyobb, 3 kg fölötti élőtömegig is nevelnek brojlereket, ezek az ún. roasterek. A nevelési idő 10-11 hét is lehet. Az érettebb hús, a jó vágási kihozatal jellemző a roasterekre.
Az ökológiai organikus gazdálkodás keretei között speciális, kisebb növekedési erélyű brojlereket is nevelnek, amelyek a 2-2,2 kg-os vágott élőtömeget 12-13 hét alatt érik el. Napi átlagos testtömeg-gyarapodásuk mintegy 25 g. Az EU-ban a pecsenyecsirke hizlalásban e típusok becsülhetően 6-7 %-ot képviselnek (pl. Labelle Rouge). A legtöbb nagy brojlertenyésztő cégnek ma már van ilyen típusú brojlere is.

Növendék a 10 hétnél idősebb, de még nem ivarérett, tenyésztési vagy árutojás-termelési célra nevelt állat; a nőivarút jércének, a hímivarút növendék kakasnak nevezzük.

Tyúknak vagy tojónak nevezzük a 20 hétnél idősebb, ivarérett, tojástermelő, valamint a kiselejtezett nőivarú tenyészállatot. Lába durvább pikkelyű, mellcsont-nyúlványa elmeszesedett, nem hajlítható. Célszerű a hasznosítási irányt is megadni, például árutojás-termelő tyúk vagy tojó-, tenyésztyúk, szülő, nagyszülő tyúk.

A kakas a 20 hétnél idősebb hímivarú egyedek megjelölésére szolgál. Lábuk durva pikkelyű, sarkantyúik nagyok, mellcsontnyúlványuk elmeszesedett, nem hajlítható.
A hasznosítási irány figyelembevételével célszerű a tenyészkakas, ezen belül pedig a szülő-, illetve a nagyszülőkakas stb. megjelölés.

Lúd
Neogrády László (1896–1962)  Nő libákkal
Ivar szerint a nőivarú ludat tojónak, a hímet gúnárnak nevezzük.


Életkor szerint:

  • naposliba a kikelt, 48 óránál nem idősebb, még nem etetett állat,
  • kisliba az 1–4 hetes, még az előnevelőben tartott állat,
  • növendék 1–8 hetes kortól a törzsesítésig tartó időszakban,
  • törzspótló a továbbtenyésztésre szánt.


A hasznosítás jellege szerint lehet:
  • húslúd,
  • pecsenyelúd,
  • toll-lúd,
  • májalapanyag stb. 

Kacsa

A kacsa a kifejlett, ivarérett állatot jelöli.
A tőkés récétől származó faj egyedeit közönséges vagy házikacsának, illetve egyszerűen kacsának, ritkábban récének nevezzük. A vadon élő pézsmaréce háziasított formáját pézsmakacsának vagy pézsmarécének hívjuk. A mulard vagy mulardkacsa olyan fajhibrid, amely a tojó házikacsa és a gácsér pézsmaréce keresztezéséből származik. A megnevezés francia, magyar megfelelője nem született (az öszvérhez hasonló előállítása miatt az öszvérkacsa lehetne).

A kacsa elnevezés - kiegészítő jelző nélkül - általában a közönséges vagy házikacsára vonatkozik. A Cairina moschata eltérő fajba tartozását a kacsa szó szinonimájával, a récével célszerű érzékeltetni. Magyarországon a pézsmarécét - a faj francia eredetére utalva - általánosan barbari kacsának is nevezik, amit csak azért helyteleníthetünk, mert számos szép magyar elnevezését ismerjük (néma kacsa, török kacsa, szemölcsös kacsa, repülő kacsa stb.). A nőivarú kacsát tojónak, a hímivarút gácsérnak hívjuk.

Naposkacsa a kelés után megszáradt, 48 óránál nem idősebb, még nem etetett állat. Szabványban előírt minimális testtömege 40 g.

Kiskacsa vagy előnevelt kacsa a nevelésre kihelyezett, általában 3 hetes kacsa.

Pecsenyekacsa a fiatal, első tollában lévő, sütésre alkalmas kacsa. Tollazata fehér, vágási életkora 45 50 nap, kívánatos testtömege - a piaci igényektől függően - 2,2 3,5 kg között mozog. A pecsenye-pézsmaréce tojók általában 9 10 hetes korban 2,4 2,7 kg os, míg a gá-csérok 12 hetesen 4,5 4,8 kg élőtömeggel vághatók. A pecsenye-mulardkacsa 10 és 13 hetes kor között vágóérett, élőtömege ekkor 3,5 4,4 kg (életkor és ivar szerinti eltérésekkel).

Növendékkacsa a nyolchetes kort meghaladó, az első vedlést megkezdő állat. A továbbtenyésztésre szánt ún. törzspótlás vagy tenyészutánpótlás kacsákat értjük az elnevezés alatt.

Törzskacsa vagy tenyészkacsa a továbbtenyésztésre kiválasztott madár, csoportjuk a törzsállományt alkotja.

Hízott kacsa a töméssel hizlalt - ma már többnyire májhasznú - madár. Az erre a célra nevelt állatot májalapanyag , tömőalapanyag vagy soványkacsa névvel illetjük.

Pulyka
Cornelia de Ryck , Baromfiudvar Szépmûvészeti Múzeum

Napospipe (vagy napospulyka): napospipének nevezzük a leszedéstől számított 48 óránál fiatalabb, teljesen felszáradt, zárt köldökű, ép, jól fejlett, élénk mozgású, láthatóan egészséges, felszívódott szikzacskójú, még nem etetett és nem itatott pulykát.

Kispulyka: ivartól függetlenül a két napnál idősebb pulykákat nevezzük így, általában 3 hetes korukig, azaz addig, amíg a fiatal pulykák az első vedlésen az ún. szűzvedlésen át nem esnek.

Növendék pulyka: megkülönböztetünk tenyésznövendéket és pecsenyenövendéket. Tenyésznövendék: a 3 hetes kornál idősebb, tenyészállat előállítás céljára nevelt, de még nem tenyészérett, azaz 28 hétnél fiatalabb pulyka. A hímivarút növendék kakasnak, a nőivarút növendék tojónak vagy jércének nevezzük.
Pecsenyenövendék: azt a növendék pulykát tekintjük annak, amelyiket vágás céljára nevelnek, 3 hétnél idősebb, de még nem vágóérett.

Brojlerpulyka (vagy pecsenyepulyka): nemre való tekintet nélkül vágás céljára nevelt, intenzív körülmények között 12-16 hetes korig hizlalt és vágásra érett, 2,5-6,5 kg vágott testtömegű, szélesmellű, fehér tollazatú hibridpulyka. Lába sima pikkelyű, mellcsontja és a mellcsont nyúlványa hajlékony, a hímivarú egyedek sarkantyúi fejletlenek, mellhúsa telt, henger alakú, mellcsonti taréja a két mellizom fél között barázdát képez. A feldolgozást követően többnyire grillfertig, esetleg bratfertig állapotban kerül a kereskedelmi forgalomba. Napjainkban ezt a feldolgozottsági formát gyakran nevezik bébipulykának. A fogyasztói igények utóbbi években tapasztalt változása miatt, a fehér tollszín nem kizárólagos, ami azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az állományok hústermelő képessége, a hizlalás ideje és körülményei számottevően mások lennének. Ezzel együtt a természetszerű, ökologikus állattartás termékeinek mind növekvő népszerűsödése ismét életre hívta a színes tollú változatok, hagyományos körülmények közötti – 6-8 hónapig tartó – hizlalási eljárását.

Pulyka: nemre való tekintet nélkül a 28 hétnél idősebb, tehát már tenyészérett, kifejlett egyed, valamint a kiselejtezett tenyészállat. A hímivarú helyes elnevezése kakas egyes vidékeken bak, a nőivarúé tojó. Hibrid előállítás esetén, a tenyésztési fokozatnak megfelelően megkülönböztetünk elit kakast, nagyszülő kakast illetve szülőpár kakast, és hasonlóképpen járunk el a tojó elnevezésében is.

A 80-as évek közepétől a hazai baromfiipar egy új fogalmat honosított meg a pulykahizlalásban, és ez a gigantpulyka. Gigantpulykának nevezzük az olyan hústermelés céljára nevelt és nagy testtömegre hizlalt, szélesmellű, kiváló húsformákat mutató pulykát, amelyikről a feldolgozás alkalmával minimálisan 2,5 kg csont és bőr nélküli mellhús (mellfilé) nyerhető. Ennek eléréséhez legalább 10 kg-os élőtömeg szükséges. Tekintettel arra, hogy a nagytestű típusba tartozó hibridek nőivarú egyedei is ma már képesek ekkora élőtömeg elérésére, az ivar figyelembevételével megkülönböztetünk tojógigantot illetve gigant kakast. Mivel a gigant kifejezés a pulykahizlalás egy speciális termékét jelöli, helytelen a nagy testű típus megnevezésére szinonimaként használni. Ez azon egyszerű oknál fogva is indokolt, mert a feldolgozhatóság szempontjából gigantnak tekintett kakas a középnehéz hibridek hímivarú állományaival is előállítható. A gigantpulyka hizlalás célja tehát, hogy a baromfiipar számára darabolásra és tovább feldolgozásra alkalmas alapanyagot állítson elő.

Gyöngytyúk

  • - naposgyöngyös 0-72 órás korig
  • - gyöngyöscsibe 4-42 napos korig
  • - növendék 6 hetes kortól ivarérésig
  • - tenyészgyöngyös tenyészérést (30-32 hét) követően
  • - gyöngyös kakas hímivar
  • - gyöngyös tojó nőivar
  • - pecsenyegyöngyös 12-14 hétig hizlalt 1,2-1,4 kg tömegű vágóállat.


Amikor tehát vásárolni vagy eladni szeretnénk, célszerű a helyes elnevezéseket használni, így mindenki ugyanarra fog gondolni. Háziállataink bemutatásakor is érdemes a megfelelő néven nevezni őket.

Ezen jószágok egy részét (a tenyészállatok és a tojóállomány kivételével) azért tartják, hogy amikor a kellő kort és súlyt elérték, akkor levágják őket vagy levágásra értékesítsék őket.
Értékesíteni többféleképpen lehet. Lehet élőállatként, lehet levágott állatként, tisztítva. A tisztított állat is lehet kibelezett és nem kibelezett. A kibelezett lehet egész vagy darabolt áru. Amikor keresünk vagy eladunk, ezek is nagyon fontos információk.
Ha nem élő állatként kerülnek a piacra, akkor levágott vagy vágott állatoknak minősülnek. Ne használjuk sem a halott , sem a dög kifejezést rájuk. A halott az élettelen emberi tetemet jelent. A dög jelentése valamikor valami járványféle , betegségféle lehetett, ami miatt az állatok kimúltak. Igaz, hogy élettelen tetem, állati hulla, de élelemre nem használjuk ezeket a kifejezéseket. Az ember által levágott állat egyszerűen vágott állat, vagy amit vágásra szánunk, az vágóállat, mint fentebb olvasható,  és pecsenye vagy hízott jelzőkkel illetjük őket.

Virágné Fejes Éva
2018. november 05.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése